Égi útjára indult a pusztai madarász

 

Dr. Kovács Gábor 
1951-2023
(Fotó: magánarchivum)
 

"Megtudjuk-e egyszer, hogy a Hortobágynak mekkora lelke van? Most még csak valamennyit érzünk belőle: némelyik pusztáján erősebben, máshol halkabban visszhangzik bennünk. A Kunkápolnás vízivilágában nagyon intenzíven sugallja valami: itt ezer évek óta nagy természeti erők működnek. Ehhez képest az én itt töltött negyven esztendőcském csupán a felszínét simogatta meg, nyomot nem hagyott rajta, mert azt a terület hagyta bennem."

Búcsúzunk saját szavaival a Hortobágy madárvilágának őrzőjétől, egy pusztajáró örök természetvédelmi őrtől, Dr. Kovács Gábortól, aki a Debreceni Agrártudományi Egyetem elvégzése után 1976-tól volt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa; 1977-ig természetvédelmi őr, 1989-ig természetvédelmi területkezelő, majd 1990-től 2012. évi nyugdíjazásáig területi felügyelői beosztásban. Fiatal természetrajongóként a bihari szikesek élővilágának feltárásával indult érdeklődése hivatásává vált és 37 évig fáradhatatlanul vigyázta nagyiváni őrkerületében a Kunkápolnási-mocsár mellett 5 pusztarész természeti értékeit, madárvilágát. Doktori disszertációjának témája a hortobágyi halastavak madárvilágának dinamikája volt. A pusztához fűződő erős érzelmi kötődése és tudásvágya révén gyűjtött hatalmas ornitológiai ismeretanyag mellett a Hortobágy növénytani értékeinek, néprajzának, helyneveinek is pótolhatatlan ismerőjévé vált.

Közel hatszáz madártani publikációja jelent meg hazai és külföldi tudományos folyóiratokban, szaklapokban, részt vett tudományos kutatásokban, szakkönyvek megírásában.

Tudományos munkássága mellett a természetfotózással művészi rangra emelte a madárvilág és a hortobágyi táj értékeinek, szépségeinek bemutatását. Fényképei mindenki számára láthatóvá tették azt, ami csak a pusztával együtt élő ember számára tárul fel és – a nevezési dokumentáció részét képezve – nagyban segítették, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park elnyerte a Világörökség címet. A puszta mélységes ismeretét és szeretetét közvetítő, négy évtizednyi képanyagát három önálló kötetté formálta; az elsőt Évszakok sorsunk pusztáján, a másodikat Sorspusztánk üzenetei, a harmadikat pedig A Kunkápolnási-mocsár címmel. Emellett 15 könyv társszerzője volt. A Hortobágy madárvilága című könyvben 92 faj-fejezet megírása fűződik a nevéhez és az élőhelyfotók többségét is maga készítette.

1974 óta volt tagja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek, 1993-tól a Hortobágy Természetvédelmi Egyesületnek. 1989-es megalakulása óta vett részt a Magyar Természetfotós Szövetség munkájában.

A természet védelméért végzett munkája elismeréseként „Emberi környezetért” díjjal, Chernel István emlékplakettel, Pro Natura emlékplakettel és Pro Natura díjjal tüntették ki.

Kegyelettel emlékezve hisszük, hogy számára kedves madarai; a havasi lile, az ugartyúk, a réti fülesbagoly és a csíkosfejű nádiposzáta kísérik  Őt örök pusztai útján.

Dr. Kovács Gábor, „sorspusztáink  parkőrje”, tiszteletét,  zárszóként idézze meg néhány róla megjelent és általa is írt cikk:
 

Tükör (1977) - Fedezzük fel magunknak a Hortobágyot! 

Természettudományi Közlemények (1977) - Nagykócsag a Hortobágyon

Népszabadság (1980) - Boldog pusztajáró

Népszava (1983) - Egy csöndes nap

Hajdú-Bihari Néplap (1984) - Természetvédelmi Lovastábor, avagy júliusi kirandulások a Hortobágyon 

Hajdú-Bihari Néplap (1990) - Boldogabb lesz a mocsár is? 

HAON (2020) - A Hortobágy őrzője, a madarak tudósa

 

Dr. Gőri Szilvia - Dr. Radácsi Andrea