Tiszakürti Arborétum TT

Tiszakürti Arborétum
 

A Tiszakürti Arborétum alapja a Tisza egykori árterén díszlő tölgy-kőris-szil erdőtársulás, amely a folyó magasabb, az árvizek által ritkábban elöntött térszínének jellegzetes, őshonos növénytársulása volt. A XIX. század közepén, a ma „Öregkertnek” nevezett, 17 ha-os terület gróf Bolza Péter és felesége, Tige Mária tulajdonába került. Az ártéri erdőbe egy gondozott parkot álmodtak meg a tulajdonosok. A terület lecsapolását követően Tompa Mihály kezdte el a park létrehozását az eredeti növényzetből történő nagyobb tisztások kialakításával. Ezután következett a külhoni növényfajok, úgymint platánok, hársak, amerikai tölgyek, fenyőfélék betelepítése.
Gróf Bolza Péter 1879-ben, idősebb fiának, Bolza Józsefnek adta át a szépen gyarapodó növénygyűjtemény gondozását. József változatlan lendülettel fejlesztette az akkoriban elsősorban a család pihenésére, kikapcsolódására szolgáló parkot.

A II. világháború utáni években a kert gondozása szünetelt, s igen nagy károkat szenvedett. A Szolnok megyei és a tiszakürti tanács 1961-ben határozta el, hogy megmenti a pusztulástól, s arborétummá fejleszti. Gyors fejlődés vette kezdetét, a megmaradt 100 fa- és cserjefaj mellé még 400 fajt telepítettek. Újabb területeket kapcsoltak a parkhoz, majd 1971-ben megyei védettséget kapott. 2001 óta országos jelentőségű védett természeti terület.
 
Jelenleg több, mint 1000 növényfaj- és fajta található a 60 ha-os arborétumban az északi félteke földrészeiről. A gyűjtemény „Öregkerti” része 3,5 km hosszú, díszkővel burkolt sétaúthálózaton járható be, irányjelző és információs táblák segítik a látogatókat sétájuk alatt.
2006 őszére elkészült egy multimédiás konferenciateremmel, kiállítási térrel ellátott, akadálymentesített látogatóközpont, ezen kívül egy látványtó és kilátó.

Legérdekesebb látnivalók az évszázados tölgyek, platánok, mocsári ciprusok, közöttük is külön említésre méltó az a hatalmas, 350-400 évesre becsült, 510 cm törzs-körméretű kocsányos tölgy, amelynek hatalmas koronája ma is büszkén hirdeti a Tisza vidékének ősi életerejét.

Cím: Tiszakürt, Bolza gróf út 5.

Az arborétum kialakításának gondolata a szarvasi Anna-ligetet megálmodó bécsi testőr, Bolza József (1780-1862) Kürtre nősülő gyermeke, Péter (1823-1881), és az alapító munkáját folytató fia, József (1853-1940) nevéhez fűződik. (Eközben alakította tovább Bolza Pál a szarvasi arborétumot.) Családi örökségként ők is mindig tiszteletben tartották azt, amit a természet alkotott, meghagyták azokat az ősi elemeket, amelyeket a kert megépítésének kezdete előtt találtak, és ebbe a miliőbe helyezték a bővülő park részleteit. A terület a Tisza mellett fekszik és a kertet egy hajdani morotva tarkítja vizes sávjával. Ma is szép nyírfahíd ível át rajta. Mindezt 1940-ig, József gróf haláláig példamutatóan gondozták. A háborús események nagy károkat okoztak errefelé is, és az ötvenes években végrehajtott "köztulajdonba vétele" jelentős pusztításokat eredményezett. A rekonstrukció megindítására, amely egészen az 1950-es évek végéig váratott magára, egy igazán autentikus szakembert, a Szarvasi Arborétum vácrátóti szaktanácsadóját, Bauecker Alajost kérték fel.

A rendbehozatal során 1974-re készültek el a 17 hektáros "Öregpark" munkálataival, melynek során új feltáró úthálózat épült és mintegy 400 taxon kb. 2.000 db növénye került kiültetésre. A kert díszítésére a helyben 1974 és 1984 között működő fafaragó tábor művészei által felajánlott alkotások ma is gyönyörűségünkre szolgálnak. Ekkor merült fel az első bővítés igénye és egyben lehetősége. 1975-ben már 27 hektárra növekedhetett a terület. Ezen az akkori divatnak megfelelő rendszertani elrendezést terveztek megvalósítani, fásszárú őshonos növényekből. Az elgondolás nem illeszkedett az élőhelyi adottságokhoz, az elképzelt rendszer kötöttsége miatt nem lehetett kielégíteni a növényfajok eltérő igényeit. 1986-ra kiderült, hogy a tervezés hibái miatt nem folytatható a kivitelezés. Új megoldás kellett az átalakításra, újabb bővítésekre volt szükség a nagyszabású tervek megvalósításának érdekében. Ekkor nőhetett a terület 33 hektárnyira. A fenntartó (Szolnok Megyei Tanács) partner volt az elgondolás megvalósításában. Biztosította az anyagi fedezetet az arborétum fejlesztésére, amely kb. 1.500 taxont őriz és lehetősége van még további 4-5.000 taxon befogadására.

Az arborétum 1971-től helyi jelentőségű természetvédelmi terület, kiterjedése mintegy 60 ha.

Papp József tanár-kertészmérnök 1965-ben megjelent felmérésében 288 fa- és cserjefajról, valamint azok változatairól olvashatunk, amelyek egy része európai, más részük a világ távolabbi sarkaiból származik: Koreától a Himalájáig vagy Kanadától Mexikóig honos. A szakember az idősebb és nagy méretű fákat külön megemlíti, alapvető méreteikkel együtt. A következő listában a fajok neve után azok mellmagasságban mért kerülete szerepel, centiméterben. Lássuk tehát őket: nehézszagú boróka és virginiai boróka (100 ill. 110), lúcfenyők (205 ill. 215), ezüstfenyő (110), feketefenyők (155, 215), amerikai selyemfenyők (160 ill. 255), duglászfenyő (150), virginiai mocsárciprusok (145 ill. 240), zöld juhar (290), vadgesztenye (265); mogyoró (65), amely 9 méter magas /!/; törökmogyoró (170), amely 20 méter magas /!/; ezüstfa (220), amely szintén 20 méter magas /!/; lepényfa (170), juharlevelű platánok (355, 380 és 545), mocsári tölgy (255), kocsányos tölgyek (260 és 320), s közülük is a legnagyobb egy tisztáson álló, magányos, szép öreg példány (450), amelynek koronavetülete 32, magassága 25 méternyi. Van még egy piramistölgy (275), egy vörös tölgy (255) és egy aranysárga hajtásokat hozó szomorúfűz (270). Végül ne feledkezzünk meg az öreg tiszafáról, amelynek földszinti elágazásánál mért kerülete 150 centiméternyi.

A kert főbb értékeit az "Öregkerti" részen található - korábban már felsorolt, azóta mintegy 35 évvel korosodott - famatuzsálemek adják, elsősorban a tűlevelűek, a platánok, a kocsányos tölgyek és vörös tölgyek. Az újabb telepítések ritkaságai a jegenyefenyők, a virginiai mocsárciprusok, az ezüstfenyők és a tavaszi virágokat ontó cserjék mellett az Alföldön szokatlan, alhavasi hangulatot idéző havasszépék (Rhododendron sp.).

Rövid és nem teljes fajlistája a szarvasi "Pepi-kerttel" természetesen szoros rokonságot mutat: a tűlevelűek közt a közönséges-, görög-, numidiai-, andalúziai-, kisázsiai és kéktobozú jegenyefenyők, japán áltiszafa, páfrányfenyők, kínai boróka, virginiai boróka (egyikük 80 éves és 1992-ben mellmagassági kerülete 3,4 méter volt), majd vörösfenyő, s egy 80 éves és 1992-ben 1,8 méter kerületű kínai (-szecsuáni) mamutfenyő, selyemfenyők, duglászfenyő, mocsárciprusok (köztük egy 4,3 méternyi kerületű!), óriástuják, malonyai oszlopos tuják, tiszafák és hemlockfenyő. A lombos fák és cserjék sorában állnak a hasogatott levelű és a japán juhar, vadgesztenyék, borbolyák, puszpángok, különlegesek az amerikai fűszercserje, a judásfa, a méretes törökmogyorók, az érdeslevelű gyöngyvirágcserje, a sokféle lonc, a szillevelű (kínai) gumifa, az amerikai vasfa, a hortenziák, magyalok, az orbáncfűcserje, a tulipánfa, a kobusi liliomfák, mahóniák, a fás bazsarózsa, a kínai császárfa. A platánokból több a méteres törzsátmérőjű, a "hármastörzsű" kerülete meghaladja a 9 métert. A tölgyek képviselői többek közt az itt honos kocsányos tölggyel rokon mellett a vörös tölgy, a piramis tölgy, a csertölgy és a mocsári tölgy. A bokrok szépei a rododendronok, a sokféle orgona, mellettük a Jósika orgona, a galagonyák, a magyalok, a babérsom és a dérbabér. Szépek a hársak, a szilek, meg az egzotikus kínai susogófa, a perzsafa, a selyemakác is.

A Tisza-gáthoz közeli idős kocsányos tölgyesek máig őrzik a keményfaligetek - a folyó hullámteréről már kiveszett - hangulatát, sőt a növény- és állatfajok jó részét is. Minden évszak tartogat valami szép meglepetést az ide látogatóknak. Érdemes ezért felüdülést keresni kora tavasztól a fehér, rózsaszín, lila, égőpiros virágözönbe öltözött liliomfák, japánbirsek, loncok, orgonák közt, majd a nyári hőségtől védő hűs lombok alatt, a madarak kórusával kísért sétát tenni, aztán később megcsodálni az ősz vöröset sárgára váltó színeit, vagy a hidegszagú, tiszta téli levegőbe kerülni egyet.