Haláp és Bánk közötti erdők

Haláp és Bánk közötti erdők

 

A nagyjából észak-déli irányban húzódó erdőtömb Haláp és a – Debrecent Létavértessel összekötő – Diószegi út között található és Debrecen közigazgatási területéhez tartozik.

Északi részén helyezkedik el az Álló-hegy elnevezésű magas homokbucka-vonulat. Ezen található az egyik legértékesebb nyírségi erdőtársulás, a pusztai tölgyes néhány szép állománya.

 

Az Álló-hegyi öreg tölgyes

 

Az erdőtömb más részein már csak kisebb foltokban fordul elő ez a társulás és a gyöngyvirágos tölgyesek is eléggé megritkultak. Ennek oka részben a közel 90 hektárnyi öreg tölgyest ledöntő, 2005-ös nagy vihar, másrészről pedig az, hogy az őshonos fafajokból álló erdők és gyepek helyére korábban akácosokat, fenyveseket és nemesnyarasokat telepítettek. A tölgyesek és az ültetvényerdők mellett találhatunk még kisebb keményfás ligeterdőszerű foltokat, hazai nyárasokat, kisebb fűzligeteket, ültetett és spontán égeres foltokat, ültetett nyíreseket. Érdekességnek számít a néhány idős, nyírrel elegyes tölgyes állomány. A nyílt részeken sokfelé találunk láp- és mocsárréteket, egyéb mezofil kaszálókat, magassásosokat, rekettyés fűzlápot. A  terület belvizeinek lecsapolásáért  a Pércsi-ér és a hozzá kapcsolódó kisebb erek felelősek. A területegység mozaikossságát természetvédelmi szempontból nem, de szerkezetileg növelik az erdők és gyepek közé ékelődő szántóföldek.

A száraz homoki gyepeket ezen a vidéken sajnos még a védetté nyilvánítás előtt elakácosították, fenyővel ültették be, így homoki gyepeket hiába is keresnénk. Találhatunk viszont még a homokbuckákon néhány igen szép pusztai tölgyest, melyek nyílt, tisztásokkal tarkított állományai a homoki sztyeprétek és az erdők flóráját egyesítik. Itt él a fokozottan védett magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica), melynek legnagyobb állománya a Kalánhegyi-tölgyesben található.

 

Magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica)

 

Ezen a termőhelyen gyakran megtaláljuk a nagy illóolaj tartalma miatt akár allergiás tüneteket is okozni képes nagyezerjófüvet (Dictamnus albus) és a rózsaszín virágú erdei borkórót (Thalictrum aquilegiifolium).

 

Nagyezerjófű (Dictamnus albus)

 

A Tiszántúlon nagy ritkaságnak számító erdei szellőrózsának (Anemone sylvestris) mindössze egy állománya ismert. Az Állóhegyi-tölgyes tisztásain él a fokozottan védett, endemikus magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens), a Kiskunságra jellemzőbb homoki nősziromból (Iris arenaria) már csak néhány tövet találunk.

 

Magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens)

 

A nedvesebb, gyöngyvirágos tölgyesekben több orchidea is nagy számban él. A széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine) talán a leggyakoribb. A fehér virágú kardos madársisak (Cephalanthera longifolia) inkább a fiatalabb tölgyeseket kedveli. Csak az idős tölgyerdőkben találjuk meg a szintén fehér virágú kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) és a teljes mértékben barnás színezetű, zöld színtesteket nem tartalmazó madárfészek (Neottia nidus-avis) nevű orchidea kisebb-nagyobb csoportjait. Kicsit nedvesebb tölgyesekben találjuk az epergyöngyike (Muscari botryoides) tömött fürtű, kék virágait.

 

Epergyöngyike (Muscari botryoides)

 

A szibériai nőszirom (Iris sibirica) kisebb állománya az egyik „nyíres tölgyesben” él. Ezek a virágok a nyírfákkal együtt a Nyírség lecsapolása következtében kiszáradt egyik, ún. nyírvízlapos beerdősülésének túlélői. Buckaközi mélyedések tölgyeseiben él a turbánliliom (Lilium martagon) is.

Védett növényeket a nem őshonos vagy tájidegen faültetvényekben is találhatunk. Ilyen a csíkos virágú tarka sáfrány (Crocus reticulatus), mely a fokozottan védett egyhajúvirággal (Bulbocodium vernum) együtt a ligetes tölgyesek beakácosításának utolsó túlélője. Az erdei- és fekete fenyves ültetvényekben olyan védett páfrányok telepedtek meg, mint a fekete fodorka (Asplenium adiantum-nigrum), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), széles pajzsika (Dryopteris dilatata), karéjos és díszes vesepáfrány (Polystichum aculeatum, P. setiferum).

A lápréteken láthatjuk a nyár végén nyíló, sallangos virágú buglyos szegfüvet (Dianthus superbus), a pompás kosbort (Anacamptis palustris subsp. elegans) és az egyébként hegyvidéki elterjedésű gyepes sást (Carex cespitosa). A békaliliom (Hottonia palustris) hínárja egy égeres vizében él.

 

Gyepes sás (Carex cespitosa)

 

A terület állatvilága viszonylag kevésbé kutatott, mégis sok értékes faj jelenlétéről tudunk. A nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) élőhelyei a sok tölgyest romba döntő vihar óta igen megfogyatkoztak. A Kalánhegyi-tölgyesben találtuk a rezes virágbogarat (Protaetia fieberi), az Állóhegyi-tölgyesből pedig előkerült a fokozottan védett keleti lápibagoly (Arytrura musculus). Ez utóbbi valószínűleg a közeli rekettyefüzesből repült ide a kutatók lámpájának fényére. A hazánkban ritka pettyes molyszövőt (Coscinia cribraria) 2000-ben találták meg, szintén az Álló-hegyen. Innen ismert a buckabagoly (Staurophora celsia) nevű lepke is. Az utóbbi években figyeltük meg a selyemkóró virágain táplálkozó óriás-tőrösdarazsakat (Megascolia maculata).

 

Nagy hőscincér (Cerambyx cerdo)

 

A terület közepén található zsombéksásos semlyékjeiben március környékén nagy számban petéznek a mocsári békák (Rana arvalis). Nászidőszakban hímjeik égszínkékre színeződnek. Szintén szép számban láthatunk barna ásóbékákat (Pelobates fuscus), amely nevét onnan kapta, hogy hátsó lábain lévő ásógumói segítéségével – kedvező talajviszonyok esetén – néhány perc alatt képes a föld alá „betolatni”.

A terület madárvilágának egyik ritkasága a nedves években a réteken fészkelő, fokozottan védett haris (Crex crex). A legnagyobb tölgyekre rakja fészkét a rejtett életmódú fekete gólya (Ciconia nigra). A homokgödrök falaiba gyurgyalagok (Merops apiaster) vájják mély fészkelőüregeiket. Éjjelente sokfelé hallható a lappantyú (Caprimulgus europaeus) pirregése és a macskabagoly (Strix aluco) kísérteties hangjai. A gyakoribb egerészölyv (Buteo buteo) mellett szórványosan fészkelő ragadozómadár a darázsölyv (Pernis apivorus), főként méhek és darazsak lárváit fogyasztja.

 

Fekete gólya (Ciconia nigra) és fehér gólya (Ciconia ciconia)

 

Az itteni erdők egyik legnagyobb problémája az özönnövények terjedése. Az akác, - mint mindenütt a Nyírségben- régóta jelen van, és sarjadásos terjedésével folyamatosan károsítja a megmaradt természetszerű élőhelyeket, pusztítja az őshonos erdei aljnövényzetet és átalakítja a talajt. A szintén Amerikából behurcolt kései meggy robbanásszerűen terjed. Ma már nincs olyan erdőrészlet ezen a védett területen sem, ahol ne fordulna elő legalább szórványosan. Hamar igen sűrű árnyékolást hoz létre, amivel fokozatosan kipusztítja a nyíltabb, ligetes megjelenésű tölgyesek erdőssztyep-jellegű aljnövényzetét, többek között a fokozottan védett magyar nőszirmot is. Több gócban megjelent a bálványfa is, ami vegyszer alkalmazása nélkül szinte kiirthatatlan. Sajnos az erdészeti kezelő nem érdekelt ezen fafajok kiirtásában.

A nedves réteken a szintén amerikai Solidago (aranyvessző) terjed, a szárazabb nemesnyarasokban pedig a selyemkóró. A Nyírség lecsapolása következtében jelentkező általános szárazodás természetesen ezt a területet is érinti. Az állattartás általános visszaesése következtében egyre gyakrabban elmarad az apró, erdők közé ékelődő rétek kaszálása, legeltetése, ami szintén az inváziós növények terjedését segíti. Az erdőgazdálkodó nem érdekelt a tájra eredetileg jellemző, tisztásokkal, gyepekkel tarkított erdőssztyep jellegű táj helyreállításában és az erdős területek kezelésére vonatkozó hatályos jogszabályok is ellentétesek az eredeti erdei táj helyreállítására irányuló törekvésekkel.

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet