Hortobágyi Nemzeti Park - Természetvédelem

Hajdúsági Tájvédelmi Körzet

“A magyar Alföld ősi tájképét, a lápokkal tarkított erdős pusztát idézi elénk a Nyírség. A százados, terebélyes tölgyesek helyét mindinkább akácosok foglalják el, a buckákon a pusztai virágok sokaságát ekeföldek váltják fel, az egykori lápok, rétek helyén gabona hullámzik. Mégis, a Nyírség őrzi hírmondóit a történelem előtti idők tájképének, a buckaközi mocsarak, fűz- és nyírlápok, ligetes erdők mélye a legtöbbet őrzött meg Alföldünk múltjából, állatot, növényt egyaránt.” - írja neves botanikusunk, Soó Rezső a 30-as évek derekán. Valóban, a Dél- és Közép-Nyírség ma is Alföldünk természeti értékekben egyik leggazdagabb területe. Ez a természeti értékekben való gazdagság, az erdők, gyepek és lápok mozaikjának szépsége, és megőrzésüknek szükségessége hívta életre 1988-ban a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetet, melyet 12 Hajdú-Bihar megyei település közigazgatási határában található 28 külön álló területegység alkot, több mint 7000 ha kiterjedésben. (Az elnevezésről meg kell jegyeznünk, hogy a tájvédelmi körzetet elhelyezkedése miatt talán inkább dél-nyírséginek kellene hívnunk, hiszen földrajzi- és növényföldrajzi szempontból is a Nyírségben járunk)

A terület jelenének megismeréséhez, „működési alapelveinek” megértéséhez szükséges röviden áttekintenünk a táj történetét, kialakulását. A Nyírség hazánk második legnagyobb futóhomok vidéke, annak a hatalmas, 120-300 m vastag hordalékkúpnak a maradványa, amelyet a pleisztocén folyamán az ÉK-i Kárpátokból, Erdély Ny-i részéből lefutó, s itt áthaladó folyók halmoztak fel. Az utolsó eljegesedés idején a Bereg-szatmári síkság és a Bodrogköz megsüllyedése miatt a folyók más irányt vettek, s ezután a felszín alakításának szerepét a szél vette át. Az utolsó jégkorszak északias szelei alakították ki a ma is elénk táruló felszínt, építették fel a tájra jellemző fél-másfél km hosszú, a 18-20 m-es magasságot is elérő jellegzetes formájú, ún. parabola és szegélybuckákat, melyek között részben az ősi folyóvizek által hátrahagyott, részben a szél által kimélyített ÉK-DNY irányú mélyedések, völgyek jöttek létre. Ezen nedves, tocsogós, többségükben lefolyástalan ún. nyírvízlaposok a jégkorszak végső szakaszában és az azutáni hűvös-nedves időszakban alakulhattak ki, s napjaink „vízrendezéséig” menedéket nyújtottak e hajdani kor élővilágának az azt követő szárazabb, melegebb periódusokban is.

Földtan, talajtan, tájtörténet bővebben >

Nyírláp a Keszler-tagban

Nyírláp a Keszler-tagban

A nyírvízlaposokban, a legmélyebb térszíneken alakultak ki a Nyírségre oly jellemző fűzlápok és a jóval ritkább nyírlápok. Általában meredek homokbuckák aljaiban találhatók, az itt fakadó vizek táplálják őket. Jellegzetes növényeik a félgömbös bokrairól felismerhető hamvas fűz és a védett molyhos nyír. Számos hűvös, nedves klímát, tiszta, tápanyagszegény vizet igénylő védett növénynek adnak otthont. Kissé magasabb térszínen kiszáradó lápréteket találunk. Jellemző növényük az ősszel sárgára színeződő, zsombékoló csomóival megkapó látványt nyújtó kékperje. A Nyírség természetes erdőtársulásai sajnos súlyosan megsínylették az elmúlt évszázadok tájátalakító munkálatait. Ennek ellenére néhány helyen gyönyörködhetünk még a buckaközi laposok legösszetettebb társulásában, a tölgy-kőris-szil ligeterdőkben. Az itt-ott megmaradt nagyobb és kisebb foltjainak lombkoronaszintjét a kocsányos tölgy, a magyar kőris és a mezei szil alkotja. A buckatetők beerdősülésével létrejött száraz pusztai tölgyesekből szintén csak igen kevés maradt. A társulás igen szép képviselője a Haláp mellett található Álló-hegyi tölgyes, amely évszázados, lábon pusztuló tölgyeivel a honfoglalás kori tájat idézi elénk.

Az Álló-hegyi tölgyes, termésben lévő magyar kökörcsinekkel

Tájvédelmi körzetünkben viszonylagosan nagy kiterjedésben maradtak feltöretlenül homoki gyepek (bár meg kell jegyeznünk, hogy kiterjedésük még mindig elenyésző akár csak a száz évvel ezelőtti állapotokhoz képest is). A legszárazabb buckatetőkön ezek a gyepek gyakran nem záródnak, a magyar csenkesz és az ezüstperje tövei között előtűnik a csupasz homokfelszín. Igen száraz, félsivatagokat idéző élőhelyek. Egyedülálló növénytársulások, számos képviselőjük csak itt, a Nyírségben található meg. Éppen ezért fokozott védelemre érdemesek, felelősségünk megőrzésükben óriási.

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védelemre érdemes növénytársulásai >

A Dél-Nyírség homokbuckái

A Nyírséget látványosan formáló jégkorszakok – mint ahogyan kiderült ismertetőnk földtani részéből – itt hagyták kézjegyüket ezen a tájon, nemcsak a felszínformákban, élőhelyeken, hanem természetesen az itteni élővilágban is. Több, a jégkorszakban itt megtelepedett növényfaj a mai napig megtalálható a Dél-Nyírség hűvös mikroklímájú élőhelyein. Ilyen növényfaj a Magyarországnak csak ezen a tájékán megtalálható réti angyalgyökér. Ez az ernyős virágzatú, kevéssé feltűnő faj láprétjeink lakója, többek között a nyíracsádi Jónásrészen található szép állománya. A réti angyalgyökérnél jóval látványosabb a zergeboglár, amely szintén jégkori reliktum. A boglárkafélék közé tartozik, áprilisban hozza gyönyörű, élénksárga, labdaszerű virágait.

Érdekes módon a Nyírség száraz, meleg, a napsütésnek kitett buckatetejei éppen melegidőszaki maradványnövények életfeltételeit teremtették és teremtik meg. Egyik féltett ritkaságunk, a fokozottan védett egyhajúvirág is ilyen melegkori reliktum. Kora tavasszal nyíló hagymagumós növény, hajdani élőhelyein ma már jórészt telepített akácosok vannak.

Egyhajúvirág (Bulbocodium vernum)

Az egyhajúvirág állományának felmérése

Emblematikus növényünk a Kárpát-medencei bennszülött magyar nőszirom. Akár minden nap találkozhatunk vele, hiszen ez a faj látható húszforintosunk hátoldalán.

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védett növényfajai >

Magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica)

Tájvédelmi körzetünk főként növényvilágáról ismert, azonban állatvilága is számos érdekes és értékes fajjal büszkélkedhet. Lápjaink adnak otthont két fokozottan védett lepkefajnak, a keleti lápibagolynak és a Metelka-medvelepkének. A lápibagoly alapvetően kelet-ázsiai elterjedésű, szigetszerű állományai találhatók hazánkban. A Metelka-medvelepke szintén állatföldrajzi érdekesség. Hosszú ideig csak a Duna-Tisza közéről voltak előfordulási adatai, úgy tűnik azonban, hogy a Nyírségben is él populációja. Homokpusztáink bennszülött, vagyis csak a Kárpát-medencében előforduló, fokozottan védett futóbogara a magyar futrinka.

Magyar furtinka (Carabus hungaricus)

Jórészt éjszakai életmódot folytat, az őszi szaporodási időszakban azonban nappal is szem elé kerül. A hüllők közül az elevenszülő gyíkot emelnénk ki, amely alapvetően hegyvidéki elterjedésű faj. Főleg a lápos, hűvös élőhelyeken fordul elő. Ügyesen mozog a sásrétek „több emelet magas” levélrengetegében, esetenként a víz alá is lebukik. A madárvilág tekintetében a tájvédelmi körzetet két részre oszthatjuk. Az északi, a Nyírség területére eső részén több fészkelő párral képviselteti magát a fekete gólya, a zavartalan erdőségek lakója. Évről évre, a tavaszi csapadékviszonyoknak megfelelő számban költ a nedves rétekre jellemző haris. Rejtett életmódú madár, leggyakrabban jellegzetes, „harsogó” hangja árulja el. A tájvédelmi körzet déli, a Bihari-sík területére eső részén szikes tavakat, pusztákat, mocsarakat találunk. Az itteni élőhelyek vonulási időszakban igazi madárparadicsomnak számítanak, vonuló madarak tömegét figyelheti meg az erre járó. Nagy büszkeségünk a Kis-Fehértó nádasában kialakult vegyes gémtelep.

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzetben előforduló védett állatfajok >

Mint ahogy a bevezetőben is olvashattuk a térségben sokat kutató Soó Rezsőtől, a Nyírségben „a pusztai virágok sokaságát ekeföldek váltják fel, az egykori lápok, rétek helyén gabona hullámzik”. Ez napjainkra fokozott mértékben igazzá vált. A Nyírség hajdani csodavilágát szinte teljesen eltüntette az ember. Természetközeli állapotú élőhelyek csak a szántóföldi, erdészeti művelésre korlátozottan alkalmas, vagy teljesen alkalmatlan helyeken, kis kiterjedésben maradtak fenn. A tájátalakítás, és a különböző károsító tényezők hatásainak enyhítését célzó természetvédelmi munka gerincét a jövevény növényfajok (különös tekintettel az akácra, selyemkóróra, kései meggyre) elleni küzdelem, a vízvisszatartási beavatkozások, szántók visszagyepesítése, élőhelyek kezelése, és védett növényfajok szaporítása, természetes élőhelyükre való visszatelepítése adja.

Természetvédelmi célú kaszálás a Jónásrészen

Számos értékes terület még feltáratlan természetvédelmi szempontból, ezek kutatása is nélkülözhetetlen eleme az itt végzett természetvédelmi munkának.