Bátorligeti TT-k és Fényi-erdő TT

„A magyar Alföld ősi tájképét, a lápokkal tarkított erdős pusztát idézi elénk a Nyírség. A százados, terebélyes tölgyesek helyét mindinkább akácosok foglalják el, a buckákon a pusztai virágok sokaságát az ekeföldek váltják fel, az egykori lápok, rétek helyén gabona hullámzik. Mégis a Nyírség őrzi a hírmondóit a történelem előtti idők tájképének, a buckaközi mocsarak, fűz- és nyírlápok, ligetes erdők mélye a legtöbbet őrzött meg Alföldünk múltjából, állatot, növényt egyaránt.” Soó Rezső sokat idézett sorai talán éppen itt, a Nyírség délkeleti részén, az országhatár közelében a legaktuálisabbak.

Az első tudományos értékű híradást a homokbuckás táj páratlanul gazdag és változatos élővilágáról Tuzson János adta 1914-ben, melynek nyomán Bátorliget a továbbiakban kutatók sokaságát vonzotta és vonzza jelenleg is. A fokozott tudományos érdeklődést több tényező is indokolja. Bátorliget első kutatóinak is azonnal feltűnt, hogy a vizes, sokfelé lápos buckaközökben számos olyan növényfaj él, amelyek addig főleg északi, hűvösebb tájakról és hegyvidéki területekről voltak ismertek, alföldi előfordulásuk igazi kuriózum. Sokuk joggal tekinthető hűvösebb éghajlatú földtörténeti korok maradványának. Emellett jellemző az is, hogy a homokbuckák által kialakított változatos domborzati és mikroklimatikus viszonyok miatt eltérő igényű és összetételű élőlényközösségek kis területen belül egymás mellett és mozaikosan váltakozva élnek. Így a száraz buckatetők homokpusztagyepjei és pusztai tölgyesei fokozatosan gyöngyvirágos tölgyesekbe, mélyebb részeken keményfás ligeterdőkbe mennek át. A főleg erdővel borított buckák közti mélyedésekben (az ún. "nyírvízlaposokban") pedig különleges lápvilág alakult ki hűvös zsombékosokkal, magassásosokkal, láprétekkel, fűz- és nyírlápokkal. A botanikai vizsgálatok és a kis lemaradással beinduló állattani feltárások eredményeképpen kiderült, hogy a hidegidőszaki maradványfajok mellett melegkedvelő reliktumok is élnek itt, és nemcsak ezen élőlények "puszta" előfordulása, hanem kis területen belül kialakult különlegesen fajgazdag közösségeik sokasága is páratlan értéket jelent.

Bátorliget mellett a legértékesebb területekből négy különálló foltban néhány hektárt, már 1938-ban "természeti emlékké" nyilvánítottak, amely az 1950-ben létrehozott, összefüggő, 53 hektáros Bátorligeti-ősláp Természetvédelmi Terület alapját képezte. A védett terület közvetlenül Bátorliget település mellett, attól északra található.

A terület túlnyomórészt homokbuckák közti mélyedésekben fekszik, ahol a talajvíz közelsége, felszíni kibukkanása, illetve ennek párolgása hűvös mikroklímát eredményez. Mindezt fokozza az, hogy a környező, (hajdanán) összefüggően erdővel borított buckák körbeölelik, egyben tarják ezt a hűvösebb levegőt. Ez a - Nyírségben másutt is működő - jelenség biztosította, hogy a több ezer évvel ezelőtti hidegebb éghajlaton az akkor az egész Alföldön elterjedt növények és állatok a klíma melegedésével ezekbe a "természetes hűtőszekrényekbe" vonuljanak vissza, ahol utódaikat ma is megtalálhatjuk.

Bátorliget térségében jelenleg 3 országos jelentőségű természetvédelmi terület és számos, szintén védettnek minősülő lápterület található. Emellett azonban még több védelemre érdemes terület van, amelyek védetté nyilvánítása a közeljövőben várható.

Bátorliget mellett a legértékesebb területekből négy különálló foltban néhány hektárt, már 1938-ban "természeti emlékké" nyilvánítottak, amely az 1950-ben létrehozott, összefüggő, 53 hektáros Bátorligeti-ősláp Természetvédelmi Terület alapját képezte. A védett terület közvetlenül Bátorliget település mellett, attól északra található.

A terület túlnyomórészt homokbuckák közti mélyedésekben fekszik, ahol a talajvíz közelsége, felszíni kibukkanása, illetve ennek párolgása hűvös mikroklímát eredményez. Mindezt fokozza az, hogy a környező, (hajdanán) összefüggően erdővel borított buckák körbeölelik, egyben tarják ezt a hűvösebb levegőt. Ez a - Nyírségben másutt is működő - jelenség biztosította, hogy a több ezer évvel ezelőtti hidegebb éghajlaton az akkor az egész Alföldön elterjedt növények és állatok a klíma melegedésével ezekbe a "természetes hűtőszekrényekbe" vonuljanak vissza, ahol utódaikat ma is megtalálhatjuk.

A terület élővilága - viszonylag kis kiterjedése ellenére - páratlanul gazdag és változatos. Ezen a bekerített félszáz hektáron, ha kicsiben is majdhogynem megtalálható mindaz az ősi élővilág, ami hajdanán a Nyírséget jellemezte. A Bátorligeti-láp talán legismertebb arca a ritkás nyírligetekkel tarkított, kaszált láprétek virágpompás képe. Az állandóan vizes, néhol fűfélék, másutt sások uralta, dús mohaszintű láprétek nevezetessége a tavasszal nyíló zergeboglár. Ez a májusban diónyi nagyságú, élénksárga virágokat hozó növény főleg az országhatáron túli magashegységek havasi rétjein jellemző. Alföldi állományai a már említett hidegebb időszaki reliktumok közé tartoznak, és mint ilyenek, a jelenlegi éghajlaton csak a hűvös, nedves élőhelyet biztosító nyírségi lápréteken és erdőkben fordulnak elő. Szintén a hűvösebb klímaidőszak maradványa a vékony levelű, törékeny, kék virágokat hozó szibériai nőszirom, és az embermagasságúra is megnövő fehér zászpa. A lápréteken az orchideák közül két faj, a hússzínű ujjaskosbor és a pompás kosbor a legjellemzőbb. Az üde réteken emellett jellemző a mocsári gólyahír, a boglárkák több faja, a réti kakukkszegfű. Ősszel a lápréteken általában az állományalkotó kék perje, valamint az ördögharaptafű, az őszi vérfű és a buglyos szegfű válik feltűnővé. Nyár végén virágzik a láprétek egyik nevezetes növénye a réti angyalgyökér. Nehezen felismerhető növényfaj, ám flóratörténeti és természetvédelmi jelentősége óriási. Ritka hidegkori maradványnövény, amely hazánkban csak a Nyírségben fordul elő néhány helyen, legnagyobb állományai éppen Bátorliget környékén élnek, s fokozottan védettek.

A festői szépségű tájkép kialakításában két védett fafaj, a szőrös nyír és a babérfűz, továbbá a közönséges nyír kis csoportjai is részt vesznek. Kis kiterjedésben, gyakran sávszerűen láthatóak a lápi magaskórós állományai, amelyek névadó fajai, a réti legyezőfű és a mocsári gólyaorr virágzás idején feltűnőek. A mélyebb részeken a zsombékosok jellemzőek, amelyek alkotói főleg a zsombéksás és a rostostövű sás, újabban a fejecskés sás társulása is előkerült. A sászsombékok közti apró vizes foltok, az ún. semlyékek különleges élőhelyet jelentenek, amelyek jellemzője a vidrafű és a hólyagos sás. A Nyírség botanikai értékét jelzik a lápi nádtippan alkotta állományok.

A természetvédelmi területen jelentős kiterjedésűek a fűzlápok, ahol a hamvas fűz félgömb alakú bokrai uralkodnak. A füzek alatt a talaj állandóan vizes, nedves, több lápi élőlénynek nyújtva élőhelyet. A fűzlápok belseje tőzegpáfránytól zöldell, peremükön gyakran a dárdás nádtippan alkot állományt. Ilyen tőzegpáfrányos nádas fűzláp-zsombékos komplexek rejtették ezen a vidéken a Kárpátok tőzeglápi vegetációjának síkságon megmaradt képviselőjét, a növényföldrajzi szenzációt jelentő szibériai hamuvirágot is. Sajnos az utóbbi években már senki sem látta példányait. Félő, hogy hasonló sorsra jut a másik reliktum, a tőzegeper is, mivel tövei évről évre kisebb számban jelennek meg.

Apró foltokon megtalálhatóak a babérfüzes nyírláp állományfragmentumai is, melyeket döntően a szőrös nyír alkot, aljnövényzetében pedig a tőzegpáfrány és a mocsári sás a legjellemzőbb.

A Bátorligeti láp nagy hányadát erdők borítják. A hajdani nyírlápok szobányi méretű maradványai mellett a tölgyesek, így főleg a tölgy-kőris-szil keményfaligetek dominálnak, amelyek évszázadosnál idősebb fái alatt számos, az Alföldön ritka, a hegyvidéki bükkösök aljnövényzetére jellemző növény él. Ilyen például a "Hagymás" elnevezésű részen óriási tömegben nyíló medvehagyma, vagy a bükkös sás, a farkasszőlő, a bogláros szellőrózsa, a kapotnyak. Szintén ezekben az erdőkben virít kora tavasszal a ligeti csillagvirág. Érdekesség, hogy itt az erdélyi csillagvirág is él. A Bódvaj-patak partján az erdőben a téli zsurló alkot hatalmas állományt. A keményfaligetek a talajnedvesség csökkenésével folyamatosan, szinte észrevétlenül mennek át gyöngyvirágos tölgyesekbe, így nem meglepő, hogy sok növényfajuk is közös. Ilyenek például a névadó gyöngyvirág, a szagos müge vagy a turbánliliom. A magasabb, szárazabb térszíneket ezüst hárssal elegyes homoki tölgyesek borítják. Az erdők egy részét a védetté nyilvánítás előtt kivágták, felszántották, de itt ma már újra erdők nőnek, amelyek egyszer talán az eredeti állapotokhoz lesznek hasonlatosak.

A Bátorligeti-láp erdeiben több, különböző méretű és vízellátottságú tisztás is található. Itt él a vitézkosbor és a bakfű, és a vizes hegyi mélyedésekben a nyári tőzike. A napsütötte, gazdag lágyszárúszintű tisztások jelenléte különösen fontos a rovarok, így több ritka lepkefaj szempontjából is.

A kutatók a kilencvenes évekig összesen 804 edényes növényfajt és a 326 alacsonyabb rendű növényfajon belül 82 mohafajt írtak le Bátorligetről. Az itt talált edényes növényfajok száma a magyarországi összes 2.214 növényfaj számának több mint harmada.

A gazdag és változatos vegetáció természetesen páratlan állatvilágnak nyújt otthont. Az apró termetű gerinctelenek oly nagy változatosságban vannak jelen, hogy több évtizedes fáradságos kutatómunkát igényelt, amíg számba vették a fauna tagjait. Ennek eredményeképpen kiderült, hogy ezen a nem túl nagy területen több mint ötezer állatfaj él. A leírt 5.450 állatfajból a hazai faunára nézve 325 újnak bizonyult, 53 pedig a tudományra nézve is új, azaz ez az első (és sokszor egyetlen) lelőhelyük a világon. Köztük van számos hegyvidéki vagy melegebb éghajlaton elterjedt rovar és egyéb élőlény, sokuk hazánk más pontjáról nem is ismert. Ezeknek a gerincteleneknek gyakran magyar nevük sincs és nehezen felismerhetőek, tudományos jelentőségük azonban felbecsülhetetlen. Florisztikai és faunisztikai értelemben az ősláp máig a legszisztematikusabban feltárt terület Magyarországon.

A gerincesek között is vannak említésre méltóak. A terület egyik nevezetessége a hegyi gyík (vagy elevenszülő gyík). Tojásai nem a nap melegére bízva, a talajban kelnek ki, hanem - eltérően rokonaitól - már a gyíkanya testén belül kifejlődnek a kis gyíkfiak. Így tojásrakás idején hártyás burokban önálló életre képes utódok jönnek világra, a burok a "szülés" idején felreped, a kis gyíkok pedig azonnal szétszélednek. A hegyi gyík Észak- és Nyugat-Európában elterjedt, gyakori hüllőfaj, hazánkban viszont ritka, kimondottan a vizes, erdős lápterületeken fordul elő, nevével ellentétben hegyeinkben nem ismert.

A zárt védett terület csak előzetes engedéllyel és kísérővel, az élővilág védelme érdekében kiépített pallóúton látogatható, de a terület közvetlen szomszédságában található bemutatóházban mindenki megtekintheti a láp csodálatos világát ismertető kiállítást.

Bátorliget első kutatói még lényegesen nagyobb összefüggő lápokat és erdőket láthattak, csodálhattak az akkor még alig-alig háborgatott ősi tájon. A lakosság gyarapodásával, a "vízrendezéssel" együtt aztán ezek a pompás lápok lassacskán kezdtek kiszáradni, eltűnni. A területet járó kutatók sokasága emelte fel szavát ezeknek a "névtelen" (vagy gyakran ízes helyi megnevezéssel rendelkező) lápoknak az érdekében, sokszor mindhiába. Ennek ellenére még számos értékes, régóta ismert vagy éppen most feltárt terület van a vidéken, amelyek természeti csodáinak megmentésére ebben az utolsó pillanatban még lehetőség volna.

 

A jelenlegi természetvédelmi terület közelében is számos lápmaradvány és lápi fajokat őrző terület (Dohányostanya, Ürge-tanya) található, némelyiknek a neve is (pl. Virágos-rét, Nádas-tó) a hajdani állapotokra utal. Üde gyepek, láprétek, láperdők és keményfaligetek mozaikja ékelődik a szántók és a faültetvények közé. A gyepekben, a kis kékperjésekben többfelé réti angyalgyökér és buglyos szegfű nő, a csatornák, fűzlápok szélén mocsári gólyaorr, őszi vérfű virágzik. A számos kis fűzláp némelyikéből szőrös nyírek emelkednek ki, tövüknél tőzegpáfránnyal.

Bátorligettől nyugatra-délnyugatra lápmaradványok valóságos láncolatát rejtik a homokbuckák közei, amelyek a régió egyetlen komoly vízfolyása, a sajnos jórészt csatornásított Bódvaj közelében helyezkednek el. Régóta emlegetett a Gánástanyai láp, amely Soó Rezső szerint "a Nyírség legérintetlenebb s legszebb füzes-nádas lápja". A terület jelentős részét napjainkban is járhatatlan, az év túlnyomó szakában víz alatt álló rekettyés fűzlápok borítják. A hamvas fűz néhány méter magas cserjéi sűrű bokorfüzest alkotnak, szinte a trópusi mangrovemocsarak hangulatát idézve. A rekettyefüzeseket magassásosok, rostostövű sásos zsombékosok, törékeny-füzes ligetek, nádasok és üde gyepek tarkítják. Fellelhető itt a réti angyalgyökér, a hússzínű ujjaskosbor és a pompás kosbor is, a nyílt vizes részeken pedig néhol a rence sárga virágai tűnnek fel.

A Piricse mellett fekvő Júlia-liget lápját (vagy más néven a Zsibolyát) az elmúlt években "fedezték fel", leírás is csak nemrégiben készült róla. A láp egyik legnagyobb, unikális természeti értéke egy nagy kiterjedésű babérfüzes nyírláp (Salici pentandrae-Betuletum pubescentis) állomány, amelynek északi tájakat idéző, festői képét a nyírek határozzák meg.

Ebben a láperdei társulásban a védett szőrös nyír az uralkodó fafaj. Rokonától, a közönséges nyírtől eltérően fiatal hajtásai és levelei molyhosan szőrösek, a levelek hátoldalán, az érzugokban apró fehér szőrpamacsokat ("szakállt") találunk. Ez az euroszibériai fa hazánkban lápokon és mészkerülő erdőkben szórványosan fordul elő. A társulás másik névadója, a szintén védett babérfűz is előfordul itt. Levele jellegzetesen bőrneműen fényes (hasonlít a babérlevélre), levélszéle mirigyes. Hazánkban a Bereg-Szatmári sík és a Nyírség lápjainak ritka növénye.

A babérfüzes nyírláp aljnövényzete is bővelkedik érdekességekben. A megfelelően vizes, tőzeges talajon a tőzegpáfrány és a mocsári sás foltjai váltogatják egymást. A ritkaságok közül kiemelendő a reliktum tőzegeper és két, a Nyírségben korábban ismeretlen tőzegmohafaj /Sphagnum fimbriatum, S. squarrosum/ előfordulása. Megemlítendő továbbá az utóbbi években új orchideafajként leírt tallós-nőszőfű jelentős populációja is. A babérfüzes nyírláp a Kárpát-medencében hidegidőszaki reliktumtársulás, vegetációtörténeti emlék. Állományai a Hanságból és a Nyírségből szinte teljesen eltűntek, átalakultak, csak néhol lelhetőek még fel töredékes nyomaik, így hazánk egyik legritkább, legveszélyeztetettebb növénytársulása!

A nyírláp mellett számos más élőhely is megtalálható itt. Fűzlápok zöldellnek, bennük tőzegpáfrány és vidrafű nő. A mozaikos elrendeződésű üde gyepeken, lápréteken többek között nagyszámú réti angyalgyökér, buglyos szegfű, orchideák nyílnak. A terület déli részén ezernyi fehér zászpa alkot állományt, mellettük a lápi magaskórósban a mocsári gólyaorr-tövek virágoznak. A nádas szegélyeket nyáron a nádi boglárka nagy tömege festi sárgára. A zsombékosok és magassásosok nevezetes növénye a tőzegeper és a lápi nádtippan. Az Ótanyai-csatornától keletre, a füzekkel tarkított kékperjés lápréten a ritka gyepes sás állományában szibériai nőszirom nő.

Szintén Piricse mellett, a "Földvár" elnevezésű homokbuckák tövében lévő kis lápfolt rekettyefűzzel benövődő rostostövű sásosa a Nyírség jelenleg ismert harmadik tőzegeper lelőhelye. Ugyanennek a településnek a keleti oldalán húzódó gólyahíres, sásos, vizes falusi csordalegelőjén megszámlálhatatlanul sok pompás kosbor virít. A "Kacsavár" facsoportokkal, félgömbös rekettyefüzekkel tarkított rétjei és legelői pedig szemet gyönyörködtető tájképükkel is csalogatják a látogatót.

Az Újtanyai-lápok szinte körbeölelik a lakóházakat. Lápi növényzetükre a század első felében számos szakirodalmi utalás történt. Maradványaik most is fellelhetőek. A Bódvaj partján pedig festői fás legelő található, sokféle fával és cserjével, néhol fehér zászpával és buglyos szegfűvel. A "Pergenyő" apró fűzlápjaiban és zsombékosaiban kedvező vízellátás esetén békaliliom virágzik.

Penészlek határában a Peces-tó nagykiterjedésű, sűrű fűzlápja és a Veres-rétként is ismert terület feltétlenül említést érdemel. Az utóbbi néhol marhalegelőként használt részeinek buckái között szárazabb gyepekkel tarkítva majdnem az összes eddig említett lápi társulás és faj megtalálható.

Fábiánháza és Nyírcsaholy környékén, valójában már a Nyírség és a hajdani Ecsedi-láp területének találkozásánál különleges égeres láperdők kis maradványai bújnak meg. A vízből kiemelkedő "lábas" mézgás égerek enyves éger tövén jellegzetesek a nyúlánk sás csomói, előfordul a tőzegpáfrány és a szálkás pajzsika is. A vízben tavasszal sokfelé a békaliliom tárja felénk rózsaszínes virágainak tömegét.

Az ember térhódítása előtt a Bátorligeti-láp erdőihez hasonló erdőségek uralták a tájat. A hajdani hatalmas kiterjedésű fás vadonok legszebb fennmaradt képviselője a Fényi-erdő, amelynek 285 hektáros központi része már 1954-től természetvédelmi terület. Jelenleg a védett terület kiterjedése 297,7 hektár.

Az erdő Bátorliget településtől délkeletre található, a magyar-román országhatár mellett. Korábban a láppal még összefüggő egységet alkotott, míg a település közéjük nem ékelődött. Az erdő kialakulását meghatározó tényezők rokonok a Bátorligeti-lápéival. A régen elhagyott, ősi folyómedrekre homok települt, így vizes laposok, buckaoldalak és száraz buckatetők láncolatából álló, változatos felszín jött létre. Itt aztán főleg a talaj vízviszonyai szabják meg, milyen erdőtípusok tudnak kifejlődni, sokszínű, mozaikos tájat eredményezve.

A laposokban a kora tavasszal néhol még vízzel borított tölgy-kőris-szil keményfa ligeterdők kiterjedt, természetszerű állományait találjuk. Itt az Alföld jellemző fájával, a mocsári vagy kocsányos tölggyel együtt a magyar kőris uralkodik, mellettük jellemző a vénic szil és a mezei szil, néhány fehérnyár, madárcseresznye és más fák. A cserjeszint általában dús, benne leggyakoribb a veresgyűrűsom, a kányabangita, a kutyabenge. Az aljnövényzetben (főleg a vízzel tartósan el nem borított foltokon) gyakran középhegységi üde erdőkre jellemző növények élnek. Ilyen a podagrafű, a turbánliliom, a hagymás fogasír, a békabogyó, a gombernyő, a farkasszőlő, az árnyékvirág, a békakonty, a Duna-völgyi csillagvirág stb. Az erdő ékessége a nyár elmúltával virágzó őszi kikerics. A térszín emelkedésével a ligeterdők fokozatosan gyöngyvirágos tölgyesbe mennek át, melyet néhol gyertyános foltok tarkítanak. A gyöngyvirágos tölgyes uralkodó fája szintén a kocsányos tölgy, de mellette számos egyéb elegyfafaj található, például a közönséges nyír, a mezei juhar, a kislevelű hárs és a Nyírségben növényföldrajzi érdekességnek számító ezüst hárs. Az erdő cserjeszintje (a gyertyános foltok kivételével) igen dús, a gyakori egybibés galagonya mellett számos más cserjefaj alkotja, a fák, bokrok alatt pedig gazdag aljnövényzet él. Az erdő üdébb részein megszámlálhatatlanul sok gyöngyvirág nő, másutt a szagos müge vagy az erdei szálkaperje jellemző. Az erdőszéleken néhol vitézkosborra bukkanhatunk, másutt a széleslevelű nőszőfű és a piros madársisak virágzik.

A nyírségi száraz buckatetőkre egykoron jellemző homoki pusztai tölgyesek lassanként kipusztulnak, ma már csak apró maradványaikat találhatjuk meg itt-ott. A Fényi-erdő keleti részén, az országhatár közelében láthatjuk az erdőssztyep vegetáció szép tanúit. A pusztai tölgyes ritkás foltokban, elválaszthatatlan egységben nő a köztük mozaikosan meglévő homokpusztagyepekkel. A lágyszárúak között számos erdőssztyep elem akad, például a sarlós gamandor, citromkocsord, méreggyilok vagy a piros gólyaorr. A Nyírségben ez a fokozottan védett magyar nőszirom természetes élőhelye.

Sajnos a Fényi-erdőben is terjed a Nyírség flórájára súlyos csapást mérő, Amerikából betelepített fehér akác. Főleg a szárazabb tölgyesekbe lopakodott be, elszegényítve, elgyomosítva az aljnövényzetet, kiszorítva az eredeti fajokat. Visszaszorítása fontos természetvédelmi feladat. Az erdőben nagyobb akácosok és néhány kisebb, más tájidegen fafajokkal (nemesnyár és erdeifenyő) betelepített erdőrészletek is találhatóak, amelyek felváltása őshonos, természetközeli erdőkkel éppen most folyik. Ez a munka (főleg a szárazabb buckákon) komolyan igénybe veszi a szellemi, anyagi és munkaerőforrásokat, de végrehajtásuk az erdő jövője szempontjából kikerülhetetlen.

Vízellátási szempontból a pusztai tölgyesek "ellenkező végletei", azaz az erdő legmélyebb, állandóan vizes, lápos foltjai is különösen értékesek. A védett terület északi-északnyugati részén több lápfolt bújik meg. A csapadékos években "feltámadó" nyílt víztükröt tőzegpáfránnyal tarkított magassásosok és rekettyefüzek szegélyezik. A lápfoltok a szegélyében él a ritka lápi csalán, amelynek másik neve - kúszó csalán - utal arra, hogy közönséges rokonától eltérően szára a földön kúszik, ráadásul gyakran a víz felé. Beljebb, a jó esetben térdig-derékig is érő vízben a varázslatos szépségű lápi hínár, a békaliliom alkot imbolygó virágmezőt. Az erdő északkeleti részén áthaladó Károlyi-folyás környékén egy hajdani nyírláp maradványát, fűzlápok, sásosok és üde gyepek mozaikját láthatjuk.

Az üde gyepek, régi kaszálók lassan beerdősödnek, pedig itt él a már említett réti angyalgyökér, szibériai nőszirom, fehér zászpa, zergeboglár és réti kardvirág, amelyek így kényszerűen a fák alá szorulnak.

A nagy kiterjedésű, változatos, háborítatlan erdő gazdag állatvilágot is rejt. Gerinctelen fajai között számos, a Bátorligeti-láppal közös ritkaság van, valamint sok olyan rovarfaj, amelynek élettevékenységéhez éppen az itt még megtalálható, sokféle növénytársulás összessége és mozaikjaiknak érintkezése szükséges.

Az üde erdő kétéltűi közül az erdei béka viszonylag ritkább, a zöld levelibéka a leggyakoribb, hüllők közül pedig az elevenszülő gyík és a zöld gyík emelhető ki. Az erdő különösen kedvez a madaraknak, így például az erdei énekesmadarak számos fajában (és azok énekében) gyönyörködhetünk. A háborítatlan sűrűben, magas fán lévő fészkében az óvatos fekete gólya neveli fiókáit minden évben. A ragadozók közül a darázsölyv is előfordul. A holló - vélhetően a védelmi intézkedések segítségével - újra kezd a tájon elszaporodni, igy a Fényi-erdőben is rendszeresen látható, és jellegzetes korrogása is hallható.

Az emlősök közül a vadmacska az egyik érdekesség, míg a róka és borzkotorékokkal többfelé találkozni. A nagyvadak közül a vaddisznó gyakori, mely utóbbi túlszaporodva sokfelé látványos károkat okoz túrásával.

