Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum"FECSKÉINK FÓKUSZBAN" program - 2019
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kameraKék vércse webkamera
Földtan, talajtan, tájtörténet

 Földtan, felszínalaktan

 

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet védett területeinek zöme a Dél-Nyírség geológiai szerkezeti egységen belül helyezkedik el, azonban a konyári Fehértói-víztároló (korábban Sándorosi mocsarak), a Kócsik-lapos és Kerek-fenék a Bihari-sík É-i részén, szerkezetföldtani értelemben a Berettyó-Körös süllyedék peremén található.

A földtörténeti újharmadidőszak végén, már a pliocénben megkezdődött a Pannon-tó folyóvízi üledékkel történő föltöltése. Az Alföld ÉK-i részének ősvízrajzi képe alapvetően eltért a pleisztocén elején a jelenlegitől. A kárpáti hegységkeretből az Alföldre érkező folyók durvatörmelékes üledéküket már a hegylábi előterek süllyedékeiben lerakták. A hegylábi hordalékkúpot elhagyva a Tisza, - mellékfolyóival együtt - az akkori erózióbázis felé, előbb Szarvas-Csongrád, majd a Dunával történt egyesülés után a Dél-alföldi süllyedék irányába tartott. Az alsó-pleisztocén elején tehát a Tisza-Szamos futásiránya a Nyírség területén keresztül DNy-i irányban húzódott, míg az É-i Kárpátok felől érkező folyók, közel É-D-i irányban folytak át a Nyírség-Hajdúság-Hortobágy területén a Tiszával történő egyesülésig. A folyók a medence belsejében nagy kiterjedésű hordalékkúp síkságokat építettek, amelyek anyaga az uralkodóan mérsékelten hűvös és csapadékos alsó-pleisztocénban elsősorban kavicsos homok, durvahomok volt. A pleisztocén éghajlatváltozások során a szárazabb hűvös és hideg, kevésbé csapadékos időszakokban jelentős vastagságú agyag és finomkőzetliszt rétegek rakódtak le. A klimatikus, tektonikus okok miatt a hordalékkúpok fejlődése nem volt folyamatos a negyedidőszak során, a folyóvizek részben bevágódtak saját hordalékkúpjukba, részben hosszabb-rövidebb ideig elhagyták annak egy-egy részét, így jelentős kiterjedésű területeken szünetelt a folyóvízi üledékképződés. Az ármentes térszíneken hidroaerolit- és talajképződés történt.

A térszín emelkedése és ármentessé válása után a hideg-száraz glaciális éghajlaton megindulhatott a felső-pleisztocén fluviális (folyóvízi) eredetű finomszemcsés homok és kőzetliszt eolikus (szél általi) átformálása. Az É-ÉK-i munkaképes szelek a magasabb térszín fluviális üledékanyagát könnyen erodálták, és a mozgásba hozott anyagot néhány tíz-száz méteres szállítás után akkumulációs formákban halmozták föl. A Nyírség eolikus formakincsére elsősorban a szélbarázda-garmada-maradékgerinc komplexum formái jellemzőek, azonban a D-i részen hangsúlyos formaelemek a parabola- és szegélybukcák. (A táj morfológiai jellemzőiről és a formakincs genetikai összefüggéseiről később részletesebben lesz szó.)

A felszíni-felszínközeli képződmények a D-Nyírség és a Bihari-sík morfológiai adottságaihoz igazodóan változatosak. A nyírségi táj általánosan ismert típusképződménye a futóhomok. E képződmény szemcseösszetételében domináns a 0,1-0,2 mm közötti apró szemcséjű homokfrakció, amelynek anyaga uralkodóan kvarc. Az apróhomok súly százaléka helytől és mélységtől függően tág határok (75-90%) között változik. A több kőzetlisztet tartalmazó homok szemcseösszetételének eloszlása a folyóvízi homokéhoz hasonlít, azonban több szemcsejellemző (koptatottság, matt felszín) egyértelműen az eolikus eredet bizonyítéka. A típusos futóhomok igen jól osztályozott, az egyenlőtlenségi mutató értéke kicsi (U = 3-4). A nyírségi futóhomok koptatottsága kis mértékű, a Krygowski-féle görgetettségi index értéke 500 alatt van. Ez arra utal, hogy a homokszemcsék szállítódása rövid, maximum néhány száz méteres lehetett.

A futóhomok kifejlődése igen változatos. Általánosságban az állapítható meg, hogy az akkumulációs formakincsű területeken (a buckás térszíneken) több méteres, a Nyírség centrumában, - Nyírbátor-Nyíradony térségében - akár 25-30 m-es vastagságot is elérhet. A homogén kifejlődés azonban ritka, a futóhomok rétegeket legtöbbször kőzetlisztes homok, vagy kőzetliszt rétegek tagolják. A buckák közötti mélyedésekben és a deflációs térszíneken e futóhomok azonban jóval vékonyabb, gyakran lepelhomokként települ.

A nyírségi savanyú és semleges futóhomok jellemzője az, hogy szelvényében gyakran találhatók vöröses, szinte agyagos homokcsíkok, ún. kovárvány rétegek. Ezek a néhány mm-től 35-40 cm-ig változó vastagságú rétegek általában sűrűn települnek egymás alatt.

A D-Nyírség Ny-i peremének a Hajdúhát felé átmenetet képező, Sáránd-Mikepércs vonaltól Ny-ra fekvő térszíneit homokos lösz borítja. E képződmény szemcseösszetételében a durva kőzetliszt (lösz) szemcsefrakció aránya eléri az 50-60%-ot, míg a főként finomszemcséjű homok aránya 25-35% közötti.

A löszös homok előfordulása a Nyírség menedékesen lejtő D-i peremén jellemző, ahol Bagamértól Létavértesig összefüggő sávban, majd ettől nyugatabbra, - Hosszúpályi-Hajdúbagos-Sáránd térségében - foltszerű előfordulásban keretezi a magas térszínekre települt futóhomokot. A löszös homok szemcseösszetételére jellemző, hogy abban meghatározó a finomhomok szemcse frakció (35-45 súly %), azonban a durva kőzetliszt (lösz) szemcsefrakció aránya is magas, elérheti a 30-35 súly %-ot.

Homokbuckák  Bagamér mellett

 

A Dél-Nyírség területének mélyebb térszínein, a fluviális eredetű nyírvízvölgyekben és az azokhoz kapcsolódó deflációs és deráziós mélyedésekben (laposokban) változatos eredetű és kifejlődésű, gyakran mozaikos elrendeződésű áthalmozott üledékek borítják a felszínt. Ezek közül legelterjedtebb az öntésiszap és öntéshomok. E képződmények jellege, kifejlődése és szemcseösszetétele igen tág határok között változik. A völgyek és laposok egyes szakaszain (pl. Nyírmártonfalva, Hajdúsámson közelében) részben áthalmozott öntésképződmények magas szervesanyag tartalmúak, a szervesanyag tartalom konkrét értékétől függően lápföld vagy kotu jellegűek. Nyírábrány környékén meszes öntéshomok, az 1. sz. főfolyás ágaiban több helyen mésziszap fordul elő.

A Nyírség és a Bihari sík érintkezési sávjára a felszíni földtani képződmények mozaikos elrendeződése jellemző. Az átmeneti zóna D-felé enyhén lejtő felszínét általában finom szemcséjű üledék (löszös iszap-iszap-agyagos iszap) borítja, azonban foltokban annál durvább szemcséjű homokos üledék is előfordul. Az átmeneti sáv felszíni képződményei gyakran szikesedettek, általánosan a szolonyeces szikesedési típus jellemző, de előfordul a szoloncsákosodás is. A tájvédelmi körzet legdélebbi védett területei, a Fehértói-tározó, a Kócsik-lapos és a Kerek-fenék már az alacsony ártéri laposok szikes pangóvizes mocsarait reprezentálja.

A Kerek-fenék madártávlatból

 

A Nyírség területe regionális hidrodinamikai rendszer tápláló területe, ezért a függőleges hidraulikus gradiens negatív, ezért lehetőség van a talajvízből rétegvízbe, illetőleg a magasabb helyzetű rétegvízadókból a mélyebb helyzetűekbe irányuló vízáramlásra.

Kömyezetföldtani szempontból a Nyírség területének egésze szennyeződésre érzékenynek minősíthető. Ebben a kedvezőtlen minősítésben egyaránt szerepet játszik a jó vízvezető képességű felszíni-felszínközeli képződmények elterjedtsége és a térség beszivárgási terület volta, valamint a mélyebb térszíneken a felszínhez közel elhelyezkedő magas talajvíz. Ilyen adottságok mellett a felszínről a kőzettérbe kerülő szennyeződés gyorsan elérheti a talajvizet és abban nagy áramlási sebességgel horizontálisan és akár vertikálisan is nagy távolságokra juthat el.

A Hajdúsági Tájvédelmi Körzet területeinek formakincsében közel egyforma szerepe van a folyóvízi eredetű, és a szél által létrehozott morfológiai elemeknek.

A nyírvízvölgyeket a Nyírség centrumának megemelkedése és a Tisza irányváltása előtti időszakban a területen áthúzódó vízfolyások alakították ki. A térség ármentessé válása után megindult a völgyek földarabolódása és eolikus átformálódása. A magas Nyírség területén található, fiatalabb völgyek viszonylag épek, a Dél-Nyírség területén azonban már erőteljesebb a föltöltődésük és átformáltságuk. Ezen a területen a futóhomokbuckák több helyen benyomultak a völgyekbe, jelentősen összeszűkítve azokat.

A Dél-Nyírség eolikus formakincsében az akkumulációs formák közül a fejletlen Ny-i parabolabuckák és a szegélybuckák meghatározóak. A würm végén a Téglás-Bököny-Szakoly-Nyírgelse-Nyírbogát-Nyírbátor-Mátészalka vonaltól délre megindult a futóhomokformák kialakulása. Mivel ebben a térségben a talajvíz a felszínhez általában közel helyezkedik el, ezért a szélbarázdákból kifújt homokanyag hamar megkötődött és parabola alakú garmadákba halmozódott fel. A homokmozgás során a garmadák elszakadtak a szélbarázdájuktól és parabolabuckákká alakultak. A pleisztocén végén a folyómedrek közötti magasabb térszínek nagyobb részét már ezek a parabolabuckák foglalták el, a völgyek mellett pedig megjelentek a szegélybuckák. A parabolabuckák közötti területet helyenként deflációs eredetű szélbarázdák foglalják el.

 

Talajtan

A Dél-Nyírség területének talajtani adottságai, az egyes talaj típusok térbeli eloszlása az alapkőzet elterjedésével szoros korrelációban van.

A terület túlnyomó részén a futóhomok alapkőzeten kialakult vékony termőrétegű kovárványos futóhomok talaj jellemző. A talajszelvényben megjelenő kovárványcsíkok e talaj típus termékenységét kedvezően befolyásolják. A kovárványcsíkok foszfor, kálium és humusztartalma nagyobb mint a közrezárt homokrétegeké, jóllehet abszolút értékük még így is kicsi. E vasban és egyéb mineráliákban gazdag rétegben a növényzet gyökerei dúsan elágaznak. A kedvezőbb tápanyag-gazdálkodási feltételek mellett a kovárványos szelvények vízgazdálkodása is jobb, mint a nem kovárványos homokszelvényeké. A kovárványrétegek tömöttebbek, több finom frakciót és ebből következően több nedvességet is tartalmaznak, mint a köztes homokszintek. A kovárványrétegek késleltetik a felszínre hulló csapadék beszivárgását, ami a kovárványos homoktalaj lényeges különbsége az azt nem tartalmazó talajjal szemben, mert megakadályozza, hogy a csapadék a növények számára hasznosíthatatlanul gyorsan a talajvízbe jusson. Ezek a vízgazdálkodási tulajdonságok magyarázzák elsősorban azt, hogy a nyírségi kovárványos homokon nagyobb a termés még aszályos években is, mint a kovárvány nélküli homokterületeken.

Kovárványcsíkok a talajban

 

A tájvédelmi körzet erdőterületeinek talaja kovárványos barna erdőtalaj. E talaj kilúgzási szintjének vastagsága igen különböző, akárcsak a fölső rétegek humuszosodása. Általános a 30-50 centiméter vastag kilúgzási szint. Ennek színe világosszürke, vagy sárgásbarna, kémhatása általában gyengén savanyú, szerkezete homokos. Humusztartalma csekély, ritkán haladja meg az 1-2%-ot.

A felhalmozódási szint is gyengén savanyú és agyagtartalma meghaladja a kilúgzási szintjét. A savanyúsági értékek a kevés talajkolloid következtében kicsinyek. A kovárványos barna erdőtalajok vízgazdálkodása a futóhomokétól annyiban térnek el, hogy a kovárványcsíkok között több víz raktározódik. Kedvező a kovárványcsíkok hatása e talajok tápanyag-gazdálkodására is, mert a kovárványszalagok magasabb kolloidtartalma több növényi tápanyagot köt meg, másrészt a hosszabb ideig tartó nedves állapot lehetőséget ad a tápanyagok megfelelő hasznosítására.

A löszös homok és homok alapkőzeten a Dél-Nyírség peremi sávjában helyenként humuszos homoktalajok képződtek. Mésztartalmuk alapkőzet-függő, löszös alapkőzeten karbonátos, homok alapkőzeten nem karbonátos talajok alakultak ki. Jellemzőjük, hogy a humuszos szint morfológiailag megfigyelhető, de egyéb jele a talajképző folyamatoknak alig mutatkozik. A termőréteg humusztartalma 1% körüli, a humuszos réteg vastagsága 30-40 centiméterre tehető. A humuszos homoktalajok termékenysége a sívó futóhomokénál jobb, nagyobb a víztartó és valamelyest kisebb a vízáteresztő képességük. Nehezebben száradnak ki és így kevésbé vannak kitéve a defláció hatásának. A humuszos homoktalajoknak a futóhomoktól és a jellegtelen homok váztalajoktól történő pontos elhatárolása meglehetősen nehéz, mert e talajok számtalan átmeneti, köztes változata előfordul.

A Dél-Nyírség DK-i peremi sávjában a homokos lösz alapkőzeten kialakult mészlepedékes és kilúgzott csernozjom talajok övezik a homoktalajokat. A kilúgzott csernozjom talajok szelvényében a kilúgzási folyamat a szénsavas meszet a talajképző kőzetbe vagy már a talajvízbe szállította. A talajszelvényben a humuszos szint vastag és alapvetően két szintre osztható. A humuszréteg átmenete a talajképző kőzet felé hosszú, nehezen elhatárolható. A humuszos szintek szerkezete morzsalékos. A kilúgzott csernozjom talajok vízgazdálkodása igen jó. A morzsás szerkezet következményeként vízáteresztő és víztartó képességük is olyan nagy, hogy a növények számára a szükséges vízmennyiséget hosszabb száraz időszakon is biztosítani tudják. A tápanyag-gazdálkodás is jó, a viszonylagosan nagy szervesanyag-tartalom sok nitrogént és foszfort tárol.

A mészlepedékes csernozjom talaj szelvényében a legfölső szántott réteg általában leromlott szerkezetű, aprómorzsás, esetleg porosodott. A feltalaj kémhatása semleges, vagy gyengén lúgos, humusztartalma 3-4%. A szántott réteg alatti A-szint humusztartalma a szinten belül azonos, színe a magas humusztartalom következében sötétbarna, barnásfekete. Szerkezete kitűnően morzsás, kémhatása enyhén lúgos, szénsavas meszet kis mennyiségben tartalmaz. Humusztartalma a szántott rétegével közel azonos. A csernozjom B-szintben a szervesanyag-tartalom lefelé fokozatosan csökken, ennek megfelelően fokozatosan világosodik e szint színe. A talajszerkezet a humuszanyag-tartalom csökkenésével együtt változik, a B-szint alsó része tömöttebb. A mészlepedékes csernozjom talaj vízgazdálkodása és tápanyag-ellátottsága igen jó.

A csernozjom talajok mellett a Dél-Nyírség peremén a réti szolonyec talajok különböző változatai fordulnak elő kisebb-nagyobb foltokban. Ezekre jellemző, hogy a vízben oldható Na-sók koncentráció maximuma már a talaj szelvény mélyebb részeire esik, ennek következményeként a felső talajszintekben csak kevés a vízoldható só. Ugyanakkor jelentős a kicserélhető kationok között a Na-ion aránya. E talajok jellemzője a szolonyeces B-szint, ami oszlopos szerkezetéről könnyen felismerhető. Az A-szint általában 15 centiméternél vékonyabb, világos szürkésbarna színű, poros vagy lemezes szerkezetű. Kémhatása gyengén savanyú, vagy semleges, ritkábban enyhén lúgos.

A nyírségi terület mélyebb térszínű nyírvízvölgyeiben és deflációs mélyedéseiben az öntéshomok és öntésiszap alapkőzeten lápos réti talaj alakult ki. A felszínhez közeli talajvíz hatására sok esetben a szervesanyag-tartalmuk olyan nagy, hogy már láposodást lehet észlelni. Altalajukban gyakran találhatók különböző kiválások. A meszes homoktalajoknál mészkőpadot, míg a mésztelen szelvényeknél vaskiválásokat lehet azonosítani. A réti talajok mellett kisebb foltokban előfordulnak a kotus talajok is, amelyek a terület legmélyebb részeire jellemzőek.

Gyepvasérc a lápi talaj felszínén

 

A nyírségi területek talajait mind a mai napig veszélyezteti a defláció. Ennek kiváltó okai között kell megemlíteni a homoktalajok könnyen erodálható szemcseszerkezetét, a talajvíz mély felszín alatti helyzetét és a helyenként jellemző csekély növényborítottságot, illetve a roncsolt felszíneket.

 

Tájtörténet

A Nyírségnek a honfoglaló magyarok által itt talált utolsó természetes képe a síklápokkal, mocsarakkal, pusztagyepekkel tarkított erdőssztyepp lehetett, melynek uralkodó fafaja a tölgy volt. Ebből alakult ki a középkorban az a mozaikos táj, ahol kis falvak sokasága húzódott meg, melyek lakói az erdős-lápos-buckás területen rét és legelőgazdálkodást, kis parcellákon szántóföldi művelést folytattak, s élvezték azt a terített asztalt, amit a gazdag természet nyújtott: az erdők gyümölcseit, a tocsogós laposok bőséges hal és vadtermését. A törökdúlás következtében a kis falvak többsége elnéptelenedett, s emléküket csak egy-egy templomrom őrzi (Gút, Pallag, Fancsika, stb.) A táj a XVIII., de főleg a XIX. századtól kezdett újra benépesedni, újjáépültek a falvak, s az ekkor idetelepült majorosok, s az erdőtelepítő vákáncsosok házainak nyomai ma is fellelhetők.

