Sztyeplepke, a gyökérrágó lepkék (Cossidae) kiemelkedő természetvédelmi jelentőségű tagja

Az elmúlt hetekben a Természetvédelmi Őrszolgálat és a Természetmegőrzési Osztály együttműködésének köszönhetően számos új előfordulási helye vált ismertté a Hortobágyi Nemzeti Park egyik egyedülálló faunisztikai értékének, a sztyeplepkének (Paracossulus thrips; egyes szerzőknél azonban továbbra is a nem átsorolását megelőzően, korábban használt Catopta thrips elnevezés szerepel).

A faj kiemelt fontosságát egyrészt fokozottan védett státusza (természetvédelmi értéke: 250 000 Ft), másrészt közösségi jelentősége (szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. mellékletében) indokolja.

Sztyeplepke (Paracossulus thrips)

A sztyeplepke (Paracossulus thrips) elterjedésének európai súlypontja hazánktól keletre található, a legerősebb állományok Romániában és Ukrajnában élnek. A faj nemcsak Európában, de Ázsiában is erősen lokális elterjedésű, a legtöbb helyen ritkaságnak számít, sehol sem tömeges.

Magyarországon jelenleg ismert lelőhelyei: Hortobágy, Dél-Alföld, Mátraalja és a Bükkalja hegylábi területei, Hevesi-sík és a Borsodi-Mezőség.

Az elmúlt évek kutatási eredményei alapján országos viszonylatban jelenleg talán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található állomány tekinthető a legerősebbnek, bár a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó területek állományai is jelentősek. Annak érdekében, hogy a faj fennmaradását, tápnövényének védelmét és élőhelyeinek megóvását biztosítani lehessen, feltétlen szükséges a pontos elterjedésének ismerete.

Az idei évben folytattuk a Hortobágyi Nemzeti Park területén néhány éve megkezdett szisztematikus kutatásokat. (Dr. Sum Szabolcs és Korompai Tamás eredményei szolgáltatták az alapot a vizsgálatok folytatásához, illetve kutatási jelentéseiken túl szóbeli közléseiknek is nagy hasznát vettük, melyet ezúton is köszönünk!) A személyes lámpázások eredményeként a Hortobágy Természetvédelmi Tájegységben 8 helyen, míg a Nagykunságban 4 - eddig nem ismert – élőhelyfolton sikerült bizonyítani a faj jelenlétét. Az egyik este szerencsésen egy kiemelkedő példányszámú fogást produkáltunk: egy halastó medencéjének száraz félszigetén lévő macskahere állományban 26 példány sztyeplepke jött a fényforrás alatt elhelyezett lepedőre, ami a faj hazai ismerői szerint is rendkívül jelentős állományt feltételez az adott helyszínen!

A faj kimutatására alkalmazott módszer a személyes lámpázás

A sztyeplepke (Paracossulus thrips) hazai populációi száraz vagy félszáraz gyepekhez kötődnek, elterjedését magasabb térszinteken - így a hegylábi területeken is - mindenhol a löszborítás határozza meg. Jelen ismeretek – melyeket csak a közelmúltban fedeztek fel - szerint monofág faj, kizárólagos tápnövénye a védett gumós macskahere (Phlomis tuberosa). Tipikus élőhelyének számítanak az olyan macskaherés löszgyepek, amelyeket az elmúlt évtizedekben nem vontak intenzív művelésbe.

A faj egynemzedékes, az imágók rajzása július közepén kezdődik, és augusztus elejéig tart. Repülésüket már szürkületben megkezdik, viszont aktivitásuk rendkívül rövid idejű, jellemzően a szürkületi időszakot követő órában repülnek.

Ez a lepkefaj egykor sokfelé elterjedt lehetett, ám állományai az utóbbi száz évben drasztikusan visszaszorultak. Ez leginkább azzal a ténnyel magyarázható, miszerint a löszgyepek a Kárpát-medencében található legsérülékenyebb fátlan vegetáció típushoz tartoznak, melyek kiterjedését a mezőgazdasági növénytermesztés térhódítása a múlt században radikálisan lecsökkentette.

Ebből következően a faj veszélyeztetettségének és állománycsökkenésének egyik oka, hogy a hazai populációk egyedszáma alacsony, helyzetük gyakran izolált, továbbá az imágók gyenge röpképességűek, ami a génkicserélődést és a korábbi élőhelyeinek természetes úton történő újranépesítését szinte ellehetetleníti.

A faj megóvása szempontjából problémát jelenthet a számára alkalmas biotópok mérete, ugyanis ezek a legtöbb esetben kis kiterjedésűek és rajtuk gyakran kedvezőtlen gyephasználati módszereket (beszántás, tarlóégetés, alkalmatlan időben és módon történő kaszálás) alkalmaznak. A Hortobágyi Nemzeti Parkban - ezen a tradicionálisan intenzív gyephasználatú tájon – arra törekszünk, hogy megismerjük ennek a kiemelt természeti értéknek az igényeit, melyekhez adaptálhatjuk az élőhelyek kezelését.

A lepkefaj védelme érdekében az élőhelyén nem szabad a talaj mozgatásával vagy feltörésével járó tevékenységeket folytatni. A kaszálást (valamint a legeltetést) július 10. és szeptember 1. között javasolt teljesen mellőzni vagy hatókörét és intenzitását az átlagosnál szigorúbban korlátozni.

A tápnövényfoltokon történő, évtizedek óta tartó, eltérő gyepgazdálkodási gyakorlatok mentén tapasztalható eredmények összehasonlítása előttünk álló feladat, melyet mielőbb el kell végezni annak érdekében, hogy ez a gyönyörű éjjeli lepke megmaradhasson a puszta gerinctelen faunájának egyik kiemelkedő értékeként!

Forrás: Sum Sz. (2014): Sztyepplepke Paracossulus thrips (Hübner, [1810-1813]). In: Haraszty L. (szerk.) Natura 2000 fajok és élőhelyek Magyarországon. Pro Vértes Közalapítvány, Csákvár: 285-289.

Patalenszki Adrienn - Természetmegőrzési Osztály

Tihanyi Gábor - Természetvédelmi Őrszolgálat