Természetvédelem - Hírek 2014-01-29

Több mint kétmilliárd forintos turisztikai beruházás valósul meg a Hortobágyi Nemzeti Parkban

 

A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első és máig legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja, neve egybeforrt a nemzetközi ismertséget is jelentő puszta kifejezéssel, mely tagadhatatlanul az ország egyik meghatározó jelképe, nemzeti identitástudatunk egyik markáns eleme, hivatalosan is hungarikum. A puszta, Hortobágy nemzetközileg is ismert és elismert, a Világörökség részét képező természetvédelmi terület. A táj, a természeti és a kulturális értékek, hagyományok jelentős turisztikai  vonzerőt jelentenek. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ezeket az értékeinket a Világörökségi címhez méltó színvonalon mutassuk meg a nagyközönségnek. Az ökoturisztikai beruházás az Új Széchenyi Terv keretein belül konzorciumi formában valósul meg.

 

A  konzorcium vezetője a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A projekt keretén belül a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös fejlesztéseként egy turistautat alakítunk ki, mely Hortobágy település és Hortobágy-Halastó, illetve a Pusztai Állatpark között épül meg. A Nonprofit Kft. további fejlesztései között szerepel a Kungyörgyi telepen a régi víztorony felújítása, belsejében hét szinten a Hortobágy felszínfejlődését; egykori és jelenlegi élővilágát, valamint a pásztorkultúra kialakulását bemutató interaktív kiállítással. A Mátai ménes területén épület felújítások történnek, valamint megépül egy új, a látogatók kulturált kiszolgálását lehetővé tevő fogadóépület, melyben ménestörténeti kiállítás, kocsimúzeum, oktatóterem és helyi kézművesek műhelyei is teret kapnak. A Pusztai Állatpark széles szolgáltatás-kínálatát több családbarát elemmel, pl. baba-mama szobával bővítjük. A meglévőn túl, újabb gyerekszekerek is készülnek, emellett megújul a központi épületben található fajtatörténeti kiállítás is. Az állattartó létesítmények – állatjóléti szempontokat is figyelembe vevő – korszerűsítése során a bemutatott állatok téli és nyári szálláshelyei válnak még komfortosabbá.


A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság öt helyszínen valósítja meg fejlesztéseit. A Fecskeház erdei iskola területén sportpályát, kerékpártárolót, csillagvizsgáló tornyot, a gyerekek számára foglalkoztató filagóriát és játszóteret alakítunk ki, emellett a meglévő termálkút rendbetétele is része a pályázatnak. A Hortobágyi Vadaspark területén egy foglalkoztató filagória és egy játszótér kialakításával bővítik a Vadaspark szolgáltatásait. A Hortobágy-Halastó területén játszótér, fűzlabirintus, madáretető-tó és madárgyűrűzéshez használt úgynevezett Helgolandháló épül, illetve hat madármegfigyelő lest újítunk fel. A Borsósi-halastó területén egy további madármegfigyelő lest épít a nemzeti park. Az igazgatóság címerállataként ismert daru bemutatására a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont emeletén egy kiállítást rendezünk be.

A Hortobágy-Halastó területén megvalósuló projektelemeket a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. tovább bővíti egy „madárbarát park” kialakításával, a meglévő bivalyos tó fejlesztésével és egy látogató központ építésével.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet