Tiszadobi ártér TT

Az Alföld ősi, vízjárta világának vadregényes arca ma már csak elmúlt századok utazóinak, történetíróinak, íróinak munkáiból ismert. Ahogy már Eötvös Károly (1842-1916) is írta: "... a Tisza is más már, mint hajdananta volt. A mióta szabályozták: azóta csak a régi térképeken van meg a régi Tisza. Hala, madara eluszott, elszállt, elfogyott azóta." A síkságra érve lelassult folyónk állandó mederváltozásai, a hatalmas áradások változatos tájjá formálták völgyét. Lefűződött holtágai, morotvái víztükrét összefüggő hínármezők borították, a partokat fűzesek-nyárasok szegélyezték. A nagy ívű kanyarulatok között magas füvű ártéri rétek, a víztől csak ritkán járt magasabb hátakon keményfaligetek díszlettek. Ez a kép jellemezhette százötven-kétszáz évvel ezelőtt Tiszadob környékét is.

Az 1977-ben védetté nyilvánított 1030 hektárnyi terület a névadó településtől északra a folyam két szélén alkot összefüggő egészet. A folyóvízi feltöltés következtében a táj felszíne sík. Rajta mélyedéseket csak a természetes úton elhagyott medrek és a mesterséges - a "mederrendezések" során levágott - morotvák jelentenek. A síkból csak a terület központjában lévő Halász-szigeti rész, no meg az árvédő gátak emelkednek ki.

A táj arculatára a folyószabályozás, amely épp itt, a védett területtől két kilométerre indult, döntően rányomta bélyegét. A munkálatok kezdetét jelző első kapavágást az urkomi-erdőnél maga Széchenyi István tette 1846. augusztus 27-e reggelén. A tervet Vásárhelyi Pál készítette, a velencei Paleocapa módosította. Vásárhelyi maga alig érte meg a gátépítések indulását, még abban az évben elhunyt. Az eredmények, számokban: megszüntettek összesen 136,2 km-nyi kanyarulatot 112 átvágással, így a folyó eredetileg 1419 km-nyi hossza 966 km-re csökkent, így Tiszaújlak és Tiszabecs térségében esése kilométerenként 3,8 cm-ről 6,0 cm-re nőtt. A magasvizek kilépése ellen emeltek összesen 3555 kilométer hosszúságú töltést. Így az Alföldön ármentessé vált mintegy 26.500 km²-nyi terület. Minderre annyit mondhatunk: grandiózus! Tiszadob határában gondozott környezetben emlékmű-hármas magaslik, hogy gondolatainkat visszaterelje a korabeli hatalmas vállalkozásra. Közvetlenül a töltés mellett áll Vásárhelyi Pál (1795-1846) szobra, kissé távolabb Széchenyi István (1791-1860) obeliszkje. A harmadik emlékoszlop gróf Andrássy Gyuláé (1823-1890), aki miniszerelnökként pártfogolta az ügyet.

Aztán, mikor a végeredmények halványan körvonalazódni kezdtek, tudósaink figyelmeztető szavukat emelték fel a jelentkező negatívumokkal szemben. A szabályozási munkák eredményeinek "... maradandó sikere felett tetemes aggodalmak merülnek fel" írta hajdani neves geográfusunk, Hunfalvy János, 1863-ban - Ne csak gátak építtessenek, hanem arról is gondoskodjanak, hogy ott, ahol kell, és akkor, amikor kell, az illető földterületeket meg is lehessen vizesíteni. Kölönben - a Hortobágyi puszta - területei a Zahara jellemét fogják magukra ölteni. - Majd így folytatja: - Kívánatos, - mikor a vizek szabályozását, tavak és posványok lecsapolását tervezgetik, ne csak a mérnökök számításait vegyék tekintetbe, hanem a természetbúvárok véleményét is meghallgassák.

A védett terület jelentős része azonban, ahol a hajdani különböző típusú gyepek és erdők foglaltak teret, a mentett oldalon van. A hullámtéren pedig, éppen a rendszeres elöntések miatt, a sűrűn rétegzett, humuszban szegény öntéstalajok jellemzőek. Az árvíz itt ma is meghatározó környezeti tényező.

A terület egyik legnagyobb értéke a magasártéri keményfaligetek eredeti élőhelyen és tipikus összetételben megmaradt - néhány foltja. Ez az erdőtársulás másutt a legtöbb helyen elkőrisesedett, ami a környezeti adottságok megváltozása mellett a helytelen kezelésnek és a harmincas évek után pusztító szilfavésznek is tulajdonítható. Errefelé, szerencsére, az arányok eredetiek maradtak. Matuzsálemi korú terebélyes kocsányos tölgyek uralják az erdőt. Közöttük sudár magyar kőrisek és szilfák borítanak árnyékot az aljnövényzetre. A fák itt lábon állva pusztulnak el. A tavaszi öntések sárgás, repedezve száradó iszaprétege alól gyöngyvirágok ezrei törnek a felszínre, melyekből gyönyörű illat lengi be a fák alját. Sokfelé erdei pajzsika és hölgypáfrány csokrok pompáznak, meg-megmutatkozik a kígyónyelv páfrány és a keleti kontyvirág is. Orchideákat is terem e mesevilág. Zöldesfehérben nyílik a kétlevelű sarkvirág, sötét bíborral komolykodik a széleslevelű nőszőfű. illatos ibolyát is mindenfelé látni. A ledőlt faóriástól alkalmilag megnyílt foltokon a nyári tőzike virágoskertje alakul ki. Az erdő naposabb szélein őszre kivilágítanak a tiszaparti margitvirág nagy fehér csillagainak sűrű csoportjai. A naposabb oldalakon a magas fákra felkúszó "liánok", ligeti szőlő, vadszőlők, süntök, erdei iszalag, alább szegfűbogyó és lent hamvas szeder áthatolhatatlanul sűrű szövedéket alkotnak. A fák közt szórványosan találkozhatunk hatalmasra növő fehér nyárakkal és fekete nyárakkal is. Némelyiken az ártéri sűrűségek ritkasága, a fekete gólya is megtelepszik.

Évtizedek óta ismert a Rákóczi-Tölgyes-erdő gémtelepe. Nyolcvan-kilencven pár szürkegém építi borzas-rendetlen termetes fészkét a fák csúcsa közelében. A közeli holtágak bőséges táplálékot kínálnak számukra. Az öreg, kiodvasodó fák sok madárfajnak adnak lakóhelyet. A mindenütt gyakori cinegefajokon, csuszkán és rövidkarmú fakúszon kívül az alföldön ritka kékgalamb és a macskabagoly is rendszeres fészkelő. Néhány faj, köztük a fekete harkály az utóbbi időben vált gyakoribbá. Nemcsak madarak találnak otthonra az öreg fák odvaiban, hanem több denevérfaj, a vadmacska és a nyest is szívesen megtelepszik bennük.

A védett terület mélyebb fekvésű részein, a hullámtéren fűz-nyár ligeteket találunk. Különböző kúszónövények, hamvas szeder, süntök indái át- meg átszövik a fákat, cserjéket, máshol a betelepített gyalogakác kefesűrű cserjései teszik járhatatlanná a terepet. Nedves talajú, nagy páratartalmú, sűrű erdők ezek, amelyek életét a rendszeres vízborítás határozza meg. Az áradások után a mélyebb fekvésű részeken pangóvizes foltok alakulnak ki, a talaj- és gyepszint növény- és állatfajokban szegényes. A sűrű növényzetben tömegesen fordul elő a borostyánkőcsiga és a márványozott csiga. A pocsolyásokban a fialló csigák gyakoriak. Madárviláguk szegényesebb, mint az öreg keményfaligeteké. A vízkedvelő fajok jellemzőek. A vén-vastag, kuszán vesszőhajú botolófüzek odvaiban szívesen megtelepszik a tőkés réce, meg - az üreg mérete szerint - egyéb odúlakó fajok. Víz fölé hajló ágaikra fonja-köti művészi fészkét a függőcinege. A szárazabb cserjések tavasszal száz meg száz fülemüle énekétől zengenek. A szinte áthatolhatatlan, zavartalan sűrűt igen kedvelik a vaddisznók. Erőteljes ütemű elszaporodásuk természetvédelmi gondot okoz. Életfeltételeinek az ártér és a környező mezőgazdasági területek tökéletesen megfelelnek.

A morotvák a védett terület igen értékes részei. Ilyen a "Szelepi" is, amely még a Tisza szabályozása előtt, természetes úton fűződött le a folyóról. Biológiai elöregedése ("fertősödés") előrehaladott, nyílt víztükröt már alig látni. E vegetációban találni viszont a legnagyobb termetű - és szirmú "békavirágunkat", a nádi boglárkát. Középső, mélyebb részein a felhalmozódott szerves törmelék úszó lápszigeteket képez. Felszínüket beborítja a növényzet, még a rekettyefűz is megkapaszkodik rajtuk. E természetes tutajokról a szél meg az általa keltett hullámverés időnként kisebb darabokat szakít le, amelyek a parthoz sodródva megfeneklenek, leragadnak. Az itt megfigyelhető jelenségek a feltöltődési, láposodási folyamatok szinte tankönyvbe illő példái. A felszínt összefüggő hínárszőnyeg borítja, amelyet a fehér tündérrózsa nyaranta virágdíszbe öltöztet. Segít benne apró, szintén fehér szirmaival a békatutaj és a vízi életet élő páfrány, a rucaöröm. A kimaradt helyeket betöltik a kis és bojtos békalencse apró úszó korongjainak sűrű tömegei. A virágos növények legkisebbjét, a vízidarát 1966-ban sikerült köztük kimutatni. Az amúgy is színes képet tarkítja "ragadozó" növényünk, a közönséges rence. Itt él még a nagy tápanyagtartalmú vizek éles, fűrészesen szúrós levelű növénye, a kolokán. Ősszel tövei a mederfenékre süllyednek, így vészelik át a téli zord időket. Ám ne feledkezzünk meg az itt dúsan terjeszkedő sulyomról sem. A dús növényzetű, jól átmelegedő kis vizek halfaunája igen gazdag. Védelmükről maga a Természet gondoskodik, hiszen ebben a hínárszövevényben kifogásuk szinte lehetetlen. Különös érték köztük a lápi póc, amely a hajdani mocsaras Alföldünkön szerte közönséges volt. Élőhelyének megfogyása miatt napjainkban már megritkult.

A változóan vízjárta mentetlen-, vagy legfeljebb csupán a belvizektől időnként sújtott mentett oldal néhány szikesedő rétje kicsiben kissé az erdős-sztyeppes Hortobágy képét idézi – nem tekintve el a véletlenül maradt magános, és így szép szabályos koronát fejlesztett hagyás-tölgyektől. Flórájukban mindenképp meghatározó a sziki kocsord, a bárányüröm és a pettyegetett őszirózsa néhol meghatározó mennyiségű jelenléte. Szórványosan rábukkanni a fátyolos nőszirom virágzó polikormonjaira is. A hüllőfajok képviselője, a mocsári teknős előfordulása még gyakorinak mondható, napozó példányait a part menti zsombékokon figyelhetjük meg. A vízisikló jócskán kerülhet elénk. A madárvilágot egy igazi mocsári fészkelő együttes képviseli. A rejtett életmódú guvatfélék - vízityúk, guvat, szárcsa - mellett a barátréce és cigányréce, a cserregő nádiposzáta, a nádi tücsökmadár, a gémféléket képviselő vörösgém és törpegém, majd a barna rétihéja mind közönségesnek mondható. A kormos szerkők kis telepét az egyik víztükör szélén figyelhetjük meg. A terület fontos szerepet játszik a környező gémtelepek lakóinak életében. A holtág partján felállított megfigyelőtoronyból mindig láthatunk halászgató bakcsókat, kis kócsagokat.

Mint látható, a madarak igen egyenletesen használják ki az élőhely által kínált fészkelési és táplálkozási feltételeket. A védett terület déli határát alkotó mintegy 12 km hosszú morotva a Tisza szabályozásakor keletkezett. Festőien szép partját öreg nyárfák és kőriserdők szegélyezik. Jellegzetes növényei, a fehér tündérrózsa, a vízitök és a sulyom úszó, különösen virágzás idején tarka szőnyegei a növényevő halak meggondolatlan betelepítése miatt erősen károsodtak. Néhány pár réce és búbos vöcsök lakja. A víz fölé nyúló ágakról lesi zsákmányát a színpompás tollazatú jégmadár, melynek tápláléka apró halakból áll. Egyes holtágak madárvilága a hínárnövényzet pusztulása miatt nagyon szegényedik.