Tiszadorogmai Göbe-erdő TT

A terület múltja, helyzete

A Göbe a Tisza patkó alakú holtága, amely a múlt századbeli folyószabályozások során levágott kanyarulatából jött létre, a 444-es folyamkilométernél. A 173 hektárnyi kiterjedésű Göbe-morotvát (Göbe-erdőt) 1982-ben nyilvánították védetté. Nagyobbrészt Tiszadorogma, kisebb részben Egyek község határában fekszik. Észak felől a Tisza hullámterének jelenlegi gátja, más irányokból pedig a régi töltés határolja. Védetté nyilvánítását indokolta, hogy a Közép-Tiszavidék vizes területeire jellemző élővilágot még viszonylag természetes állapotában mutatja be. Jelentős részét természetközeli állapotú, idős ártéri puhafa-ligeterdő borítja, melynek állományai nemcsak hazánkban, de Európa-szerte nagyon megfogyatkoztak. Értékes és fajgazdag a mocsári-mocsárréti és a hínárnövényzet is. A hatalmas törzsű, koros fákban bővelkedő, a gyékényes-harmatkásás és nyíltvizes foltokkal váltakozó erdő tájképi értéke is jelentős. Mivel a korábbi rendszeres élővíz-ellátástól a területet a Tisza gátja elvágta, a 80-as évek ismétlődő aszályai során a Göbe-erdő vízellátása kritikus helyzetbe került. Miután a 80-as évek végére sikerült megoldani a terület vízellátását, a helyzet kedvezően stabilizálódott.

A Göbe valódi "élő múzeumként" mutatja be a Tisza középső szakaszára jellemző vizes élőhelyek szinte teljes sorozatát. A folyóholtág medrének jellemző növénytársulása az úszó- és a gyökerező hínár. A békalencsés-vízipáfrányos úszóhínárok főként a csapadékosabb, magasabb vízállású években borítják a víz felszínét nagy kiterjedésben. Uralkodó faja az apró vízipáfrány, a rucaöröm, a apró békalencse és a púpos békalencse, ritkábban a bojtos békalencse is. Előfordul emellett, főleg a nádasok-gyékényesek szegélyén, a kettős szintű, részben a víz felszínén lebegő békalencsékből, részben a felszín alatt lebegő rovarfogó növényekből álló rence-békalencse hínár is, amelynek jellemző faja a sárga virágú, rovarokat és apró rákokat fogó közönséges rence. A gyökerező hínár-társulások közül a legfontosabbak a fehér tündérrózsa állományai, amelyek helyenként a vízitökkel alkotnak társulást (Nymphaeetum albae-luteae). Ezt a látványos, mindenképp védendő növényegyüttest a sekélyebb vizű, iszapos részeken a nagyobb tűrőképességű vidra keserűfű hínár váltja fel. Fő tömegét a vidra keserűfű úszó alakja (Persicaria amphibium f. natans) alkotja. Gyakori kísérő faja a békatutaj és az úszó békalencsehínár tagjai. Ez utóbbi társulás már az eutrofizáció és a feltöltődés előrehaladását jelzi, hiszen állományait az idő előrehaladtával a nádas-vegetáció előörsei, a tavi káka, a vízi hídőr, a fodros harmatkása váltják fel.

A Göbe-erdő mocsári növénytársulásai is változatosságukkal tűnnek ki. Nagy kiterjedésű, homogén nádasok nincsenek, ehelyett inkább elegyes állományokat láthatunk, ahol a domináns faj a nád, a tavi káka, a keskenylevelű gyékény és a széleslevelű gyékény, az ágas békabuzogány és a vízi harmatkása viszonylag nagy, összefüggő foltokat alkotnak úgy, hogy ezek szinte önálló növénytársulásokként is megkülönböztethetők. A nádasok-gyékényesek széles sávban érintkeznek a mocsárrétekkel. Közülük a legelterjedtebbek az ecsetpázsitos és a tarackos-tippanos mocsárrétek. Az ecsetpázsit hamvaszöld gyepének magassága eléri a 80 cm-t, tömött, hengeres bugái rókavörös színt öltenek. A tarackos tippan alacsonyabb gyepű, erős zsombékokat képez. Fontos kísérőfajaik a sovány perje és a réti perje, a mocsári ecsetpázsit és a réti szittyó.

Május-júniusban szembetűnők a réti boglárka, a szarvaskerep és a réti lednek sárga virágai, a réti kakukkszegfű és a fekete nadálytő halvány rózsaszínje, a réti here vöröses árnyalata. Nyáron nyílik a réti iszalag, a réti füzény és a vesszős füzény, a festő zsoltina és az orvosi ziliz. A mocsárrétek fontos védett faja a nyári tőzike, a mocsári lednek, a tiszaparti margitvirág és a Tiszai-Alföld bennszülött faja, a debreceni torma.

A Göbe egyik legfontosabb élőhelytípusát a folyómenti puhafaligetek alkotják. A Tisza-ártér alacsonyabb fekvésű részein keletkező fiatal öntéstalajon élnek, gyakran 3-4 hónapig is víz alatt lehetnek. Laza, magas (30 m-ig), gyakran hullámos lombkoronaszintű erdők, amelyekben különböző magasságú fák váltogatják egymást, cserjeszintjük változóan fejlett. Uralkodó fafajai a fehér fűz és a törékeny fűz, valamint a fehér nyár és a fekete nyár, jelentős elegyfajok a vénicszil és a magyar kőris, amelyek már a korábbi magas-ártéri szint keményfás, tölgy-kőris-szil ligeterdeivel való kapcsolatot jelzik. A ligeterdő fontos elemei a koronába felkúszó liánok, a komló, a réti iszalag, a ligeti szőlő és a sövényszulák. A gyepszint magas növényei közül jellemző a sárga nőszirom és a nyári tőzike, az időszakos magas vízállást tűrő mocsári fajok, mint a vízi hídőr, a vízi kányafű, a mocsári gólyahír, a vízi peszérce és a magassásosok számos növénye, a kiszáradó területeken tömegesen elszaporodó nagy csalán és hamvas szeder.

Az erdőszéleken megtalálható számos tájidegen faj, ilyen a liánok közül a süntök és a parti szőlő függönyszerű együttese, a Tisza-völgy talán legveszélyesebb agresszív gyomfaja, a gyalogakác. Ugyancsak gyomként jelenik meg a magas aranyvessző, a kisvirágú nebáncsvirág és a bíbor nebáncsvirág vagy a minden nedves termőhelyen tömeges gyomként jelentkező seprence. Degradációt idéznek elő a spontán terjeszkedő tájidegen fafajok is, mint az akác, a zöld juhar és az amerikai kőris. Ezeknek az őshonos ligeterdei fafajokra történő fokozatos cseréje, valamint az agresszív terjedő fajok visszaszorítása még hosszabb időre szóló, nehéz munkát adó természetvédelmi feladat.

A Göbe-erdő állatvilága egyelőre hiányosan kutatott. A gazdag, változatos rovarvilág jórésze még ismeretlen. A gyökerező- ill. úszóhínár-fajokon különféle levélbogarak élnek. A sásbogarak lárvái a nád és a sások gyöktörzsében élnek. A tündérrózsa-hínár különféle fajaihoz kötödik a vastagcombú sásbogár. Bizonyos szitakötőfajok kedvelt pihenő- és párzóhelye is a terület. A Göbe szitakötő-faunájának számos nagy termetű faja van, ilyen az egyik legnagyobb hazai faj, az óriás szitakötő, vagy a nádi acsa, a gyakori acsa és a lapos szitakötő. Különösen nyár végén-ősz elején gyakoriak a tócsa-szitakötők (Sympetrum) fajai. Az úszóhínár kedvező búvóhely a ragadozó életmódú rovarlárvák (pl. szitakötők) és vízi poloskák (pl. vízi skorpió, botpoloska, hanyattúszó poloskák - Notonecta spp.) számára. A csíkbogaraknak mind a lárvái, mind a kifejlett alakjai ragadozók. A Göbe-erdő leggyakoribb nagy vízibogárfaja a nagy búvárbogár, a kisebb fajok közül a barázdás csíkbogár, a pettyes csíkbogár és a közönséges paránycsíkbogár. Szintén gyakoriak itt a csíborfélék (Hydrophilidae) nagy testméretű fajai, például az óriáscsíbor és a nagy csíbor. A mocsárrétek rovar-együtteseinek fontos védett faja a nagy vízi sóskaféléken fejlődő nagy tűzlepke. Az idős puhafás ligetek ritka, pusztuló fában fejlődő rovarfajok élőhelyei. Ilyen a márványos virágbogár, a kis szarvasbogár, a pézsmacincér és több nyárfacincér-faj.

Viszonylag jól ismert a terület gazdag madárvilága, amely a Tisza-menti ligeterdők és mocsarak jellemző fajösszetételét mutatja. A puhafás ligeterdő jó költési lehetőségeket nyújt az odúlakó madarak egész sora számára. Jellemző odúlakó faj a zöld küllő és a szürke küllő, a nagy fakopáncs és a balkáni fakopáncs és a terjedőben lévő fekete harkály. A fokozottan védett szalakótával ritkán találkozhatunk, míg a seregély, a szürke légykapó és a cinegefélék gyakoriak. A lombkoronában költő fajok közül gyakori az örvösgalamb, a vadgerle, a sárgarigó, ritkább a kis őrgébics. A víz fölé hajló ágakra a függőcinege építi művészi szövésű fészkeit. A dús, szinte áthatolhatatlan aljnövényzetű erdő a fülemüle és a berki tücsökmadár élőhelye. A terület viszonylag kis kiterjedése miatt gémtelep itt nem alakulhatott ki, de a közeli gémtelepek lakói gyakran megjelennek, különösen a kis kócsag és a bakcsó. Viszonylag ritkábban jelenik meg a üstökösgém és a szürke gém, de egyre inkább a terjed a kárókatona. A kiterjedt, zavartalan ligeterdőkre jellemző fekete gólya és a rétisas csak néha, leginkább vonulási-kóborlási időben észlelhető. Előzőeknél jóval gyakoribb a barna kánya, a héja és az egerészölyv, téli vendégként a gatyás ölyv és a kékes rétihéja is szem elé kerül.

A Göbe-erdő elsősorban ritka, értékes növényvilága és zavarásra érzékeny védett madárfajai miatt korlátozottan látogatható természetvédelmi terület. Bemutatásra, szakmai csoportok látogatására elsősorban a tenyészidőszak második fele alkalmas, amikor mód nyílik a jellemző növénytársulások tanulmányozására, és a flóra számos jellemző faja is még virágzásban látható.