Egy talpalatnyi jégkorszak

70 éves a Bátorligeti-ősláp Természetvédelmi Terület

ÍRTA: BARNA PÉTER, LESKU BALÁZS, HABARICS BÉLA
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Magyarországon még a laikusok körében is összeforrt Bátorliget neve az őslápéval. A szakemberek és a kutatók között pedig széles körben ismeretes hazánknak ez a mai napig egyik legalaposabban feltárt aprócska szeglete. A terület védetté nyilvánítását idén 70 éve az Országos Természetvédelmi Tanács rendelte el.

A terület elhelyezkedése

Bátorliget Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Délkelet- Nyírsében, a magyar-román országhatár mellett, Nyírbátor és Nagykároly között fekszik. A település 1975 óta viseli ezt a nevet. Korábban Györgyliget, Aporháza, Bátorliget és Újtanya egyesítésével hozták létre, akkor még Aporliget néven.

A térség a XX. század elején még gyéren lakott volt és későbbi fejlődése is csak megfontoltan történt. Jól példázza ezt az a tény is, hogy hazánkban Aporliget volt az utolsóként villamosított község (1963-ban).

Az ősláp felfedezése és tudományos jelentősége

Minden bizonnyal nagyban hozzájárult ez az elszigeteltség is ahhoz, hogy Bátorliget mellől Tuzson János 1914-ben egy botanikai szempontból rendkívül értékes maradványterületről (szavaival élve: szubarktikus reliktumról) adott hírt. Megfigyeléseinek hatására egyre több kutató érkezett a mainál jóval érintetlenebb és kiterjedtebb területre.

A felmért növényfajok közül több az északi, hűvösebb vidékekre, vagy magashegységekre volt jellemző. Ezekből valószínűsítették először a szakemberek, hogy a területen ezek a fajok a pleisztocén kor utolsó glaciális periódusa (vagyis több mint 12.000 éve, az utolsó globális lehűlés vége) óta folyamatosan jelen vannak. Fontos megjegyezni, hogy a területen a pleisztocén korban nem volt összefüggő jégtakaró, ezért is maradhattak fenn az egykori növényzet hírmondói.

A Bátorligeti-ősláp madártávlatból
(Fotó: Habarics Béla)

A terület részletes feltárása nyomán jól látszott, hogy nemcsak glaciális (jégkorszaki) fajok és társulások maradtak fenn, hanem az azt követő, változó éghajlatú korok képviselő is. Megfelelően hosszú időtávlatban nézve a természeti állapotok nem tekinthetőek statikusnak. Az egy-egy területen élő, helyhez kötött, vagy korlátozottan mobilis fajok (pl.: növények és gerinctelenek) időről-időre kénytelenek alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez. Jelenlegi ismeretink szerint a Kárpát-medence klímája az utolsó 12.000 évben igen változatos volt. Ezek a klimatikus változások más-más növény- és állatfajoknak kedveztek. Ennek hatására egyes fajok rendre visszahúzódtak a területről, míg mások a számukra kedvező feltételek nyomán előretörtek, tehát a Kárpát-medence élővilága folyamatos változáson ment keresztül a holocénben, vagyis a földtörténeti jelenkorban is.

Ködös hajnal a lápon
(Fotó: Habarics Béla)

A bemutatott terület geomorfológiai viszonyainak és különleges mikroklimatikus tényezőinek hála, a változó éghajlati környezetben is alkalmas volt egyes fajok túlélésére. A döntően homokbuckák közötti mélyedésekben fekvő terület egyfajta hideg katlant tart fenn a felszíni vizek jelenléte és a magasan álló talajvízszint miatt, mely hatást a buckákon lévő erdők is fokozzák. A terület mély fekvésű részei jellemzően a hidegebb időszakok maradványfajainak nyújtanak menedéket, míg a magasabb térszínű homokbuckák a melegebb időszakok képviselőinek kedveznek. Bátorliget igazi kuriózuma tehát abból fakad, hogy viszonylag kis területen, különböző térszíneken a korábbi klimatikus viszonyokat tükröző élőhelyek és fajok vannak jelen egészen döbbenetes gazdagságban és mozaikosságban.

A terület védetté nyilvánítása

Az ősláp felfedezése után hazánk történelmének nehéz évei következtek. A település a trianoni békediktátum hatására közvetlenül az országhatár mellé került. Ebből következően az ember tájformáló tevékenysége az alföldi átlagnál valószínűleg kisebb mértékben sújtotta a területet. Ennek ellenére a növekvő népességszám hatására fokozódó „földéhség” az őslápot is negatívan érintette. Elkezdődött a vízrendezés, bizonyos erdőfoltokat kiirtottak, a szárazabb térszíneket beszántották. Az értelmetlen pusztítás ellen számos tudós felszólalt, talán legnagyobb szerepe a láp védetté nyilvánításának előkészítésében Soó Rezsőnek volt. Hatására már 1938-ban, a mai értelemben vett helyi védettségű természeti emlékké nyilvánítottak négy kisebb foltot, összesen 23 hektáron.

Nyírfákkal tarkított üde gyepfolt
(Fotó: Habarics Béla)

A II. világháború sajnos erre a területre is negatív hatással volt, az élőhelyek pusztítása tovább folytatódott. Felismerve a természeti értékek elvesztésének veszélyét az Országos Természetvédelmi Tanács 1950-ben, 53 hektáron védetté nyilvánította és hazánkban elsőként kisajátította a területet, felügyeletére természetvédelmi őrt helyezett szolgálatba. Európai Uniós csatlakozásunk (2004) nyomán a terület a Natura 2000 hálózatnak is része lett Bátorligeti-láp különleges természetmegőrzési terület néven.

Ősláp-e az ősláp?

Joggal merül fel a kérdés, hogy az élőhely mennyire tükrözi az ősi viszonyokat, azaz ősláp-e az ősláp? Az előzőekből jól látszik, hogy a terület nem mentes az emberi beavatkozásoktól, így például a magasabb térszíneken található erdők zömét a védetté nyilvánítás után telepítették újra a korábban kiirtott erdők helyén kialakított szántóterületeken. Ebben a hétköznapi értelemben vett fogalomrendszerben a terület nem nevezhető teljesen ősi (azaz emberi hatásoktól mentes, érintetlen) élőhelynek, mint ahogy hazánk túlnyomó része sem.

A korábbi földtörténeti korok tekintetében szintén megállapítható, hogy a terület nem ilyen arcát mutatta, sőt még a közelmúltban is döntően víz borította az „ősláp” jelentős részét. Felszínfejlődését tekintve egy tó fokozatos feltöltődésével, mocsári-lápi állapotokon keresztül alakult ki a ma ismert kép, ahol a középkorban egy kisebb területen mesterségesen kialakított, kitisztított tó is létezett. Az azonban teljesen bizonyos, hogy régebbi (ha úgy tetszik ősi) időkből származó fajoknak refúgiumként, azaz menedékterületként szolgál ez a táj. Az az élővilág, melynek képviselőit itt még a mai nap is megtaláljuk, egykor általánosan elterjedtek voltak az Alföldön. A klimatikus változások hatására azonban a hidegidőszakok fajai – kevés kivételtől eltekintve – eltűntek a síksági területekről. Ilyen értelemben mégis jogos lehet a hagyománytiszteletből megtartott „ősláp” elnevezés.

A terület természeti értékei (növény és állatvilága, társulások és ezek jelentősége)

A területet még nem ismerők számára meglepetés lehet, hogy az „ősláp” jelentős része erdővel borított. Az erdők egy része idős tölgy-kőris-szil ligeterdő (keményfaliget), amelyekben számos valódi erdei, sőt montán (hegyvidéki) növényfaj él. Tavasszal feltűnő a geofiton fajok virágszőnyege. Tömegesen él itt az Alföldön kifejezetten ritka medvehagyma, sokfelé látható a ligeti csillagvirág, a bogláros szellőrózsa, a galambvirág, az erdei kutyatej, a bükkös sás, a kapotnyak, a sárgaárvacsalán vagy a kissé bizarr, élősködő kónya vicsorgó. A Bódvaj medre mellett kiterjedt állományt alkot az errefelé szintén ritka téli zsurló. A buckákon lévő homoki tölgyesek fiatalabbak, nagyrészt az 1950-es években újratelepített állományok. Emiatt fajszegényebbek, de fokozatosan regenerálódnak, a maradvány erdőfoltok természetes fajkészlete apránként benépesíti őket. Az ezüsthárs természetes elegyfaja a homoki tölgyeseknek, kisebb csoportokban idős példányok is jellemzőek a korábban szőlőkötözésre használt anyagot nyújtó fának.

(Fotó: Lesku Balázs)

Bátorliget legismertebb képe a nyírfákkal tarkított üde gyepek látványa. A láprétek, lápi magaskórósok éke a zergeboglár, a csermelyaszat, a szibériai nőszirom, a fehér zászpa, a buglyos szegfű, valamint több orchidea- (pl. hússzínű ujjaskosbor, pompás kosbor) és sásfaj. Az üde rétek nevezetessége még az Európa-szerte megritkult réti angyalgyökér, amely nálunk is csak a Nyírségben fordul elő. A zsombékosok fokozatosan átalakulnak, de a semlyékekben még többfelé él a vidrafű és a lápi csalán (ez utóbbi a ligeterdők vizes foltjain is előkerül). Jelentős területet borítanak a láperdők felé átmenetet képező rekettyefüzes fűzlápok, és kis területen még felfedezhetőek a babérfüzes nyírlápok maradványai is, mindkettőben jellemző a tőzegpáfrány jelenléte. A nyírek egy része molyhos nyír vagy a közönséges rokonfajjal alkotott hibrid. A reliktumfajnak tekintett, ritka babérfűz néhány jellegzetes példánya a lápréteken is látható. Fontosak még a különböző vízellátottságú, erdők közé ékelődő tisztások, amelyek a változatos vegetáción túl számos állatfajnak, főleg ízeltlábúaknak nyújtanak élőhelyet.

 
Réti angyalgyökér és babérfűz
(Fotók: Lesku Balázs)

A Bátorligeti-láp térségéből 800-nál több edényes növényfajt írtak le eddig a kutatók (ez a hazai flóra negyedét meghaladja), de a szűkebb értelemben vett „ősláp” területén is 500-at meghaladó taxont jegyeztek fel. Bizonyos fajok eltűntek (vagy nem kerülnek szem elé), bizonyos fajok megjelennek (vagy „csak” értő szem elé kerülnek), de bámulatos, hogy egy ilyen apró alföldi területen ilyen fajgazdagságot találunk. Nem véletlen, hogy 40 körül van a jelenleg is biztosan előforduló védett növényfajok száma.

Gyakran megfeledkezünk a rendszertani szempontból alacsonyabb rendű növényekről, de a mohák (és zuzmók) fajszáma is kiemelkedő. A gombák szintén különleges változatosságban jelennek meg, így a területről leírt nagygomba fajok száma meghaladja az 500-at, köztük több hegyvidéki, bükkösökre jellemző fajjal.

Hússzínű ujjaskosbor
(Fotó: Habarics Béla)

A Bátorligeti-láp állatvilágának gazdagságát a következőkkel szemléltethetjük. Az utóbbi 70 évben leírt fajok száma kb. 5850, amely a hazánkban előforduló fajok 13%-a, mindez 53 hektáron, vagyis az ország területének alig 0,00057%-án! A fajcsoportok megoszlása az országos arányok szerint alakul, az itt előforduló fajoknak csupán kb. 2%-a gerinces, legnagyobb számban az ízeltlábúak képviseltetik magukat.

A kutatások során 325 állatfaj innen került elő elsőként Magyarországon, sőt 57 fajt innen írtak le a világon először, sokszor ez az egyetlen ismert előfordulási helyük. Nem meglepő, hogy az innen leírt fajok mindegyike gerincetlen és sok esetben magyar névvel sem rendelkezik.

Az alábbiakban az ismertebb csoportokból mutatunk be néhány fajt, főként biogeográfiai és természetvédelmi jelentőségük (törvény általi védettségük) alapján.

A puhatestűek közül kiemelhető a láp közösségi jelentőségű faja a hasas törpecsiga. A magassásos területrészeken él, mérete nem éri el a 3 mm-t. Hasonlóan fontos a keleti ajtóscsiga előfordulása is.

Az egyenesszárnyúak jellegzetes képviselője a vöröslábú hegyisáska, amely a láp egyik közösségi jelentőségű faja. Ezen a területen kívül hazánkban csak Szatmár-Bereg „hegylábi” területein él.

Vöröslábú hegyisáska
(Fotó: Habarics Béla)

A futóbogarak közül említhető a sokszínű futrinka, amely hegyvidéki faj, és a fekete cirpelőfutó, ami hegy- és dombvidéki elterjedésű, egyetlen ismert síkvidéki élőhelyük az ősláp. A vörös szívnyakúfutó hazánkban ritka, az országhatáron belül mindössze 5 adata ismert, melyekből az egyik Bátorligetről származik.

A cincérek között is van két faj, amely hegyvidéken kívül csak itt él hazánkban. A kecskefűzcincér ritka, lárvája a kecskefűzben fejlődik. A foltos háncscincér is csak elvétve kerül szem elé, lombkoronaszint-lakó.

A díszes tarkalepke az idős tölgyesek, keményfaligetek Európaszerte megritkult faja.
(Fotó: Lesku Balázs)

A lepkék közül több olyan faj is megtalálható a területen, amely üde hegy-és dombvidéki lomberdőkre jellemző. Ezek közül kiemelhető a c-betűs aranybagoly. A Tallós-fűgyökérbagoly Kárpát-medencei elterjedésű, nevében a „Tallós” egy erdész-botanikus szakember, Tallós Pál emlékét őrzi. A lápon két különleges fejlődésmenetű, közösségi jelentőségű faj  is megtalálható, a kőrisen vagy fagyalon élő díszes tarkalepke és a specifikus hangyagazdák fészkeiben fejlődő vérfű hangyaboglárka. A terület láprétjein, üde erdei tisztásain találja meg életfeltételeit a fakó- és a lápi gyöngyházlepke is.

A nagyfülű denevér kifejezetten az őshonos, idős erdőkhöz kötődik.
(Fotó: Dobrosi Dénes)

Gerincesek közül nagy számban él a területen a nyírségi lápok jellemző hüllőjeként számon tartott elevenszülő gyík. Fészkel a zavartalan erdei élőhelyek képviselője, a fekete gólya. Az emlősök köréből két denevérfaj jelenléte kiemelkedő: az erdei élőhelyekhez kötődő piszedenevér és a nagyfülű denevér is megtalálja életfeltételeit a lápon.

Az elevenszülő gyík lágy héjú tojásaiban az utódok még az anya testében kifejlődnek, „születéskor” ennek a buroknak a megrepedésével rögtön világra is jönnek.
(Fotó: Habarics Béla)

Természetvédelmi kezelések (élőhelykezelés és bemutatás)

A bő 50 hektáros „ősláp” védetté nyilvánításával a területhasználat az 1950-es évek óta kizárólag természetvédelmi szempontokat figyelembe véve történik.

Az oltalom alatt álló terület természetvédelmi kezelője már huzamosabb ideje a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Az egyik legfontosabb tevékenység a megfelelő vízviszonyok biztosítása.  A Bódvaj és a Nyírbátor-Vasvári-folyás által szállított vizek irányítása, a természetes vízkészlet megtartása pályázati forrásból épített zsilipek, továbbá a mederbe helyezett fenékküszöbök segítségével valósulnak meg. Sajnos sok esetben már a tavaszi vizek sem tudják biztosítani a szükséges vízmennyiséget.

(Fotó: Habarics Béla)

A lápterület rétjeit a múlt század második feléig a helyi, állattartással foglalkozó gazdák rendszeresen lekaszálták. A gazdálkodási módszerek változása, a hagyományos állattartás visszaszorulása miatt egyre kevesebb az igény a lápi szénára, holott a láprétek fennmaradásához a kaszálás többnyire elengedhetetlen, ezért a füves területek kezelése manapság szinte kizárólag természetvédelmi célból történik. A kézi kaszálás, gyűjtés és a kazlak elszállítása sok embert igénylő, költséges tevékenység, mely leginkább úgy szolgálja a láprétek megőrzését, ha megfelelő szakértelemmel és évről-évre visszatérően zajlik.

Szibériai nőszirom
(Fotó: Habarics Béla)

Az utóbbi évek meleg nyarai, az aszályos időszakok sorozata és a talajvízszint csökkenése miatt az ősláp ritkaságai visszaszorulnak, a szélsőséges feltételeknek jobban ellenálló tágtűrésű élőlények, részben özönfajok jelennek meg. A homokbuckák erdeiben feltűnik a fehér akác, agresszíven terjeszkedik a kései megy, a réteken teret próbál nyerni a magas aranyvessző, és rendszeresen felbukkan a selyemkóró is.

A vaddisznó állomány növekedése a túrási és a taposási károk által szintén súlyosan veszélyeztetik a fajgazdag vegetációt. Károkozásuk elkerülésére az egyik hatékony módszer a terület régi kerítésrendszerének a cseréje, felújítása lehet.

A természetvédelmi kezelés során figyelembe kell venni a korábban már jelzett folyamatot, miszerint a nyírségi lápok fajai, társulásai nem egy konkrét ponton élnek túl évezredeken keresztül, hanem a tájban dinamikusan „mozognak” a környezeti feltételek változásai szerint.

Fehér zászpa és zergeboglár
(Fotó: Lesku Balázs)

A „őslápon” túl

Az értékes élőhelyek láncolata szerencsére nem ér véget a régi kerítésnél, az „ősláp” környékén még több kisebb-nagyobb, természetközeli élőhely-töredék (lápi mozaik, erdők, rétek) található. Ezek megóvását, valamint a védett terület mellett lévő szántók rekonstrukciójával (pl. erdősítésével) hatékony pufferzóna kialakítását szintén feladatának tekinti a természetvédelmi kezelő. Kívánatos lenne az értékes területeket összefűzése, a természetvédelmi terület bővítése vagy egy mozaikos jellegű tájvédelmi körzet kialakítása is. Az utóbbi bő 2 évtized kedvező változása, hogy az „ősláp” környékén nőtt az őshonos erdőállományok aránya a szántók rovására, a kisebb lápmaradványok, rétek is jórészt megmenekültek a beszántástól, amelyet a lápok ún. „ex lege”, vagyis törvény általi védelme és a Natura 2000 hálózat fenntartása remélhetőleg a jövőben is garantál. Kérdés, hogy mindez képes-e ellensúlyozni a klímaváltozásból, szárazodásból eredő kedvezőtlen hatásokat?

Bemutatás

A hidegidőszaki maradványterület, a különleges növény- és állatvilág már a kezdetektől az érdeklődés középpontjában állt. Eleinte főként a kor neves kutatói látogatták rendszeresen, majd a védetté nyilvánítást követően, a bemutató infrastruktúra fejlesztése után egyre több laikus is felkereste. Az ősláp északi oldalán létrehozott kiállítótérben diorámák és terepmodellek teszik érthetővé, szemléletessé a védett terület kialakulását. Az élőhelyeket és a fajokat olyan neves alkotóművészek rajzai, festményei jelenítik meg, mint Csapody Vera és Muray Róbert.

Pallósor az őslápon
(Fotó: Máté Rudolf)

A közel százötven méter hosszú cölöpökön álló pallóút lehetővé teszi, hogy a látogatók száraz lábbal és a természeti értékek kíméletével csoportosan, szakvezető irányításával végig tudjanak sétálni a legértékesebb helyszíneken is.

Ebben az évben pályázati forrás felhasználásával a kinti és a benti bemutató egységek is megújulnak, új és modern elemekkel gazdagodva várják az érdeklődő gyerek és felnőtt csoportokat egyaránt.