70 éves a Kállósemjéni Mohos-tó Természetvédelmi Terület
 

Elhelyezkedése, kialakulása, nevének eredete

Kállósemjén az Alföld keleti felében, a Közép-Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fekvő nagyközség, tőle mintegy 5 km-re északra található a Mohos-tó.

A Kállósemjéni Mohos-tó medre csakúgy, mint a Nyírség legtöbb homokbuckája és mélyedése már több mint 12000 éve (a pleisztocén kor utolsó glaciális periódusában, vagyis az utolsó globális lehűlés végén) kialakult, végső formáját és 18 ha-os kiterjedését csak némileg később, a boreális időszakban (8000-9000 éve) a szél munkája nyomán nyerte el. Első írásos emlékei az 1320-as évekből ismertek, ekkor gazdasági (valószínűleg halászati) jelentősége miatt képezte egy perirat tárgyát.  A XVIII. század végén még tölgyerdő szegélyezte a tavat. Az erdő kiirtását követően a talaj mozgásba lendült és elkezdődött a tó feltöltődése, szerves anyaggal való feldúsulása. Ezt támasztják alá a radiokarbonos vizsgálatok is, amik azt mutatják, hogy a láp 320±40 éves. A Mohos-tó későbbi hasznosításáról keveset tudunk. A XIX. század második felében sikertelenül próbálták meg lecsapolni. Az I. világháború után a Kállay család birtokában volt. A tó egy részét ekkor kitisztították, a nádast aratták, a tavat fürdőzésre használták. Korabeli leírások szerint a tó partján cölöpökön álló házak és mindennap frissen gereblyézett homok volt, vizében tündérrózsák díszlettek.

A Mohos területnév a magyar nyelvterületen többfelé előfordul (pl. Keleméri Mohos-tavak, vagy a székelyföldi Mohos-tőzegláp Csíkkozmáson), eredete a területeken nagy tömegben előforduló moha/tőzegmoha vagy májmoha és moszat (csillárkamoszat) fajoktól származik.

1. kép: Kiterjedt tündérrózsás nyílt vízfelület 1983-ban
Készítette: Vas Mihály
 

Az úszóláp egy hazánkban igen ritka élőhely, amely a terület legnagyobb értékét jelentette. Létrejötte a bemosódás következtében kialakult vastag, laza aljzat és a nád gyöktörzsében zárványként jelenlévő levegő kapcsolatából fakad. A lebegésre képes gyökérrészek egy idő után képesek felszakítani és úsztatni, lebegtetni az általuk átszőtt laza üledéket, ami később táptalajul szolgál egyéb növényfajok számára. 

2. kép: Tömegesen virágzik a vidrafű a Nyárjason 1982-ben
Készítette: Vas Mihály
 

Természeti értékei egykor

Bár már Kitaibel Pál is készített feljegyzéseket a területről 1796-ban, az első tudományos jellegű feltárása 1926-ban történt meg. Boros Ádám számolt be ekkor a terület értékeiről: 2-2,7m-es vízmélységet és a tó felét kitevő úszólápot írt le. Az úszólápon lévő sásrétről írt, ahol tőzegpáfrány, hármaslevelű vidrafű élt a méteres (zsombéksás és hengeres sás alkotta) zsombékok között, a nyílt vízen fehér tündérrózsát, szíveslevelű hídőrt, lápi rencét, a szegélyben gyilkos csomorikát említ. A tavat ezután több botanikus is vizsgálta, a legfontosabbak: Soó Rezső (1938) és Simon Tibor (1966) munkái, illetve az utóbbi időkben Vas Mihály (1983, 1999, 2011) alapos leírásai, aki egyébként életének jelentős részét a Mohos feltárásának és védelmének szentelte. A terület zoológiai ritkasága az óriás csíkbogár, amelyet 1942-ben jegyeztek fel a területről, az utóbbi évtizedekben azonban már nem került elő.

Védetté nyilvánítás, bővítés, kiterjedés

A terület védetté nyilvánítása érdekében többen is szót emeltek már a terület tudományos feltárása után, közülük a legjelentősebbek: Soó Rezső, Kaán Károly és Simon Tibor, de a védetté nyilvánítás végül csak 70 éve, 1954-ben történt meg.

A Mohos-tótól 600 méterrel délre található a Nyárjas (vagy Nyárias) területrész, melynek botanikai értékeit csak később, 1981-ben fedezte fel Vas Mihály. A területen akkor szép zsombékosokat, nagy mennyiségben hármaslevelű vidrafüvet, illetve fehér tündérrózsát, csőrös sást, a kapcsolódó mocsárréten pompás sisakoskosbort és tojásdad békakontyot talált.

A Nyárjas területével és a szomszédos szántóval kiegészülve 1988-ban bővítették a Kállósemjéni Mohos-tó Természetvédelmi Területet, melynek kiterjedése így 95 ha lett.

A terület vízviszonyainak változása, mesterséges vízpótlás, fennmaradt természeti értékek

A Nyírség vízrendezése nyomán fellépő talajvízszint csökkenés és az aszályos periódusok miatt a tavat tápláló források elapadtak, a Mohos vízszintje folyamatosan csökkent. Ennek ellentételezésére 1981-től az eredetileg lecsapoló ároknak épült csatornát megmélyítették és a befogadó folyásban összegyűlő vizet vezettek rajta a Mohosba (az eredeti folyásirányával ellentétesen). Később a fokozódó csapadékhiány miatt ez sem volt megoldható, így az úszóláp 1988-ban leült, a terület 1990-1997 között kiszáradt, az értékes növénytársulás lecserélődött. Eközben A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI), mint a terület vagyon- és természetvédelmi kezelője 1991-ben kutat fúratott, azonban a kifolyócső többszöri meghosszabbításra szorult, így végül csak 1997-ben jött létre a valódi segítséget nyújtó vízpótlás. Ennek hatására a terület új életre kelt, 1998-tól ismét keletkezett úszóláp, azonban a kedvezőtlen időszak nem múlt el nyomtalanul, több faj eltűnt, vagy nem került szem elé azóta sem, ilyenek a védett fajok közül: szíveslevelű hídőr, hengeres sás, csőrös sás, lápi rence.

A nádi boglárka, a hármaslevelű vidrafű és fehér tündérrózsa állományait később visszatelepítették. Ezek a fajok a fehér tündérrózsa kivételével még ma is megtalálhatóak a területen. Ekkor a Nyárjasból származó egyedek voltak a donorai a Mohosba történő visszatelepítéseknek.

A 2010-es csapadékos év után a Mohos egyre rosszabb állapotba került, a vízpótló kút is egyre több problémától szenvedett. Az úszóláp újra leült, a terület aszályos időszakokban nyílt vízfelszín nélkül maradt. A 2010-es évek közepén kezdődött el egy pályázati forrásból finanszírozott projekt, amely több láp vízpótlását is magában foglalta. Az új csővezeték hosszas tervezés, előkészítés és bizonytalanság után 2022-ben készült el. A beruházás sajnos csak a kút felújítását tartalmazta, ami nem volt elegendő a kívánatos vízhozam szempontjából, így a HNPI önköltségen 2023-ban új kutat fúratott. A megpróbáltatások sajnos itt sem értek véget, a nyomóvezeték a szivattyú felett kilyukadt, a kút újra csökkent mennyiségű vizet adott le. Végül 2024 júliusában a hibát elhárították, a kút végre újra megbízhatóan szolgálja a láp vízutánpótlását.   

A Mohosnál említett kedvezőtlen változások a Nyárjast is érintették. Az 1980-as években megismert vegetáció mára jórészt eltűnt, csupán néhány sínylődő zsombéksás emlékeztet a korábbi élőhelyre.

3. kép: Beszűkült nyílt vízfelület 2015-ben
Készítette: Barna Péter
 

A vízpótlás hatása, talajvízszint adatok

A fentiek ismeretében egyértelmű, hogy a terület mesterséges vízpótlása jelentős hatással volt eddig is az élőhelyre; nélküle a Mohos természeti értékeiből mára hírmondó sem maradt volna. A felújított vízpótló-rendszer talajvízszintre gyakorolt kedvező hatása már látszik, bár az eredmény még nem markáns. Kihatása megmutatkozik az összes talajvízszintmérő-kút átlagos értékében is. A tó környékének talajvízszint adatait 2009. óta többen is modellezték, vizsgálták. Monitoring méréseket a HNPI 2019. óta havi rendszerességgel végez (korábbi adatsorok is vannak, de azok hiányosak). 2010. és 2023. között a talajvíz átlagos magassága 3,19 métert csökkent (n=8). A legnagyobb csökkenés 4,63 méter, a legkisebb 1,45 méter volt.

2024-ben a talajvízszint átlagos értékében a 2010 óta eddig meredeken csökkentő trend megállni, bízzunk benne, hogy megfordulni látszik. Látványos különbség a kifolyóhoz közeli kutaknál érzékelhető. Külön vizsgálva a kutakat 2024 szeptemberében újabb negatív rekordok születtek, kivéve a kifolyó melletti és a talajvízmozgás irányában lévő kutakat. Ezeket az anomáliákat a megfelelő vízellátással lehet magyarázni. A kifolyó mellett a kútleállások és újraindulások hatása igen hamar megmutatkozik a talajvízszint adatokban is. Ebből feltételezhető, hogy a tóban a felszíni víz közvetlen kapcsolatban van a talajvízzel, ami a nyírségi vizes élőhelyek, lápok esetében egyébként jellemző.

4. kép: A Mohos madártávlatból 2022-ben
Készítette: Habarics Béla
 

Összefoglalás, kitekintés

A kállósemjéni Mohos-tó, mint értékes úszóláp pár száz éves élőhely. Az úszóláp(ok) létrejötte és megszűnése, a tómeder fokozott ütemű feltöltődése, a növénytársulások felgyorsult átalakulása emberi hatásokra visszavezethető (erdőirtás és talajvízszint-csökkenés). Az állami természetvédelem (szintén emberi beavatkozással) igyekszik ezt a felgyorsult szukcessziós folyamatot mesterséges vízpótlással mérsékelni, megállítani, a rendszert konzerválni. Az utóbbi évtizedekben olyan drasztikus hatások érték a Mohost, melynek eredményeként több ritka, védett faj is eltűnt, az úszóláp pedig lerögzült, azonban még így is egy értékes, védett fajok egyedeiben gazdag élőhelyként tekinthetünk rá.

A természetes élőhelyek alkalmazkodva az élő- és élettelen környezeti tényezőkhöz folyamatosan változnak, szűnnek meg és jönnek létre újak, ha hagyjuk. Az ilyen Mohoshoz hasonló, vizes élőhelyek kialakulására azonban hazánkban vajmi kevés esély van, mivel ma már nincs olyan víztest ahol biztosítottak lennének a létrejöttéhez szükséges feltételek. Ezért életben tartásáért, jobb állapotba kerüléséért erkölcsi kötelességünk lehetőségeink szerint mindent megtenni a jövőben is.

Írta: Barna Péter 
Természetvédelmi Őrszolgálat