Természetvédelem - Hírek 2020-09-14


Túzok költési eredmények a

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 

illetékességi területén 2020-ban

 

A tiszántúli túzokállomány északi és keleti részállományai, foltszerűen, egymástól elszakadva, dürgőhelyi központi meghatározottsággal, különböző demográfiai egységekre tagolódnak. Ezeknek a demográfiai egységeknek a védelme, megőrzése, lehetőség szerint fejlesztése független az adott demográfiai egység méretétől. Mely méretet leginkább a demográfiai egységhez tartozó túzoktyúkok létszámával határozhatunk meg. Természetvédelmi szempontból minden egyes demográfiai egység megőrzése ugyanolyan fontosságú a túzok védelme érdekében.

A túzok éves költési sikerét a demográfiai egységhez tartozó összes tyúk létszámából kalkulált viszonyszámmal tudjuk meghatározni. A túzokra nagyon alacsony szaporodási ráta jellemző. Gondoskodásuk, utód nevelésük jelentős idő és energia befektetést követel a tyúkoktól. Sok esetben  ez sem elegendő a sikeres csibeneveléshez. Biotikus és emberi eredetű hatások jelentősen befolyásolják a tyúkok és ezen keresztül minden egyes demográfiai egység költési sikerét.

2020-ban a csapadékosság időbeli eloszlása kedvező körülményeket biztosított a túzokok költéséhez. A száraz telet száraz, csapadékszegény tavasz követte, melyet szinte napra pontosan a Medárd napi esők eljövetele tört meg. A téli és tavaszi szárazság miatt a túzoktyúkok költőterületeik mélyebb fekvésű részein választottak fészkelőhelyeket. Ugyanez a kiinduló állapot jellemezte 2019-et is. Akkor májusban megérkeztek az esők, minek következtében egyes demográfiai egységek már a kotlási időszakban jelentős (akár 80 %-os) veszteségeket szenvedtek a tojások felázása következtében. Idén egy hónappal később érkeztek az esők. Ez pontosan elég volt ahhoz, hogy a kotlási idő leteltével a kis túzokcsibék kikeljenek. A tyúk oltalmazó, gondoskodó tevékenysége természetesen kiterjed a csibék melengetésére, szárazon tartására is. A száraz időszak miatt éppen csak elégséges mennyiségű lédús, lágy testű rovarlárva állt rendelkezésre a csibék számára. A csapadék jótékonyan hatott a táplálékkészletre is. Így a csibék igazi táplálékbőségben cseperedhettek.




Túzok csibe
Fotó: Konyhás Sándor 

Összesen 28 különböző túzokfészekről vagy csibés megfigyelésről van információnk 2020-ban.

Az idei év kelési sikere nem tért el a korábbi évektől. Továbbra is kiemelt veszélyeztető források, a szőrmés és szárnyas ragadozók, a különböző eredetű mezőgazdasági munkafolyamatok. Viszont csibét vezető tyúkokat Biharban és Hortobágyon is, jelentősebb számban lehetett látni mint az elmúlt néhány éveben. Egyes fészkelő körzetekben több sikeresen csibét, csibéket nevelő tyúkot is találtunk. Csibés korban is történtek különböző veszteségek. Jelenleg abban az időszakban vagyunk amikor az idei kelésű kakascsibék kezdik túlnőni a tyúkokat., de még mindig a tyúkcsapatokban tartózkodnak.

 

Forrás:
Konyhás Sándor
Túzokvédelmi felelős – MTÉT koordinátor
HNPI

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet