Sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) felmérés

 

 

Sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) felmérés a Szatmári-síkon és a Túr menti területeken

Április folyamán „A Túr folyó mentén fekvő romániai és magyarországi védett területek közös természetvédelmi kezelése és bemutató infrastruktúrájának fejlesztése" című, ROHU-79 azonosítószámú projekt keretében megtörténtek a sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) élőhelyeinek feltérképezésére és a faj elterjedésének pontosítására irányuló vizsgálatok.

A sárga gyapjasszövő a galagonya (Crataegus monogyna), kökény (Prunus spinosa) vagy vadkörte (Pyrus pyraster) alkotta cserjés szegélyekhez, illetve a kezdetleges szukcessziós stádiumú legelőkhöz kötődik. Ezek a fa - és cserjefajok jelentik a tápnövényét, amiken április elején-végén (kökényvirágzás idején) az áttelelt petékből kikelő hernyók közös szövedéket készítenek. Ezt „hernyófészeknek” nevezzük. A fiatal hernyók (L1-L3 lárvastádium) ebben töltik el életük korai szakaszát, majd mielőtt bebábozódnának, az idősebb hernyók (L4-L5) szétmásznak, és szoliter életmódot folytatnak. Az imágók rajzásának időszaka meglehetősen rövid, szeptember végétől október elejéig tart.

Védett lepkefaj, szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv II. és IV. mellékletében, tehát NATURA 2000-es jelölőfajnak minősül. Természetvédelmi értéke 50.000 Ft.

sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) hernyófészke és soliter L5-ös stádiumú hernyója Kömörőnél

   

A faj leghatékonyabb kutatási módszerének a hernyófészkek keresése bizonyul, ugyanis a sárga gyapjasszövő kevésbé érzékeny fényre, így az éjjeli lepkék vizsgálatára alkalmas fénycsapdázással viszonylag kis eredményességgel kutatható.

A projektterületen belül elterjedése szórványos, az idei évben mindössze tizenhét lokalitásban (élőhelyfoltban) sikerült igazolni a jelenlétét, de a vizsgálatok még a jövő évben folytatódni fognak. Állományai jelenleg sajnos csökkenést mutatnak a lárvastádiumban bekövetkező kedvezőtlen időjárási hatások, illetve a faj sajátosságának számító, évenkénti szélsőséges populációdinamikai változások miatt.

 

sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax) élőhelye Botpaládnál

A fajt érintő legfőbb veszélyeztető tényező a cserjeirtás, ami a hernyók fejlődéséhez elengedhetetlen cserjefoltokat és cserjesávokat szünteti meg.

 

Fotó és szöveg: Patalenszki Adrienn, Természetmegőrzési Osztály

 

A projekt az Interreg V-A Románia-Magyarország Program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a programban részt vevő két tagállam társfinanszírozásával valósul meg. Jelen közlemény tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár