Zádor-Híd és környéke TT

A Zádor-Híd környéke Természetvédelmi Terület

Noha vizes élőhelyek itt már csak elvétve találhatók, az árvízszabályozások előtt a szeszélyes Zádor-ér táplálta vízzel a térség mocsarait. A közlekedés biztosítása állandó nehézséget jelentett, ezért 1804-ben Karcag elöljárói szükségesnek látták, hogy a vízfolyáson keresztül a régi töltés helyett állandó kőhidat állítsanak, mely az év minden szakában lehetővé teszi az átjárást. A jelenleg is álló híd alapkövét 1806. november 27-én rakták le, és 1809-ben adták át a forgalomnak. A híd eredetileg kilenc lyukú volt, és mintaként szolgált az 1833-ban elkészült hortobágyi kőhídhoz. A Zádor-híd húsz évig viselte a vizek ostromát, de az 1830-as áradás elsodorta két-két szélső pillérjét. Az újjáépítést követően nyerte el mai ötlyukú formáját. Az állandó vizek azóta eltűntek, s napjainkban már meglepő látvány ez a "partravetett híd".

A Karcag várostól északkeletre, a régi Pest-Szolnok-Debrecen postaút mentén található műemlék Zádor-hidat és a környező szikes pusztát 71,5 ha-os kiterjedésben 1976-ban nyilvánították védetté. A terület védetté nyílvánításának célja nem csak a kultúrtörténeti értékként is jelentős híd megóvása, hanem a jellemző hagyományos pásztorkodás eredeti környezetben történő bemutatása is.

A védett területet réti szolonyec és sztyeppesedő réti szolonyec talajok jellemzik. A vízrendezések után a terület kiszáradt, ami a talajok tulajdonságának másodlagos megváltozását eredményezte. Klímája mérsékelten meleg, száraz, az átlagos évi hőingás: 24,3 ^oC. A napsütéses órák száma 2000 óra körüli.

A természetvédelmi oltalom alatt álló területet néhány száz méteres szakaszon kettészeli a Karcagi-I-es számú belvízcsatorna, melynek medre az egykori Zádor-érre merőlegesen került kialakításra, így vize - meglehetősen groteszk módon - a műemlék híddal párhuzamosan folyik.

A réti szolonyec talajon a száraz szikesek társulásai közül legjellemzőbb a cickafarkos szikes puszta és az ürmös szikes puszta. A híd közvetlen környezetében, főleg a rámpákon foltokban előkerül a heverő seprőfű és a seprűparéj is. Az év jelentős részében üde, nedves foltokon az ecsetpázsitos rét is jellemző. A környező csatornákban keskenylevelű gyékény, széleslevelű gyékény és a nád állományai az általános társulásalkotók.

A térségben néhány védett és fokozottan védett madárfaj jó táplálkozó helyet talál. A csatornák és laposok környékén kutat zsákmány után a nagy kócsag, a fehér gólya, és a szürke gém. A túzok ma is, a székicsér pedig néhány éve még költött a közeli szántókon. A Karcagi-I-es számú belvíz csatornában "vizes években" több helyen előkerül a mocsári teknős. A hídról körültekintő ember nyáron gyakran láthat vadászgató barna rétihéját, egerészölyvet, vörös vércsét, vagy kék vércsét is.