Ecsetpázsitos rétek és szikes rétek

A folyók hullámterében és a töltéseken kívüli ártér mélyebben fekvő, jó vízellátottságú területein egyaránt megtalálható élőhelytípusok. Elsősorban kaszálórétként hasznosítják őket. Jellemzően nedves, időszakosan elárasztott gyepek, amelyekben a meghatározó fűfaj ezekben a gyepekben a réti ecsetpázsit. Kiszáradó állományokban eluralkodik a fehér tippan vagy a tarackbúza. Mély fekvésben, főleg csapadékos időszakokban mocsárrétbe mennek át, és néhol időszakosan gyékényes, kákás mozaikfoltok is kialakulnak rajtuk. Helyenként jellemző a zsombékosodás. Jelentős számú, a területre jellemző, és ma már a tágabb térségben csak itt rendszeresen előforduló állatfajnak a tipikus élőhelyei. Kiemelkedően nagy a természetvédelmi jelentőségük az ilyen élőhelyeknek, főleg ha változatosak. A hullámtérben, leginkább a vízoldali töltéslábak mentén ilyen karakterű növényzettel együtt gyakran tömegesen jelennek meg olyan védett növényfajok, mint a nyári tőzike (Leucojum aestivum), szárazabb helyeken pedig, a réti iszalag (Clematis integrifolia). Enyhén szikesedő, mérsékelten nedves helyeken, jellemző a réti őszirózsa (Aster sedifolius) és a sziki kocsord (Peucedanum officinale) kiterjedt állományainak a megtelepedése.

A térségben eredetileg a legnagyobb területet elfoglaló típus lehetett a különböző mértékben szikesedő gyepek jellemző növényzete. A tájvédelmi körzetben viszonylag nagy területeken maradtak fent természetközeli gyepek, amelyek e típusba sorolhatók térségben. Általában magasfüvű, a vegetációs időszak kezdeti szakaszán átmenetileg vízzel borított rétek, melyek különböző mértékben szikesedett, illetve szikesedő réti talajokon alakulnak ki. Nyáron rendszerint teljesen kiszáradnak vagy csupán nedvesek, de nagy nyári záporok után néhány hétig újra vízborítottá válnak. A szikes rétek állományainak jelentős része másodlagos, mert az egykori mocsarak helyén alakultak ki a vízrendezések után a vízmennyiség csökkenésével, a zónák lejjebb helyeződésének és a gyakori fajszegénységnek részben ez az oka. Jellemző társulások a füves szikespuszta (Achilleo-Festucentum pseudovinae), tarackos-tippanos sziki rét (Agrostidetum stoloniferae), szolonyec sziki rétek (Beckmannion erucaeformis), ecsetpázsitos sziki rét (Agrostio-Alopecuretum pratensis), harmatkásás sziki rét (Agrostio-Glycerietum poiformis).

Jellemző futóbogárfajok a keleti rezes fémfutó (Harpalus cupreus fastuosus) és a feketesárga bársonyfutó (Parophonus mendax), de a Tiszazugból olyan ritkaságok is előkerültek már, mint a nagy közfutó (Amara fulvipes). A tájvédelmi körzet magasfüves élőhelyein jellemző védett fajok a szalmacincér (Calamobius filum) és a hengeres szalmacincér (Theophilea cylindricollis) a fűfélékben fejlődnek, különlegességük pedig még a cincéreknél is szokatlanul hosszabb csápjaik, amelyek a hímek esetében elérhetik a test két és félszeresét. A nedves, mocsárréteken található vízi vagy a tavi lórum állományok a védett és Natura 2000 jelölő faj, a nagy tűzlepke (Lycaena dispar) tápnövényei. Szárazabb viszonyok mellett, kizárólag a mentett ártéren, Rákóczifalva (Papírhodályi-rét) és Óballa térségében, kis kiterjedésű, de jelentős sziki kocsord állományok találhatóak. Fokozottan védett és Natura 2000 jelölő lepkefajunk a nagy szikibagoly (Gortyna borelii) életciklusa, kifejezetten a sziki kocsordhoz kötődik, így a kocsordos élőhelyeken ezen impozáns lepkefajunk is megtalálható. A növényevő bogarak közül elsősorban egy apró védett cincérfajt kell kiemelni a hengeres szalmacincért (Teophilea cylindricollis). Egyes helyeken, de főként az árvízvédelmi töltéseken megjelenő kiterjedt farkasalma állományokban jellemző, és rendszeresen megjelenő további védett lepke-, pontosabban pillangófaj a farkasalma lepke (Zerynthia polyxena).