Rovarok a forróságban

Most, hogy beléptünk a decemberbe és már javarészt a nagykabátot is előhalásztuk a szekrényből, nézzünk vissza egy pillanatra és az aktualitásokkal szakítva emlékezzünk az idei évet kísérő aszályos és különösen meleg nyárra. Persze nem a vízparton töltött élményeket vagy a hideg sör ízét szeretném visszahozni, hanem felidézni a Bihari-sík szikes pusztáinak életét ilyen extrém körülmények közepette. A legforróbb napok dél és három óra közötti időtartamában idén ekkortájt 38-40 fokot mutatott a hőmérő, a növényzet nagyrésze kiégett és a legelők sivatagi képet vetítettek elénk az esők hiánya miatt. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” gondolnánk elsőre Dante-t idézve, mikor kiérünk a pusztába, de az élet mindig zajlik, így vannak, akik átvészelik és bizony akadnak, akik élvezik is a helyzetet.

Ha elindulunk, a lépteink nyomán az elszáradt fűből helyenként tömegesen ugranak fel sáskák és szöcskék, ami megszokott jelenség általában. Ebben az időszakban azonban, ha jobban megnézzük, nem a talajon tartózkodnak, mert az akár több tíz fokkal is melegebb lehet a levegőnél, hanem csoportosan a növényeken pihennek, amíg enyhül a forróság. Jellemzően más földön mozgó ízeltlábú is menedéket keres a talaj mélyebb repedéseiben vagy a magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum) húsos tőlevelei alatt, ahol ilyenkor nagy a tolongás. Ha kevésbé vagyunk finnyásak, egy közepesen átsült marhalepény boncolásakor is érdekes lakókra bukkanhatunk.

Rövidnyakú sáskák (Dociostaurus brevicollis) csapata pihen a sóvirágon

Pihenő közönséges rétiszöcskék (Platycleis affinis)

Azon szerencsés fajok, akiket ilyen-olyan szárnyakkal szerelt fel a természet szintén másképp viselik az említett időszakot. Sok lepke ilyenkor az árnyat adó bokor- és facsoportokat választja pihenőhelyül és hiába keressük őket a legelőn. A vadméhek és darazsak nagy többsége melegkedvelő, de azért az ingerküszöbök itt is eltérnek. A ragyogó színű fémdarazsak például kimondottan aktívak ezekben az órákban is, mint ahogy sok redősszárnyúdarázs is. A vadméheknél azonban már más a helyzet. Amikor tetőfokára hág a hőmérséklet, több, ilyenkor rajzó fajnál megfigyelhető, hogy hosszabb-rövidebb időre eltűnnek az addig aktívan látogatott virágokról. A földben fészkelő fajok nőstényei általában a fészekben lelnek menedékre, míg a hímek nem mennek messzire. Sokszor csoportosan, a tápnövény virágának az árnyékos oldalán pihennek meg, legtöbbször fejjel lefelé, gyakran más fajokkal osztozva a parányi területen.

Árnyékban pihenő fullánkosok. Balra egy ritka szabóméh (Megachile albisecta) nősténye, jobbra egy hím sávos tőrösdarázs (Colpa quinquecincta) és három hím hosszúcsápú méh látható. Utóbbiakból kettő az igen ritka Tetraloniella (Tetralonia) lyncea, egy pedig a Tetraloniella (Tetralonia) graja (csak a vöröses csápok látszanak) fajokhoz tartozik.

A szikes puszták számos lakója közül végezetül hadd írjak egy igazi fényimádóról, a hollóbogárról (Epicauta rufidorsum). A hólyaghúzófélék (Meloidae) családjába tartozó faj életmódjáról bárki utána olvashat, ezért itt csak az érdekességeket emelem ki. A rajzáscsúcs közepére a fekete színű nyakigláb bogarak több százas vagy akár több ezres csapatba verődnek össze. Nekem csak két szó szokott eszembe jutni, ha ilyenkor nézem őket: tiszta káosz. A tömegben az egyedek össze-vissza szaladoznak látszólag teljesen értelmetlenül. Esznek, ürítkeznek, párzanak és gyakran ezt a három dolgot egyszerre teszik. Szóval igazán nem vesztegetik az időt. A néha több négyzetméteren hömpölygő feneketlen étvágyú csapatot akkor igazán izgalmas figyelni, amikor még mozgásban vannak és a forróság mellett az égen jönnek-mennek a felhők. Ahogy a napot kitakarja egy és a sereg árnyékba kerül, egyszeriben felszívódnak. Az egyedek szinte egyszerre lemásznak a fűszálak tövéhez, majd ahogy újra fényben úsznak előjönnek. A tömeg, mint egy hatalmas organizmus így vonul egészen addig, amíg nem talál valami kiadós falnivalót, ami kapcsán nem válogatósak. Ilyenkor már, ha árnyékba kerülnek is, inkább csak ledermednek, majd ha kisüt a nap aktívan folytatják amibe előtte éppen belekezdtek.

Hollóbogarak (Epicauta rufidorsum)

Táplálkozó hollóbogarak fehér somkórósban (részlet)

Most, hogy elértük a három órát és gondolatban ismét megizzadtunk kicsit az elmúlt nyár melegében, térjünk vissza újra a jelenbe és hangoljuk rá magunkat a tél fagyosabb csodáira és a közelgő ünnepek meghitt hangulatára.

Fotók és szöveg: Gebei Lóránt

Természetvédelmi Őrszolgálat