Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Almenü
Védett területek
Nemzeti parkTájvédelmi körzetekTermészetvédelmi területekEx lege védett területekNatura 2000 területekBioszféra rezervátumErdőrezervátumVilágörökségi területRamsari területekNemzeti Ökológiai HálózatMagas Természeti Értékű TerületekVédelemre tervezett területek
Kezelési tervek, fenntartási tervek, fajmegőrzési tervek, látogatási szabályzat
Országos jelentőségű védett területek természetvédelmi kezelési terveiNatura 2000 területek fenntartási terveiVilágörökségi Terület Kezelési TerveFajmegőrzési tervekKezelési terv tervezetekLátogatási szabályzat
Aktív védelmi tevékenység
Fajmegőrzési programokÉlőhelyvédelmi programokPentezugi Vadlórezervátum"FECSKÉINK FÓKUSZBAN" program - 2019
Webkamerák
Rétisas webkameraGólyafészek kameraKék vércse webkamera
Természetes vagy természetközeli erdők

Természetes vagy természetközeli erdők

 

A tájvédelmi körzetben őshonos szerkezetű, jó természetességű keményfaállományok igen kis területen maradtak fenn. Ezekben az erdőkben eltérő arányban fordul elő, a leginkább telepítésből származó kocsányos tölgy és magyar kőris. Az alsó lombkoronaszintben ritkán megjelenik a mezei szil, a cserjeszintben pedig a kökény és a galagonya. Gyakori és helyenként uralkodó elegyfajok a cserjeszintben és a második lombkoronaszintben is a tájidegen amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica). A tiszai ártér keményfaligeteinek erdei növénytársulása és makrogerinctelen együttesei az ilyen állományokban inkább nyomokban fordulnak elő. A talajfelszínen főleg generalistákat találunk, és főként az általánosan elterjedt fajok jelennek meg.

Jóval nagyobb területeken jellemzők, és még igen jó természetességű állományokban találhatóak meg a különböző szerkezetű és életkorú puhafaállományok. Természetes megtelepedésből származó fűz és fehérnyár ligetek főleg a folyópart mentén és a kubikokban (kubikerdők) találhatók. A fűz-nyár ligetekre jellemző sajátos erdődinamikai folyamatok mind a mai napig érvényesülnek, bár sok esetben a földhasználók érdekeivel nem összeegyeztethető módon. Az ártéri fűz-nyár erdőkre jellemző növényfajok és makrogerinctelen fauna egy-egy jellemző képviselője, akár védett fajok is megjelennek az ilyen állományokban. Számos, kifejezetten az ilyen élőhelyekre jellemző, stabilan megtelepedett, különös természetvédelmi értékkel rendelkező faj élőhelyei.

A legértékesebb állományokat a fekete nyár, fehér nyár, fehér fűz, berki fűz alkotta fűz-nyár ligeterdők (Salicetum albae-fragilis) alkotják, melyek a változó szélességben szegélyezik a Tisza folyó partját, a holtágakat és ölelik körül a réteket, kaszálókat. Az őshonos állományú ligeterdők folytonosságát több helyen nemes nyár ültetvények, szántók szakítják meg. A fűz-nyár ligeterdők szegélyein illetve kiritkult állományaiban a Tájvédelmi Körzet területén kipusztultnak tekinthető ligeti szőlő (Vitis silvestris) helyett elterjedt tájidegen és invázióra hajlamos parti szőlő (Vitis riparia), illetve a vadkomló (Humulus lupulus) és a szintén tájidegen süntök (Echinocystis lobata) fákra felfutó állományai alkotta fátyoltársulással találkozhatunk. Az erdők aljnövényzetét a hamvas szeder (Rubus caesius) és az óriás csalán (Urtica dioica) alkotja. Az aljnövényzettel ritkán borított részeken olykor tömegesen fordul elő a nyári tőzike (Leucojum aestivum) a tisztásokon és erdőszegélyeken pedig a tiszaparti margitvirág (Chrysanthemum serotinum). Régen nem bolygatott helyeken találkozhatunk a tájvédelmi körzet két orchidea fajával a széleslevelű nőszőfűvel (Epipactis helleborine) és a tallós nőszőfűvel (Epipactis tallosii). Az idős fűz-nyár ligeterdő állományokban található száraz, kidőlt fatörzseken több helyen még előfordul a védett szálkás pajzsika (Dryopteris spinulosa).

A fűz-nyár ligeterdők jellegzetes eleme az egyre fogyatkozó állományú fekete nyár (Populus nigra). A Tisza hullámterében a genetikailag tiszta fekete nyár (Populus nigra) állomány folyamatosan öregedik, illetve rendkívül nehezen újul. A nemesnyár állományok miatt fellépő genetikai szennyeződés következtében pedig igencsak veszélyeztetettnek tekinthető. A fiatal, természetes úton, magról kelt fekete nyár egyedek az időközben betelepített nemesített nyárakkal átporzódott és a nemesített és a genetikailag tiszta állomány különböző fokú hibridjének tekinthetők. A legöregebb és genetikailag még tiszta állományú erdők közel mindenhol véghasználat előtt állnak. Ha e folyamatot meggátolni nem tudjuk, a Közép-Tiszáról rövidesen az utolsó fekete nyár is el fog tűnni. A genetikailag tiszta, tiszai fekete nyár állományának megőrzését tovább nehezítik a fekete nyár mesterséges szaporításának és a kiültetett egyedek fejlődésének problémái. A fekete nyár esetében ugyanis a hagyományos erdészeti és fatermesztési technológiák nem alkalmazhatóak, illetve az elmúlt évek tapasztalatai alapján kudarcot vallottak. A genetikailag tiszta, tiszai fekete nyár állomány ugyanis szinte kizárólag természetes úton újul, ehhez pedig sajátos természeti adottságok és körülmények szükségesek, melyeket mesterségesen nem lehet reprodukálni. A genetikai szennyezés, az ipari szemléletű fatermesztési gyakorlat mellett az adventív növényfajok terjedése jelent nagy problémát a faj állományára.

Jóllehet idős, jó természetességű keményfaállományok csak kevés helyen maradtak fenn (Tiszasüly, Rákóczifalva, Tiszaföldvár, Csongrád), de ezen állományok egy része is régebbi telepítésből származik. A védett vagy más szempontból érdekes makrogerinctelenek, főleg rovarok számára ezek az öreg tölgyek a legfontosabbak. A vörös könyvben is szereplő és védett laposorrú ormányos (Gasterocercus depressirostris) az öreg tölgyekben fejlődik, és eddig csak a Tiszasüly-Pély határán található Sajfoknál és a Tiszakürti Arborétumból került elő. A keményfás ligeterdők ízeltlábú-együtteseit számos egyéb értékes és védett rovar- köztük több bogárfaj gazdagítja. Inkább a mentett oldali töltéslábak mentén sokfelé még megtalálható öreg tölgyállományokban jellemző a nagy szarvasbogár (Lucanus cervus), a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo), a kis hőscincér (Cerambyx scopolii), míg a vegyes idős állományokban a kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) és a diófacincér (Megopis scabricornis). Az őshonos füzesek és hazai nyárasok állományai jelentős élőhelyei a pézsmacincérnek (Aromia moschata), skarlátbogárnak (Cucujus cinnaberinus). Az utóbbi a Natura 2000 terület kijelölésénél is alapul vett bogárfaj. A felsorolt, zömmel ún. szaproxilofág bogárfajok mindegyike több éves preimaginális fejlődésű, ami a kedvezőtlen tényezőként megjelenő és kiszámíthatatlan időközönként bekövetkező szélsőségesen magas és hosszan tartó árvizek szempontjából lényeges. Az öregedő, természetközeli erdőkben jelentős arányban található lábon-száradt fák rendkívül fontos szerepet töltenek be a legtöbb védett és fokozottan védett gerinctelen faj szempontjából, így ezek hosszú távú megőrzése különösen nagy szereppel bírnak.

A Közép-Tiszán 212 madárfaj fordul elő, több, mint 80 védett és 19 fokozottan védett madárfaj fészkelése ismert. A területre jellemző fajok közül elsősorban a gémféléket kell kiemelni. Jelenleg 2 gémtelep található fokozottan védett területen, illetve további egy, a Tiszaug alatti Natura 2000 besorolású folyószakaszon. Az egykori három fokozottan védett gémtelepből (Pély, Óballa, Vezseny) a vezsenyi már közel két évtizede megszűnt. A fennmaradt pélyi, óballai és csongrádi gémtelepeken ma már csak a szürke gém költ, ami összefüggésbe hozható az elmúlt időszak aszályos időjárásával, valamint a rizstermesztés térségi felszámolásával, vagyis a gémfajok táplálkozóhelyeinek nagymértékű redukálódásával. A táplálékkínálat függvényében egy-egy gémtelepen költő párok száma 80-150 között mozog. A rétisas (Haliaeetus albicilla) kb. 20 éve települt vissza a Közép-Tisza vidékére, és az elmúlt években a költő párok száma tíz fölé emelkedett. Az aktív fészkelő párokon túl további négy revír ismert, amelyekben a megtelepedett madarak még nem költöttek sikeresen.

A barna kánya (Milvus migrans) a Tisza-menti galériaerdők rendszeres költőfaja, állománya 9-15 párra tehető. A darázsölyv (Pernis apivorus), mint ritka fészkelő, a hullámtéri erdőkben 1-2 párral költ. A holló (Corvus corax) az elmúlt két évtized során jelent meg új állandó költő fajként. A Pélyi Madárrezervátum gémtelepén a kárókatonák (Phalacrocorax carbo) költőkolóniája 2009-re megszűnt, aminek nyomán a Tiszán Kisköre-Tiszaug között nincs fészkelőtelepe a fajnak. A telelőállomány és az éjszakázóhelyek felmérése szinkronszámlálások formájában történik. A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) főleg teleléskor alacsony egyedszámban tűnik fel a folyó mentén. Az idősebb természetközeli erdőállományok énekesmadár faunája igen gazdag, közülük kiemelendő a kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus), a kormos légykapó (Ficedula hypoleuca), az örvös légykapó (Ficedula albicollis) és a csuszka (Sitta europaea). A fekete harkály (Dryocopus martius) terjeszkedőben lévő faj a Közép-Tisza mentén.

A területen 19 védett és 4 fokozottan védett emlős faj jelenléte ismert. Természetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőséggel bírnak a denevérek. Állományuk jelenleg stabilnak tűnik, azonban ez nagymértékben függ az idős erdők fennmaradásától, mivel a kései denevér (Eptesicus serotinus) kivételével az összes faj odúlakónak bizonyult. A rőt korai denevér (Nyctalus noctula) és a durvavitorlájú denevér (Pipistrellus nathusii) át is telel. A tavi denevér (Myotis dasycneme), törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus), vízi denevér (Myotis daubentonii), szőröskarú denevér (Nyctalus leisleri), kései denevér (Eptesicus serotinus) pedig a vegetációs időszakban húzzák meg magukat a fák odvaiban. A denevérfajok szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírnak az idős, természetközeli állományú erdők, ahol az odvas fák számaránya is megfelelő. Ezek az erdőállományok és megőrzésük különösen nagy jelentőséggel bír a fokozottan védett tavi denevér (Myotis dasycneme) szempontjából is.

A közel egy évtizeddel ezelőtt visszatelepített hódnak (Castor fiber) stabil, lassan növekedő állománya alakult ki a Közép-Tiszán.

A hullámtéri erdők idősebb állományaiban többfelé előfordul a nyuszt (Martes martes). A nem védett fajok közül a vaddisznók (Sus scrofa) jelenléte érdemel említést. Főként a Pélyi Madárrezervátum, illetve a Vezsenyi fokozottan védett terület nyugalma jelent számukra vonzerőt. A vaddisznó állomány folyamatos növekedése súlyos természetvédelmi problémát jelent, hiszen folyamatos túrásukkal gátolják az erdők természetes felújulását, továbbá a hullámtéri rétek, legelők gyomosodását segítik elő.

Nyomtatás

Érdekes tartalmak

Szállás - étkezés

Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet

Múzeumok, kiállítások, látnivalók

Szállás, étkezés

Tanösvények, szórakozás, fürdők, programhelyszínek

Fejlesztések, projektek

Turista információ