Vajai-tó TT

Vajai-tó Természetvédelmi Terület

1. A terület múltja, helyzete

A Vajai-tó az Északkelet-Nyírségben helyezkedik el, az erődített kastélyáról híres Vaja községtől délnyugatra. A Nyírség nagyszámú, természetes vízállásai közé tartozott, mely a század közepére kiszáradt, majd a mederben víztározót alakítottak ki. Az első katonai felmérés térképe itt ugyan csak egyszerű mocsarat jelez, a térképészt azonban valószínűleg a medret borító úszólápok téveszthették meg. Ez a tó eredetét tekintve - hasonlóan a közismert kállósemjéni Mohos-tóhoz - polifiletikus. Egyszerre játszottak szerepet kialakulásában a folyóvízi erózióval és akkumulációval, valamint pleisztocén homokmozgással, sőt tektonikai változásokkal kapcsolatos folyamatok. A Nyírség Würm időszaki kiemelkedése előtt észak-déli lefutású folyók haladtak a tájon keresztül lényegében párhuzamosan (az Ung, Bodrog, Tapoly stb. ősei), melyek dél felé, a Tiszába igyekeztek (a mai Érmellék - Körösvölgy irányába). A Nyírség későbbi kiemelkedésével (pontosabban környezeténél csekélyebb süllyedésével) ezek a völgyek szárazra kerültek, részben lefolyástalanokká is váltak. Az egyik ilyen völgyet foglalja el jelenleg a Berkeszi-főfolyás (III. számú főfolyás) is. A tározótó e belvízelvezető csatorna 30. kilométerénél helyezkedik el. Az eljegesedések száraz, hideg időszakának homokmozgása ugyancsak szerepet játszott a meder kialakításában. A Vajai-tó környékének tengerszint feletti magassága 140 m körüli, a tó víztükre kevéssel 130 m fölött van. A környék legmagasabb garmadái déli irányban meghaladják a 160 m tengerszintfeletti magasságot. Végeredményben maga a tó a jelenlegi folyóvölgyeknél 30-60 m-rel magasabbra került pleisztocén folyómederben alakult ki, melynek kőzetüledéke iszapos homok, homokos iszap.

A Vajai-tó a háború előtt, természetes vízjárású állapotában Vaja község tulajdonát képezte, kisebb területen, így nem nyúlt át a szomszédos településekre, mint ma a tározó. A hasznosítás jellemző módjai a kenderáztatás, a nádvágás és a halászat voltak. A nádvágás kiterjedtsége a jelenleginél alacsonyabb vízszintre utal, a halászati hasznosítás ellenben arra, hogy ebben az állapotában is jelentős kiterjedésű nyílt vízfelületek tarkították. 1962 óta a vízszintet záró műtárggyal megemelték, tavasz végén, nyár elején átlagosan nagyobb a vízoszlop mélysége 2 m-nél, így alakult ki a jelenlegi 70 ha körüli vízfelszín-nagyság. A tó tározási kapacitását közel egymillió m³-ben határozták meg. Elsődleges besorolása belvíztározó, másodlagos funkciója az öntözés és az üdülés.

Miután a tó legfontosabb természeti értékeit az úszóláp-szigetek jelentik, melyek biológiai szűrőkapacitása jelentős és - úgy tűnik - viszonylag jól tolerálják a kisebb mérvű szerves és ásványi terhelést, ez a beavatkozás részben kedvező volt a tó természeti állapotára. A megemelt vízszint miatt a természetes parti vegetáció ugyan jórészt elpusztulhatott vagy elszegényedve magasabb térszínre húzódott, de ezt a káros folyamatot ellensúlyozta az a tény, hogy a magasabb vízállás miatt az úszó lápszigetek megfeneklésének, legyökerezésének és gyors beerdősödésüknek (ezzel a kállósemjéni Mohoson történtekhez hasonló elpusztulásuknak) az esélye jóval kisebb lett.

A jelenlegi tó állapotára jellemző a nyílt vízfelületek dominanciája. Viszonylag jelentős a különböző méretű úszó szigetek száma, a kisebbek tulajdonképpen benövényesedett sás- és nádgyökér-fonadékok, a nagyobbakon tőzegpáfrányos nádasokkal, a legnagyobbakon égeresekkel, füzesekkel. Az északkeleti partszakasz égerese és puhafás ligeterdeje félszigetszerűen nyúlik be, legyökerezett úszóláp eredetű. A szigetekkel szemben talaja már csak a szélein inog, másutt stabil. A tározó védetté nyilvánításának előkészítéseként 1975-ben kértek szakvéleményt a debreceni geográfusprofesszortól, Borsy Zoltántól. (Érdekes, hogy a tó úszólápjainak léte akkoriban még nem volt a botanikai szakma köztudatában, míg a geográfusokéban igen.) Állásfoglalása szerint a beépítettség és a környező területhasználati módok ellenére is érdemes még a tó a védetté nyilvánításra. Zoológiai vizsgálatok megkezdését javasolta a területet érő akkori hatások felmérésével kapcsolatban. Ez időben fedezte fel Dr. Balogh Márton a hazai úszólápok hidrobiológus-specialistája, hogy az úszószigetek nem csak mint képződmények értékesek, hanem máig is különleges növényfajok és társulások őrzői. Mindezeket követően 1996-ban nyilvánították védetté 78 hektáron.

Természeti értékei terén mindenféleképpen elsőrendű fontosságúak a botanikai ritkaságok. Ilyeneket mai tudásunk szerint a parti zónában már nem, csak a szigeteken és az északkeleti beerdősült félszigeten találunk (ez utóbbiról sajnos kevés adat áll a természetvédelem rendelkezésére).

A legkülönlegesebb értékek a tőzegpáfrányos nádasokban és a füzesekben-égeresekben találhatók. Ezek társulásokként is nagyon fontosak. Egyik legértékesebb ritkasága a tarajos pajzsika, mely Magyarországon jégkori vagy korai holocén reliktumnak tekinthető. Néhány hazai termőhelye ismert, melyek közül a vajai kimagaslóan a legnagyobb populáció volt, az utóbbi években csökkent. Érdemes megjegyezni, hogy a szigetekről további 3 páfrányfaj ismert, közülük 2 védett. Másik botanikai érdekessége a kúszó csalán, mely főleg a tőzegpáfrányos nádasokban él. Arra való tekintettel, hogy ősi vízfolyásokat jelez, nem zárható ki, hogy a jégkori ősfolyó ideje óta a területen él. A hagymaburok különleges, egyáltalán nem feltűnő, apró termetű, kis, zöld virágú, fokozottan védett orchidea-féle, alig 3-4 hazai termőhellyel. Itt sem él belőle túlságosan sok, szálanként fordul elő a szigetek gyomosodástól mentes részein. Az 1995-96-os alacsony vízállás miatt megfeneklett úszólápnak sajnos éppen a lerögzült részén él, ezért az ezt követő rétegvizes árasztás során termőhelye menthetetlenül víz alá került. Reméljük, hogy ez a jobb években 50 tő körülinek ismert populáció a vízellátás természetvédelmi célú konszolidálása után (vagy spontán) képes lesz magára találni.

A 90-es években a terület hidrobiológiai felmérése is megkezdődött. Különösen fajgazdagnak bizonyult a terület vízipoloska-faunája (18 faj, összehasonlítva pl. a Balatonról 27 ismert). Ehhez képest feltűnően szegényesnek bizonyult a szitakötő és csiga fauna.

A jövőben a Vajai-tó esetében számot kell vetni azzal a ténnyel, hogy a tározó hasznosítása sokcélú. Mezőgazdasági célokat éppúgy szolgál, mint pihenési-rekreációs és természetvédelmi érdekeket. Reméljük, hogy a sokirányú hasznosítás minden érdekszféra legnagyobb megelégedésére fog folytatódni a jövőben is, gyarapítva a Vajai-tó társadalmi és természeti értékeit egyaránt.