Geomorfológiai és földtani adottságok

Az Alföld a pannon időszak végére teljesen feltöltődött. A levantikumban azonban újabb süllyedéssel részekre szakadozott és depressziós tóvá alakult át. A levante depresszió feltöltődésében az „ős-Duna” és más kisebb, nagyobb „ősfolyók” (Zagyva, Tarna, Ér, Berettyó, Körösök) mellett jelentős szerepet játszott az „ős-Tisza”.

A pleisztocénban az egész alföldi terület egyenletesen lesüllyedt, de jellemző kisebb területek nagymélységű lezökkenése. Ez különösen nagy hatást gyakorolt a folyóhálózat – így a Tisza – kialakulására is. Ekkor különült el a Szatmár-bajai törés berettyói szakasza, a Fehér-Körös és az Alföld pereme pleisztocén medence, valamit a Zagyva-Tisza árok Csongrád-Szolnok, Csongrád-Szeged közötti szakasza.

A pleisztocén-holocén fordulóján már sokban a maihoz hasonló helyzet alakult ki. Az utolsó nagy változás a Tisza középső szakaszának kialakulása volt, valószínűleg 20-25.000 évvel ezelőtt létrejött Balaton-Bükk törésvonal és árok hatására. Ekkor terelődött a folyó pályája a Nyírség-Hortobágy hátságtól D-re eső és általában ÉK-DNy irányú vonaltól az új törésvonal mentén a Mátra és Bükk lejtője felé. Ennek hatására foglalták el a terület folyói a ma ismert helyüket.

A Közép-Tisza-vidék felszínének felépítésében csupán fiatal (pleisztocén-holocén) üledékek szerepelnek. A mélyebb pleisztocén rétegek (folyóvízi kavics, homok, iszap és agyag), valamint a fekü pliocén rétegek a térségben csak fúrásokból ismeretesek. Az ugyancsak még mélyebb rétegeknek (felső-miocén, alsó-oligocén, eocén üledékek a Nagykunság északi felében feltárt parageoszinlainálisban, mezozóos és néhol elért palazóos üledékek a táj egyéb része alatt) a felszín arculatra nézve nincs szerepe. Legjelentősebb az a hatás, ami az igen régi szerkezeti vonalnyaláboktól kijelölt mai Tisza-völgy két oldala között fennáll, és ami a jobb partot szeizmikus, a bal partot aszeizmikus területként különíti el.

A Közép-Tisza-vidék kialakulásának, felépítésének és arculatának minden vonását, makro- és mezoformáit a folyók építőmunkájának köszönheti, de a mikroformák túlnyomó része is a folyó műve. Csak az első tekintetre tűnik egységesnek, jórészt folyóvízi feltöltött síksági jellegénél fogva. A vízfolyásokra a lomha mozgás, a mederformákra a kanyargós, folyóhátakkal és övzátonyokkal kísért középszakasz jelleg az általánosan jellemző. Míg a reliefenergia szegénysége a vízfolyások szakaszjellegének egyöntetűségére vezetett, addig a folyásirányoknak a szerkezeti, domborzati és vízjárási okokból előidézett gyakori váltakozása nagyszámú mikroformát hozott létre.

A Tájvédelmi Körzet többnyire az alacsony ártéri síkság árvédelmi töltések által közrefogott részét foglalja magába. A közvetlen határos területeken azonban többfelé (így pl. Tiszasüly-Besenyszög, Kőtelek, Nagykörű, Szolnok, Tószeg-Vezseny térségében) érintkeznek az árvízvédelmi fővédvonallal az ármentes alacsony síkság kisebb-nagyobb ármentes „szigetei” is. Tiszajenő, Tiszabög-Tiszakécske térségében a Duna-Tisza-köze enyhén hullámos futóhomokos síkságának széle is benyúlik a területbe. A keleti oldalon pedig néhány kilométeres távolságban a Nagykunság lösziszappal elfedett alacsony hordalékkúp síksága kíséri.

Az ártér sajátos morfológiai elemei: a folyómeder, a partél az övzátonnyal és a mögötte meghúzódó alacsonyabb ártéri területek. Az ártér sajátos elemei a fokok, amelyeken keresztül az árvizek kiléphetnek, illetve visszahúzódhatnak, valamint az egykori folyómedrek különböző mértékben feliszapolódott maradványai.