Zúgó szélben jártuk a temetőt

Február 4-én a Debreceni Köztemetőben tervezett természetismereti sétánkról – mely a vetési varjak éjszakázóhelyeikre való esti behúzásával zárult – többen lemondtak az erős, viharos szélre való tekintettel.

Megmaradt csapatunk azonban úgy döntött, mégis nekivág két órás sétánknak. Az eleinte borzalmasan süvítő szél – melyben alig hallottuk egymás hangját – némileg alábbhagyott és immár kényelmesebben tudtuk járni a temető dűlőútjait. Óvatos körültekintéssel választottuk meg útvonalunkat, tapasztalva, hogy sajnos több fa is a délelőtti szélvihar áldozatává vált.

Célunk, egy alkonyatot megelőző madarászséta, majd a táplálkozóhelyeikről este a Nagyerdő felé behúzó védett (természetvédelmi értéke 50.000 Ft.) vetési varjak csapatainak megfigyelése volt. A jelenleg 30-33.000 párra tehető hazai állomány téli időszakban nagyban feldúsul a tőlünk északabbra lévő országokból származó „vendégvarjakkal”. Az éjszakázóhelyeik felé húzó vetési varjak, csókák hatalmas csapatai nem kevésbé látványos természeti jelenség, akár egy esti darubehúzás.

Utunk során beszélgettünk a vetési varjú állományváltozásairól, jellegzetességeiről, természetvédelmi jelentőségéről, vagy éppen a Debreceni Nagyerdőről. Amíg az alkonyra vártunk, számos élőlénnyel találkoztunk a télen is változatos élővilággal rendelkező temetőben.

Nagy, északról érkező fenyőrigócsapatok repültek felettünk, léprigók recsegtek a fakín ágai között. Kergetőző csuszkák, cinegecsapatok kísértek minket, de jól megnéztük a kevésbé gyakori közép fakopáncsot is. Ellátogattunk a „kőrises részre”, ahol meg is találtuk a kőris terméséért rajongó, elegáns megjelenésű süvöltőket, melyek kimondottan télen vendégeskednek nálunk. Többeknek egy rövid időre felbukkanó menyétet is sikerült megfigyelniük.

Már ekkor érkeztek kisebb-nagyobb vetési varjú csapatok, de az erős szélben kavarogtak egy kicsit a temető öreg fái felett, majd máris a Nagyerdőben található alvófáik felé vették az irányt.

Az alkony utolsó fényeiben már a nagy varjúcsapatok is megjelentek, de a hol felerősödő, hol csillapodó szélben - a helyi gyülekezést kihagyva - ők is a nagyerdei alvófáik felé szálltak el.

Sétánk végén még arra is szakítottunk időt, hogy méltán híres nemzeti büszkeségünknek, Fazekas Mihálynak a sírjánál is tiszteletünket tegyük. Fazekas Mihály amellett, hogy debreceni költő volt, még a természettudományok oltárán is áldozott Diószegi Sámuellel közösen alkotott Magyar fűvészkönye kapcsán.

Érdekes, és várakozásunkkal szemben mozgalmas sétánk végeztével átfázva hagytuk magunk mögött az egyre sötétedő temetőt, és már a felkelő telihold fénye mellett búcsúztunk egymástól.

Magyarország kiemelkedő művészei, ismert személyiségei osztják meg velünk gondolataikat egy-egy videóüzenetben a pusztáról, a  Pusztán Gondolatok című videósorozatunkban. Havonta megjelenő Kalendárium kisfilmjeink, pedig az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park természeti értékeit mutatják be.