A Fényi-erdő legértékesebb alföldi maradványerdőink egyike, nem véletlen, hogy itt tervezik létrehozni az egyik hazai erdőrezervátumot. A régen Körmei-erdőként is nevezett erdőt a trianoni országhatár kettévágta, de akét oldal ma is összefüggő biológiai egységet alkot.

A természetvédelem legfontosabb feladatai a még nem védett, értékes részek védetté nyilvánítása, a vízvisszatartás megoldása, a tájidegen faültetvények( akác, nemesnyár, erdeifenyő) őshonos erdővé alakítása, a terjedő adventív fajok visszaszorítása.

Bár (a korai természetvédelmi intézkedéseknek is köszönhetően) a térség legnagyobb, legértékesebb természetes erdeje a Fényi-erdő, de mellette még több hasonló, védelmet érdemlő erdőmaradvány létezik.

Ilyen az államhatár mellett, valójában az előbbi délnyugati folytatását képező ömbölyi Nagy-erdő is, amelynek a még megmaradt homoki tölgyeseiben a környék legnagyobb, természetes élőhelyén tenyésző magyar nőszirom populációja él, többek között tavaszi kankalinnal és erdei borkóróval együtt, míg másutt a madárfészek, a turbánliliom, a széleslevelű nőszőfű és a réti kardvirág nő. Hasonló jellegű tölgyes részek az Ömbölytől délre fekvő Csere-erdőben is vannak.

A Bátorligettől keletre, a szintén az országhatárt követő Bódvaj-erdőben a buckákon lévő homoki tölgyesek tövében nagy és értékes keményfás ligeterdő található. A már említett ligeterdei élővilág sok képviselője mellett megemlíthető még az egyik ritkás részen növő, a Nyírségben igen ritka vitézvirág állomány, amelyet nemrégiben fedeztek fel. Az erdő egyik idős fáján a félénk fekete gólya költ.

A Bódvaj partján, Terem községtől keletre fekszik a Nagyfenéki-erdő azon része, amelyben a természetest közelítő állapotban megmaradt keményfás ligeterdő többek között olyan értékeket rejt, mint az Alföldön reliktumjellegű medvehagyma kimondottan nagy, legalább tízezres nagyságrendű állománya, vagy a réti kardvirág, a madárfészek, a békakonty, a fehér madársisak. Szép számmal látni erdei méhfüvet, enyvesszegfűt, csodás ibolyát, sárga virágú gumós nadálytőt, nyári tőzikét, podagrafüvet, saspáfrányt és mindőjük legszebbikét, a turbánliliom százait. Többségük Alföldünk ritkaságai, hegyvidéki flóraelemek.

Nem messze ide, Mérkvállaj és Tiborszállás határán találjuk a Kállay grófok régi vadaskertjét. Ez egy Nyírségre jellemző, természetes alapú, de mindenféle máshol honos fákkal (pl. fenyőfajokkal) dúsított erdőcske ma, ám talaja, mikroklímája megőrzött jónéhány, ősidők óta itt termő növényfajt. Ilyenek a páfrányok világának impozáns tagjai közül az erdei pajzsika, a szálkás pajzsika és a hölgypáfrány, majd a virágos növények sorában a fentebb már említett turbánliliom, a réti kardvirág és a csodás ibolya.

A Bátorligeti-láptól nyugatra nagy kiterjedésű homoki gyepek, túlnyomórészt legelők találhatók. Ezek a gyepterületek az erdőirtás és a legeltetés hatására, erdőssztyep jellegű homoki tölgyesek helyén jöttek létre, számos erdőssztyep elemet megőrizve az eredeti élővilágból.

A Bátorligeti-legelőt (vagy másképpen a bátori Nagylegelőt) századunk eleje óta az Alföld "legpompásabb kökörcsinmező"-jeként tartja nyilván a tudományos közvélemény. Hajdanán március-áprilisban milliónyi kökörcsin festette lilára a homokbuckákat, amelyeknek utódai, ha megcsappant számban is, kora tavasszal most is csodálatos szépségű virágokat hoznak.

A hatalmas gyepet az utóbbi évtizedekben sajnos számos károsítás (gyepfeltörés és felülvetés, melioráció, műtrágyázás, helytelen legeltetés stb.) érte. A Bátorligeti-legelő legjobb állapotban lévő, legértékesebb részeit is tartalmazó sarka, 23 hektár 1986-ban védelem alá került. Ezen kívül azonban a további részek, főleg a kevésbé bolygatott meredek buckák gyepjei (Cserepesi-legelő, Lókert) is páratlan gazdagságú, kipusztulással veszélyeztetett közösségekből állnak. A gyepek együttes megóvására emiatt, és nem utolsósorban tájképi értékük miatt is feltétlenül szükség van, így a védett gyep területének bővítése a közeljövőben várható.

A legelőn összesen három kökörcsinfaj és azok hibridjei fordulnak elő, amelyek mindegyike természetvédelmi oltalom alatt áll. Ezek a kökörcsinek kora tavasszal nyíló, ezüstösen szőrös, összetett levelű növények. Virágzás után a megnyúlt, szőrös bibeszál a termésen marad és repítőkészüléket alkot, segítve annak terjedését. A kialakult sok tollas termés csillogó, szőrös fejecskékben áll, melyek nyár elején szembetűnőek a homokpusztán. A kökörcsinek könnyen kereszteződnek, így természetes hibridegyedek is gyakran felbukkannak, főleg itt, ahol több, hozzávetőlegesen egy időszakban virágzó faj fordul elő együtt.

A Bátorligeti-legelőn él hazánk utolsó ismert tátogó kökörcsin populációja, amelynek egyedei általában már márciusban elkezdenek virágozni. Virágai sötét ibolyáskékek (erre utal a szinonim ibolyakökörcsin elnevezés is) és jó időben lepleiket teljesen szétnyitják, "tátognak". Virágzás után kifejlődő levelei a többi fajtól eltérően hármasan tenyeresen összetettek. Nálunk az eurázsiai kontinentális puszták hírnökének számít. Hazánk többi pontjáról már kipusztult és a bátorligeti állomány is egyre fogy, így itt ezt az amúgy is fokozottan védett fajt a legszigorúbb oltalomban kell részesíteni.Nagyobb számban található a szerényebb külsejű magyar kökörcsin, amely az észak-alföldi homokvidék bennszülött (endemikus) növénye, az evolúció folyamán itt alakult ki és sehol másutt a világon nem él. Kicsi, bókoló virágai jellegzetes szennyeslila színűek, leplei belül sárgásak. Egykoron a nyírségi erdőspuszták, homoki gyepek elterjedt virága volt, amelyek eltűnése miatt napjainkra már csak itt-ott maradtak fenn állományai.

A harmadik kökörcsinfaj a hegyvidéki gyepekben jellemző, a Nyírségben viszont már kifejezetten ritka leánykökörcsin. Hasonló a tavaszi hérics helyzete is, ennek néhány idős töve a buckák horpadásában nő.

A kökörcsinek virágzását követően a legelő több pontján és a beékelődő akácos alatt nyílik a másik fokozottan védett, bennszülött növény, a húszforintos érme hátoldalán szereplő magyar nőszirom. Törékeny, egy-két napig nyíló sötét ibolyakék virágait a kökörcsinek után, április-májusban bontja ki. A hajdani fajgazdag homoki sztyeprétek megmaradt foltjain, főleg a buckákon nő az errefelé már ritka kunkorgó árvalányhaj, a háborítatlanabb buckákon az élesmosófű is gyakori még. Az erdőssztyepek maradványa a virágzáskor és az őszi lombszíneződéskor feltűnő piros gólyaorr, a sarlós gamandor, a magyar szegfű, a selymes boglárka, a ritka szürke veronika és balti szegfű. A fajszegényebb homoki legelő társulás állományai nagyobb területet borítanak, és bár a legeltetés hozta őket létre, mégis jelentős értéket képviselnek. A buckák közti gyepek jórészét "gyepjavítás" címén sajnos megbolygatták, emiatt ott zavart, gyomosabb gyeptípusok jellemzőek. A legelőt a hajdani, még a XX. század elején is jellemző homoki tölgyesek helyett akácosok szegélyezik, amelyeknek a gyepek rovására történő spontán terjeszkedését a természetvédelem szakemberei próbálják megakadályozni.

A homoki gyepek számos rovarnak, amelyek egy része még kevéssé ismert is jó lehetőségeket jelentenek. Gerinces állatfajok közül az élőhelyeinek megfogyatkozása miatt megritkult homoki gyíkot, és nagy kiterjedésű homoki legelők jellegzetes rágcsálóját, az ürgét érdemes megemlíteni. A gyep apró állatai számos ragadozómadárnak is alkalmi táplálkozóterületet nyújtanak, mellettük jellemző még a homokban előszeretettel keresgélő búbosbanka. A gazdag homoki rovarvilág rendszeres vámszedői a gyurgyalagok.