A XIX. század második felétől kezdve felgyorsult a természet átalakítása, melynek nyomán kezdett kialakulni a táj ma ismert képe. A legnagyobb beavatkozás a térség vizeinek lecsapolása volt. Az ún. nyírvízmentesítő társulatok 1892-től kezdve csatornákkal hálózták be a területet, s a korábban lefolyástalan nyírvízlaposok vizét összegyűjtötték, s a Berettyóba vezették. Mivel az átlagos évi csapadékmennyiség 550 mm körül van, melyből csak a párolgással 500 mm távozik, a lápok helyén ugyan szántóföldeket nyertek, azonban általánossá vált a tájegység kiszáradása, a talajvíz lejjebb szállása. Az 1970-es évektől kezdődően a folyamat legalább részleges megállítása érdekében hozták létre az erdőspusztai jóléti tavak rendszerét. A sors fintora, hogy ezek létrehozásakor is eredeti lápos-mocsaras élőhelyeket alakítottak át.

Természetközeli vízállapot egy ligeterdőben

 

            Vizes élőhely lecsapoló csatornával     

A vízrendezésnél jóval korábban, már a XVI-XVII. század török világa alatt megkezdődött az erdőterületek csökkenése, melyek helyét szántók, gyömölcsösök, rétek, homoki legelők foglalták el. (Valószínűleg ekkor „került” a magyar kökörcsin is a pusztai tölgyesek tisztásairól – a fák kivágása következtében – a legelőkre.) Ezt tetézte a megmaradt erdők faállományának átalakítása, amikor a tölgyet a gyorsan növő, a szárazságot jobban tűrő akáccal váltották fel. Ez a folyamat, bár a XIX: században elindult, az I. világháború után gyorsult fel, amikor a 20-as évek fakonjunktúrájának idején az értékes, idős tölgyeseket fakereskedők vásárolták fel. Az 50-es évektől az akác mellett egyre gyakoribbá vált a szintén tájidegen erdei és fekete fenyő, valamint a nemes nyár használata nemcsak az őshonos erdők felújítására, de a néhai homoki tölgyesek helyén létrejött silány szántók újrafásítására is. Az akác és a többi tájidegen fafaj a térség élővilágát, tájképét elszegényítette. Ráadásul az erdők tarvágás utáni kituskózása és mélyszántása nyomán eltűnt az erdei aljnövényzet és az erdőssztyepp jellegű növényzet túlnyomó része. Ez a folyamat pusztította ki a térségből a hóvirágot, a tarka nőszirmot, de igen súlyos csapást mért az egykor igen gyakori egyhajúvirág, tarka sáfrány és magyar nőszirom állományaira is.

Tarvágás utáni mélyszántás

 

A természetes táj pusztulásának folyamatára a „koronát” a természettel még viszonylag összhangban élő kisparaszti életformát felváltó nagyüzemi gazdálkodás erőltetett és átgondolatlan meliorációi, gyep-gabonaváltó programjai, kemizálása tették fel. Ennek nyomán sok vízállás, homoki rét, és legelő tűnt el örökre.

Bár a táj a változások ellenére sokat megőrzött ősi képéből, az erdők, legelők, rétek és szántók változatos hangulatából, az eredeti természet – a homokpuszták, láprétek, fűzlápok, keményfás ligetek, pusztai és gyöngyvirágos tölgyesek – a fent leírt folyamatok hatására szigetszerű maradványfoltokra húzódott vissza. Ennek következménye a tájvédelmi körzet szétszórt, mozaikos jellege. Az utóbbi évtizedben újabb veszélyek öltöttek aggasztó méretet. A természetes élővilág megmaradt apró szigeteit a többnyire amerikai származású özönnövények fokozódó inváziója szorongatja. A gyepek rohamos pusztulását okozza, hogy az állattartás feltételei igen rosszak, ezért egyre kevesebb legelőre és kaszálóra van szükség.

 

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