Tájidegen növényfajok a Tájvédelmi Körzetben

 

A védett és társulásalkotó fajok mellett említést kell tenni a tájidegen és invázív fajok jelenlétéről, melyek számos jelentős természetvédelmi problémát vetnek fel.

A gyalogakác (Amorpha fruticosa) terjedésének elsődleges propagulum forrásai a nemesnyár ültetvények. A felhagyott szántókon és nem legeltetett gyepeken rendkívül intenzív mértékben terjeszkedik. Visszaszorítására a gyepek hagyományos gazdálkodási formákkal történő használata (legeltetés), a szántók gyepesítése és legeltetéssel történő hasznosítása a leghatékonyabb lehetőség.

A süntök (Echinocystis lobata) és a parti szőlő (Vitis vulpina) az ártéri erdőkben alkot áthatolhatatlan szövedéket, elnyomva ezzel az őshonos fajokat, meggátolva a puhafa ligeterdők természetes úton történő újulását. A parti szőlő agresszív térnyerése az idős, őshonos állományú erdők pusztulását is eredményezi, miután a fákra felfutó növény idővel rendkívül komoly tömeget képez, melynek révén a fák vastag ágai is letörnek és a faegyedek elhalását eredményezik.

Az erdőgazdálkodási gyakorlatban használt tájidegen fafajok az árvizekkel magról terjednek. Ezen fajok közül a hullámtéri gyepeken és erdőkben elsősorban az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) és a zöld juhar (Acer negundo) agresszív és gyors terjedése jelent súlyos természetvédelmi problémát.

A hullámtér peremein az utóbbi években megjelent és terjedőben van a selyemkóró (Asclepias syriaca), térnyerése elsősorban az árvízvédelmi töltéseken érhető tetten leginkább.