Sirálytelep felmérése a Bihari-síkon 

Kihasználva egy esőmentes délelőttöt, idén is elvégeztük a Bihari-sík egyik legfontosabb sirálytelepének az ellenőrzését. A terepi program során a költő madarak számbavétele mellett a fiókák jelölésére is sor került, aminek köszönhetően jobban megismerhetjük a szigeten napvilágot látott madarak mozgását, későbbi élőhelyválasztását, illetve túlélési sikerességét.
 

Fióka lábgyűrűzése 
Fotó: Tóth Pál 

A több száz madár számára fészkelőhelyül szolgáló sirálytelepet legnagyobb tömegben dankasirályok (Larus ridibundus) foglalják el, de - ugyan lényegesen kisebb számban - szerecsensirályok (Larus melanocephalus), küszvágó csérek (Sterna hirundo) és cigányrécék (Aythya nyroca) is költenek itt.

A szerecsensirály eredetileg a Fekete-tenger partvidékén költött, majd az 1970-es évektől kezdődően Európa tengerpartjai mentén, illetve egyre inkább a kontinens belsejében is folyamatos lassú terjedése figyelhető meg. Magyarországon az 1940-es évektől rendszeres fészkelőként tartják számon, azonban hazai költőállománya még most is viszonylag alacsony, 400–600 pár közé tehető. A költőpárok legnagyobb része dankasirálytelephez csatlakozik.

A halászcsér, vagy hivatalos nevén küszvágó csér az egyetlen hazánkban rendszeresen költő csérféle. Nevét egyik fontos zsákmányaként szolgáló halfajról, a szélhajtó küszről (Alburnus alburnus) kapta. Síkvidéki területeken sokfelé megtelepedhet, ahol költésre alkalmas kopár zátonyokat, szigeteket, valamint bőséges táplálékkínálattal rendelkező nyílt vízfelületeket talál. Hazai fészkelőállománya ingadozó, 500-1500 párra tehető.

Küszvágó csér fióka 
Fotó: Fotó: Tóth Pál 

Az említett fokozottan védett fajok, illetve a telepet benépesítő valamennyi faj sikeres költésekhez elengedhetetlen a telep zavartalanságának biztosítása, azonban az ember által beépített területek fokozódó térnyerése mind inkább fenyegeti ezeket a még megmaradt madárparadicsomokat. A háborítatlan vizes élőhelyeknek kiemelkedően nagy jelentőségük van és szerepük, különösen az ideihez hasonló igen aszályos években, egyre inkább felértékelődik, tekintve, hogy a fent felsorolt fajoknak a térségben alig találhatóak megfelelő fészkelő- és táplálkozóhelyei.

Ezúton is köszönöm Monoki Ákos (HNPI - Közép-Tisza-Jászság Tájegység), Kiss Ádám (HNPI - Nagykunság Tájegység), és Tóth Zsófia (Debreceni Egyetem) segítségét!

Készítette:
Tóth Pál
HNPI – Természetmegőrzési Osztály