Természetvédelem - Hírek 2022-10-16


Ázsiai vendégek a Hortobágy térségében

 

Különleges ornitológiai élményben volt részük kollégáinknak a múlt héten, hiszen ritka vándorokat figyelhettek meg a vizes élőhelyeinken az elmúlt hetekben. Az októberi vonulásuk csúcsán a Kárpát-medencébe özönlő bíbicekkel (Vanellus vanellus) olykor olyan közép-és nyugat ázsiai sztyeppékről származó rokon fajok is érkeznek, mint például a fekete fejmintázatáról és fekete-fehér-barna szárnymintázatáról felismerhető lilebíbic (Vanellus gregarius). Ez a partimadár-faj jellemzően a közép-ázsiai sztyeppék fészkelő faja, a telet Afrikában, illetve Indiában tölti, alkalmanként Európa keleti országain is átutazik, így Magyarországra is eljut.
 


A közelmúltban a működési területünk több pontján is kerültek elő példányai, hiszen először október 7-én figyeltek meg egy példányt Hortobágyon, a Csécsi-halastavak egyik csapolásán. Múlt héten a Kenderes melletti Telekhalmi-halastavakon, később a Berettyóújfalu melletti Andaházi-élőhely rekonstrukción bukkant fel kettő, illetve egy példány, szintén bíbicek társaságában.
 


A lilebíbic egy kritikusan veszélyeztetett madárfaj, világállománya 11 200 példány körül mozog. Veszélyeztetettsége hátterében fészkelő-és táplálkozóhelyeinek folyamatos és drasztikus csökkenése, a vonuló-és telelőterületein található vizes élőhelyek leromlása és az illegális vadászat áll. Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 000 Ft.
 

Írta: Kiss Ádám - Természetvédelmi Őrszolgálat
Fotó: Szilágyi Attila - Természetvédelmi Őrszolgálat 

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár