Természetvédelem - Hírek 2020-11-05


A daru őszi vonulásának helyzete a Hortobágyon 2020 őszén

 



Fotó: Szilágyi Attila 

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei évben is megfigyelhető volt a darvak átnyaralása a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A főként ivaréretlen, kajtár egyedekből álló csapat nagysága elérte a 4000-5000 példányt az Észak-Hortobágyon. Szeptember első felében egész Európában kifejezetten meleg, száraz időjárás uralkodott, így a faj őszi vonulási mozgalma ezzel összefüggésben, csak igen lassan indult meg. Ahogy szeptember 18-ával kezdődően egy hidegfront végigsöpört a kontinensen, a madarak ugrásszerűen megindultak az északi tájakról, a számuk így robbanásszerűen megemelkedett a HNPI-ben is. Ekkortájt folyamatosan lehetett hallani, ahogy esti-éjszakai időszakban özönlenek a csapatok a Hortobágyra.  A madarak összlétszáma pár nap leforgása alatt meghaladta a 90 ezret. 
 

Az idei tapasztalataink alapján, az elmúlt hetekben a madarak több évtizedes megfigyeléseinktől, tapasztalatainktól eltérően viselkednek. Ennek hátterében az időjárási viszonyok jelentős megváltozása állhat, tekintve, hogy a telek egyre enyhébbek. Az enyhe idő, idén hektikus csapadékeloszlással is párosult, ez legalább két vonatkozásban van hatással a korábbi években megszokott viselkedési mintázatra a hortobágyi darvaknál.
 

A darucsapatok tüzetesebb átnézésekor feltűnt, hogy a fiatal madarak részaránya csekélyebb, mint normál években. Tájékozódva a daru költőterületeken történtekről, pl. kiderült, hogy Lengyelország nagy részén, hasonló tavaszi szárazság sújtotta, mint hazánkat. Emiatt sok vizes élőhelyen lett sikertelen a költés, ezáltal kevesebb daru fióka érte meg a felnőttkort.
 

Az elmúlt hetek túlzottan jelentős csapadéka egyrészt azt eredményezte, hogy a darvak több területen szóródtak el (10 fölötti a fix éjszakázó helyek száma), bár még mindig jelentős több ezertől, több tízezerig terjedő egyedszámú éjszakázóhelyek vannak így is. A legjelentősebb éjszakázóhely az idei évben is a Kondás-medence és az Elepi-halastó, illetve a Virágoskúti-halastó IV-es tóegység csapolásának elmaradása miatt idén a Kónyai-halastó is fontos szerepet töltött be az éjszakázóhelyek sorában. Az utóbbi egy-két hétben az őszi pusztai vizek/árasztások megjelenésével a balmazújvárosi Magdolna-puszta, a nagyiváni Kásahát és a nagyhegyesi/balmazújvárosi Nyírő-lapos is jelentős éjszakázóhellyé lépett elő. Napról-napra alakultak ki spontán éjszakázások a védett gyepeken, ezáltal a szinkronszámlálások nehezebbek voltak, s kissé pontatlanabb képet mutattak az itt tartózkodó madarak tényleges számáról. Másik jelentős eltérés a korábbi évekhez képest, hogy a rendkívüli esők miatt a térségben ilyenkor már java részben betakarított kukorica jelentős része még lábon áll. A betakarítás elhúzódásának következtében hiányzik az átvonuló darvak számára könnyen elérhető, nagy tömegben rendelkezésre álló, jelentős energia bevitelt lehetővé tevő táplálék (ui. az elhullatott szemeket a tarlókon csipegetik fel, s ez teszi ki táplálékuk jelentős részét a Hortobágyon). A madarak a gyepről is be tudják szerezni a szükséges táplálékot, de azt gyanítjuk, hogy ez számukra sokkal időigényesebb, fáradságosabb, mint a kukoricatarlón böngészés. A fentiek fényében az idei évben talán a korábbiaknál is jelentősebb szerepet játszott az Igazgatóság által üzemeltetett daru-vadlúd föld a térségben, s mint az eklatáns példa is mutatja természetvédelmi szempontból igen nagy jelentősége tud lenni az ilyen kialakítású mezőgazdasági területeknek.

 

Megfigyeltük azt is, hogy a madarak az egyre koraiabbá váló naplementék ellenére is igen későn foglalják el éjszakázóhelyeiket, így a filmekből is ismert látványos behúzás élménye alulmarad a vártnál, vagy ritkán el is marad, majd csak valamikor későn este történik meg, amikor – ellentétben az emberrel – ők még jól látnak. A madarak ugyanakkor még mindig jelentős számban tartózkodnak a térségben, múlt héten közel 70 ezer, ezen a héten számuk több, mint 50 ezer példány.
A 2020. és az előző évek daruszinkron adatai heti bontásban ide kattintva megtekinthetőek. 
 

Az idei őszön eddig elkerülték a térséget a jelentős ködös időszakok, így szerencsére nem voltak magasfeszültségű légvezetéknek ütközés által kiváltott pusztulások, ugyanígy a csávázott vetőmagok és egyéb kemikáliák hanyag felhasználása által a korábbi években történt darupusztulások is szerencsére elmaradtak.
 



Fotó: Szilágyi Attila 


Összeállította: 

Katona József, Szilágyi Attila és Tar János
Hortobágy Tájegység,
Természetvédelmi őrszolgálat HNPI 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet