Bánki láprétek és erdők

A Bánki láprétek és erdők Debrecen közigazgatási területén belül, Bánk településrésztől délkeletre találhatóak. A terület nyugati részét a Mézeshegyi-tölgyes elnevezésű erdőtömb foglalja el, melynek jelentős része valóban a nyírségi területekre jellemző tölgyerdőkből áll, de – mint mindenütt a Debreceni Erdőspusztán – akácból, fenyőből és nemesnyárból álló ültetvények szabdalják szét az őshonos fafajok alkotta élőhelyeket. A tölgyerdők közül az úgynevezett gyöngyvirágos tölgyesek találhatók nagyobb kiterjedésben, míg a száraz buckákra jellemző pusztai tölgyesek tipikus állományai helyén már többnyire akácosok és fenyvesek vannak. A tölgyesektől keletre a Nyárfa-lapos-dűlő szántókkal, rétekkel, magassásosokkal, rekettyés fűzláp- és erdőfoltokkal, fasorokkal mozaikos térsége fekszik. Északi részén egy oxidációs tó is látható, északkelet felől pedig a Pályi-ér folyik rajta keresztül.

Láprét virágzó őszi vérfűvel

Az erdők jellemző kora tavaszi geofiton (talajszint alatti képlettel áttelelő) virága a csíkos leplű tarka sáfrány (Crocus reticulatus), mely az akácosokban él nagyobb számban.

Tarka sáfrány (Crocus reticulatus)

Sajnálatos, hogy a fokozottan védett egyhajúvirág (Bulbocodium vernum) már csak apró szórványokban fordul elő. A gyapjas levelű, piros virágú bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria) a nyíltabb, pusztai tölgyes jellegű részekre jellemző. Szintén a kissé felnyíló tölgyesekben találjuk a magas növésű erdei borkórót (Thalictrum aquilegiifolium).

Bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria)

Az idős, jobb vízellátottságú tölgyesekben több orchideafaj is él. Közös jellemzőjük, hogy életük szorosan függ a gyökerükhöz kapcsolódó gombák lététől. A gombáknak legjobban kiszolgáltatott faj a madárfészek (Neottia nidus-avis), mely nem is rendelkezik zöld színtestekkel, tehát képtelen a napfényből való táplálkozásra. Az egész növény világosbarnás színű.

Madárfészek (Neottia nidus-avis)

A nagyobb számban előforduló, zöldes-rózsaszínes virágú széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine), és a fehér virágú kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) már nagy, zöld leveleket is visel. A fiatalabb tölgyesekben telepedett meg a kardos madársisak (Cephalanthera longifolia), ami szintén fehér virágú orchidea. A nyáras erdőfoltokban a Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii) virít nyár végén.

Az erdők bogyós cserjéseiben jár élelem után az éjjeli életmódot folytató rágcsáló, a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius).

Mogyorós pele (Muscardinus avellanarius)

A hüllőket az erdőszéleken a zöld gyík (Lacerta viridis) képviseli. Hímjei nászidőszakban égszínkék torkúak.

Zöld gyík (Lacerta viridis)

Állandó fészkelő leggyakoribb ragadozó madarunk, az egerészölyv (Buteo buteo), a hártyásszárnyúak lárváival táplálkozó darázsölyv (Pernis apivorus) viszont nem minden évben rak itt fészket. A macskabagoly (Strix aluco) az idős tölgyesek odvaiban tanyázik. Nyár eleji éjjeleken pirregő hangja árulja el a lappantyút (Caprimulgus europaeus).

A nedves rétek orchideája a lilás virágú pompás kosbor (Anacamptis palustris subsp. elegans). A csapadékos években a vizenyős gyepeken költő haris (Crex crex) fészkelőhelyeit rejtett életmódja miatt csak az éjjel hallatott, recsegős hangja alapján tudjuk azonosítani. Az ilyen területek jellemző védett lepkéje a nagy tűzlepke (Lycaena dispar).

Nagy tűzlepke (Lycaena dispar) hím 

                   Nagy tűzlepke (Lycaena dispar) nőstény

Az északi homokbuckák tövében megbújó fűzláp is számos védett növény lakhelye. Néhol szőnyeget alkot a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), ami között szórványosan a szálkás pajzsikát (Dryopteris carthusiana) is megtaláljuk. A víz szélén a ritka molyhos nyírfa (Betula pubescens) kisebb csoportja áll,  rekettyefüzek árnyékában pedig a sallangos levelű hínár, a békaliliom (Hottonia palustris) emeli rózsaszín virágait a víztükör fölé. Itt pillanthatjuk meg a sűrű növényzetben ügyesen bújkáló karvalyposzátát (Sylvia nisoria) és itt énekli monoton dalát a berki tücsökmadár (Locustella luscinioides).

Az oxidációs tó növényi tápanyagokkal terhelt vizének talán legnagyobb értéke a jelentős mocsári teknős (Emys orbicularis) állomány. Rendszeresen fészkelnek itt a bíbicek (Vanellus vanellus), és néha a fokozottan védett piroslábú cankó (Tringa totanus) egy-egy párja is revírt foglal. Vonuláskor számos vízimadár pihen meg a vízen.

A réteket ma már kizárólag a kaszálás tartja fenn, mivel a közeli tanyákon az állattartás szinte teljesen megszűnt. Fenyegető veszélyt jelent ezekre az élőhelyekre az amerikai származású Solidago (aranyvessző) fajok megjelenése, hiszen igen gyorsan képesek átvenni őshonos gyepalkotó növényeink helyét. A tölgyesekben szintén az Amerikából behurcolt növények jelentik a legfőbb veszélyt. A kései meggy ma már a Nyírség szinte minden erdejében előfordul és igen gyorsan szaporodik. Az akác szintén jelen van mindenütt – hiszen a Nyírségben erre cserélték le az erdők túlnyomó részét – és gyökérsarjai útján bekúszik a szomszédos tölgyek közé. E két fásszárú évek alatt igen komoly pusztítást vihet végbe az őshonos aljnövényzetben. Ezért is kezdtük meg a kései meggy irtását a tölgyesekben. Az idősebb tölgyesek itt sarj eredetűek, ezért nem élnek olyan hosszú ideig. A kiszáradó foltokon így időnként szükségessé válik a mesterséges erdőfelújítás. Ahol az aljnövényzet jó állapotú, az erdészet egy úgynevezett pásztás talajelőkészítéses felújítási módszert használ. Az ültetett fák sorai között ilyenkor a talajműveléstől mentes sáv marad, ami sok erdei növénynek ad esélyt arra, hogy átvészelje az erdőfelújítás traumáját.