Mocsarak, mocsárrétek, nádasok

Mocsarak, mocsárrétek, nádasok

 

A Tájvédelmi Körzetben a többé-kevésbé állandó, nagyobb állóvizeket a folyószabályozás során levágott nagy kanyarulatokból kialakult holtágak, régi holtmedrek, kubikok és egyéb anyagnyerőhelyek képezik. A hullámtéri holtágak között különös jelentőségűek a régebbi időben természetes úton lefűződött holtmedrek, amilyen a Pélyi Madárrezervátum területén található Patkós nevű morotva, ami a XIX. század elején még az élő folyóhoz tartozott. Korábbi mellékágak maradványai a vezsenyi és a tiszakürti hullámtérben található „Kis-Tisza”. Törökszentmiklós-Óballa környékén találjuk a Pityóka nevű kopolyát, ami természetes vagy részben természetes úton, kimosódással keletkezett hullámtéri vízállás. Hasonló, eredetileg jelentős vízmélységű tartós víztestek vannak Tószegnél, a Gerje-torkolat alatti folyószakaszon. A kopolyák keletkezése egy-egy korábbi nagy árvíz idején a sebesen áramló folyóvíz munkájához köthető. Az említettek mellett igen fontos élőhely még, a szintén természetes eredetű Csukás-fertő a tiszakürti mentett ártéren.

A Tájvédelmi Körzethez kívülről csatlakozó ún. mentett oldali mesterséges holtágak: Kisköre térségében a Kiskörei-Holt-Tisza (Kanyari-Holt-Tisza), a Fegyverneki-Holt-Tisza, a Szajoli-Holt-Tisza, az Alcsi-Holt-Tisza, a Cibakházi-Holt-Tisza, a Tiszakécskei-halastó (Tiszakécskei-Holt-Tisza), a tiszaugi Holt-Tisza, a Lakitelki-Holt-Tisza (Szikrai-Holt-Tisza), az Alpári-Holt-Tisza, a Gyovai-Holt-Tisza, a Mámai-Holt-Tisza, és a Lófogó vagy más néven Ellés-parti-Holt-Tisza. A Cibakházi-Holt-Tisza két ága jelentős víztestet képez a hullámtérben is. Ez a Közép-Tisza-vidék legnagyobb holtága egyben kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000) is és mivel szervesen csatlakozik a folyó hullámteréhez, fontos eleme a Tájvédelmi Körzet kibővített területének.

A hullámtéren belül található ún. mentetlen holtágak: a Tiszasülyi-Holt-Tisza (más néven Csatló), a Tiszaroff és Tiszabő között a Góitói-Holt-Tisza, Besenyszög és Tiszapüspöki határában a Karcsai-holtág (Szórói-Holt-Tisza), Szolnok, Besenyszög és Szajol határában a Feketevárosi-Holt-Tisza (Kovácsi-Holt-Tisza). A felsorolt négy holtág az ún. „szentély” típusú holtmedrek közé tartoznak és kiemelt természetvédelmi jelentőségük folytán természetvédelmi vagyonkezelésbe is kerültek.

 

Szórói-Holt-Tisza kiszáradva

 

Az ártér egykor kiterjedt mocsaraiból, a folyó áradásaival táplálva csak a Pélyi Madárrezervátumban található Gónát-mocsár maradt meg. E jelentős kiterjedésű, inkább mocsárrét jellegű élőhelyeket őrző terület lecsapolására az ötvenes évek derekán sikertelen kísérletet tettek. 1977-ben a HNPI kezdeményezésére a rét mesterséges lefolyását megszüntették, természeti állapota többnyire kielégítő. A holtágak feliszapolódott szakaszain, úgy a hullámtérben, mint a mentett ártéren kialakuló kisebb-nagyobb mocsár és mocsárrét jellegű élőhelyeknek főleg a madárvilág szempontjából van kiemelkedő jelentőségük.

A folyószabályozási beavatkozások során az ártér csatornázása és szétdarabolása gátakkal, vízelvezető rendszerekkel, valamint az élő folyó leválasztása, az eredetileg rendszeres árvizekkel táplált mocsarakat érintette a legnagyobb mértékben. Mindemellett ezeknek az élőhelyeknek különböző változatai az Alföld kiemelkedően nagy fajgazdagságú életközösségeinek adnak otthont, és a megtermelt biomassza tekintetében is élen járnak. Az egykor óriási területeket borító természetes mocsarakhoz manapság a folyó mentén megmaradt, bár egyre jobban pusztuló, morotvák illetve holtágak állnak legközelebb. A mentett ártéren több, országosan is jelentős mocsárszerű terület található. A részben szikes tónak is minősített fertők (Csépai-fertő, cserkei Nagy-fertő, Csapcsáló) mellett a viszonylag jó ökológiai állapotban fennmaradt morotva a Csukás-fertő, továbbá a Cibakházi-Holt-Tisza. Aggasztó, hogy ma már a folyók hullámterén kívül eső vizes élőhelyeket is különböző agresszíven terjedő jövevényfajok (pl. süntök, gyalogakác, alkörmös) veszélyeztetik. A morotvák és holtágak feliszapolódott részein, a gátak menti kubikgödrökben és egyéb vizenyős helyeken a változatos mocsári életközösségek tenyésznek. Ezek az élőhelyek a legtöbb helyen kisebb-nagyobb mértékben ki vannak téve a káros antropogén hatásoknak. A leggyakoribb a száraz növényzet (nád) leégetése, ami főleg tavasszal okoz jelentős pusztulást e területek élővilágában. A hullámtéri mocsaras területeken (kubikok, holtágak hullámtéri ágai) uralkodó életfeltételek lényegesen különböznek az árvízvédelmi töltéseken kívüliekétől. A hullámtér mocsári életközösségeit alkotó fajok többsége árvíz idején, amikor akár több hónapig áramló folyóvíz tölti ki a gátak közötti területet, nem találja meg életfeltételeit a több méter mély friss folyóvízben. A hullámtér vizes élőhelyei tehát, jóval nagyobb dinamizmussal jellemezhetők, mint a mentett oldal nyugodtabb vízterei.

A mocsári életközösségeket nagy regenerációs képesség jellemzi. A vizes élőhelyek természetes biocönózisainak gyors megtelepedése és szukcessziója a hosszantartó csapadékos időszakokban jól nyomon követhető. Az ilyen években az egykori medrekben vagy egyéb mélyfekvésű helyeken erőszakolt szántókon, rövid idő (egy-két év) alatt, többé-kevésbé komplexnek mondható mocsári életközösségek telepedtek meg.

A nagyobb stabilitású mocsár vagy mocsárrét jellegű élőhelyeket leginkább a mentett ártér olyan vízterein találunk, mint a Csukás-fertő vagy a Cibakházi-Holt-Tisza. Ezzel szemben a hullámtéri holtágakon azok nagymértékben ingadozó vízszintje és az időnkénti teljes elöntés következtében inkább időszakos és nehezen tipizálható társulások telepednek meg.

Az ilyen élőhelyek jellemző növényzeti típusa a mocsárrétek, amelyek főleg mély fekvésű, vizenyős helyeken, sokszor a mentett oldali töltésláb mentén, egykori anyagnyerő helyeken, komplex kiteljesedéssel főleg tartósan csapadékos időszakokban alakulnak ki. A típusra legjellemzőbb növénytársulásokat leginkább a jó vízellátottságú helyeken találjuk meg, míg a gyorsabban kiszáradó területeken leginkább csak nyomokban. A tájvédelmi körzetben a mocsárrétek kora, állapota, természetessége, vízellátottsága, kezelése igen változatos, és jellegzetes növényzetük főleg a hullámtérben sokszor erősen átalakult. Kedvező körülmények között mozaikos szerkezetben viszonylag fajgazdag társulások találhatóak rajtuk, amelyekben főleg generalista mocsári-, mocsárréti-, réti-, nádas-, magassásos elemek vegyülnek. Védett növényfajként jellemző a debreceni torma (Armoratia macrocarpa). Szárazabb időszakokban az ilyen élőhelyeket kaszálják, a kezeletlen részeken pedig a gyalogakác (Amorpha fruticosa) térhódítása jellemző.

A felhagyott anyagnyerő helyeken, mélyebb laposokban, mentett oldali holtágakon és a tartósan vizes csatornákban mocsárréttel, magassásossal körülvett, több esetben időnként felszántott környezetben találhatóak nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavikákások. A hullámtéren inkább nyomokban fordulnak elő, de a mentett ártér holtágain és más tartósan vizes élőhelyen életerős, többnyire jó természetességű kiterjedt állományokat találunk. A Cibakházi-Holt-Tiszán kiterjedt nádasok és gyékényesek vannak.

Régebben felhagyott anyagnyerő helyeken (Bivalytói-öblözet), tartósan elöntött helyeken (Anyita-tó), holtágakon és vizes csatornákban megjelenik a harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet. Leginkább sekély, gyorsan felmelegedő, de a nyár végére gyakran kiszáradó élőhelyeken jelentkezik. Olyan mocsári növényfajok által meghatározott társulások terjednek el bennük, minta a vízi harmatkása (Glyceria maxima), békabuzogány (Sparganium erectum), mételykóró (Oenanthe aquatica), amelyek általában hínár- és egyéb mocsári növényzettel váltakozó állományokat alkotnak.

Az előzővel váltakozva ill. mozaikolva fordulnak elő a vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak, leginkább ugyanazokon a vizes élőhelyeken. Az ilyen állományokban is a hínár- és egyéb mocsári növényzettel színezve fordultak elő a típusra jellemző olyan fajok, mint a csetkáka (Elocharis palustris), vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) és virágkáka (Butomus umbellatus). Tartósan csapadékosabb időszakokban jelentős területeket foglalnak el a mentett ártéren is, és ha tartósan megmaradnak fajgazdaggá válnak.

Az előző két típussal mozaikolva, a holtágak nyílt, mélyebb vizű részein fordulnak elő az állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár állományok. Az általánosan elterjedt karakterfajokon, a tócsagazon (Ceratophyllum spp.) és a békalencsén (Lemna spp.) kívül olyan védett fajok is megjelennek rajtuk, mint a rucaöröm (Salvinia natans), fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) és a sulyom (Trapa natans) sokszor igen nagy állományokban.

A mocsár, és mocsárrét jellegű élőhelyeken sokszor jellemző kedvezőtlen életkörülményeket (antropogén tényező, kiszáradás, vízszintingadozás, tájidegen flóraelemek térhódítása) a természetvédelmi szempontból jelentős gerinctelen állatfajok közül a legjobban a futóbogarak képesek tolerálni. A mocsaras területek tocsogós, iszapos partjain feltűnően gyakran találkozhatunk olyan védett futóbogarakkal, mint a szárnyas- (Carabus clathratus auraniensis) és a mezei futrinka (Carabus granulatus). Nedves években számos, egyébként ritka, és természetvédelmi szempontból értékes futóbogárfaj jelenik meg feltűnő gyakorisággal, sőt egy-két helyen tömegesen. Ilyen faj a díszes bűzfutó (Chlaenius festivus), az atlasz futó (Drypta dentata) és az ingoványfutó (Odacantha melanura). A vízinövényeken élő bogárvilág jellegzetes növényevő bogarai a sásbogarak (Donacia) jellegzetes életmódjuk és ritkaságuk miatt érdemelnek figyelmet. Jellemző védett faj az elsősorban a mocsári kutyatejen fejlődő védett magyar kutyatejcincért (Oberea euphorbiae).

A holtágak, kubikok és mocsaras élőhelyek ritkulóban lévő, veszélyeztetett faja a réticsík (Misgurnus fossilis). A kubikokban áradások levonulta után nagyobb tömegben maradhatnak vissza a védett vágócsíkokkal (Cobitis elongatoides) együtt. Főként állóvízi élőhelyeket, holtágakat népesít be az ázsiai eredetű amurgéb (Perccottus glenii), gradációja folytán a legtöbb holtágba eljutott. Az amurgéb terjeszkedése súlyos természetvédelmi problémát jelent az őshonos halfajokra gyakorolt negatív hatása miatt.

A védett területen 12 kétéltű faj előfordulása ismert. A hullámtéri erdők és kubikok jellegzetes, de kisszámú fajai az erdei béka (Rana dalmatina), hosszúlábú mocsári béka (Rana arvalis wolterstorffi) és a barna varangy (Bufo bufo). A vöröshasú unka (Bombina bombina) állománya évenként, a csapadék és vízviszonyok függvényében jelentős ingadozást mutat. A dunai gőte (Triturus dobrogicus) előfordulásáról szórványadatok állnak rendelkezésre.

A mocsári teknős (Emys orbicularis) ritka, de több holtágban, megfelelő vízjárás esetén a kubikokban és alkalmanként a folyón is előfordul. A vízisikló (Natrix natrix) mindenütt előfordul, bár nem gyakori.

 

Vízisikló narancsszín fülfolttal

 

A vidra (Lutra lutra) előfordulások csak szórványosan észlelhetők a folyó mentén. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a térségben sok helyen található halastó, illetve halastóként hasznosított holtág a védett terület határain kívül, amelyek komoly vonzerőt jelentenek a vidrák számára.

 

Vidra

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet