SAJTÓKÖZLEMÉNY
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság nemzeti működésének, szervezeti hatékonyságának fejlesztési programja
2014. június 30.
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága 26,7 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv ÁROP-1.2.18/A-2013 „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” című konstrukció keretében, melyből szervezetfejlesztési programot valósított meg.
A projekt átfogó célja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságnál a szervezeti belső hatékonyság növelése volt.
A 2013.10.01. és 2014.06.30. között megvalósult projekt során a belső hatékonyság növelése érdekében kialakított fókuszterületek a következők voltak. A soron következő 6 éves fejlesztési terv megalapozása, mivel a jelenlegi fejlesztési terv 2014. évben hatályát veszíti. Cél volt a szervezeti és szervezeti egységek szintjén meghatározott célok mentén a teljesítményindikátorok meghatározása a szervezeti egységek működésének mérhetősége érdekében. A speciális folyamatok működésének, folyamatainak hatékonyságának javítása – külső-, belső kommunikációs folyamatok, a folyamatok vizsgálata által a turisztikai élet fellendíthetőségének vizsgálata. Cél volt továbbá a szervezeti hálóban rejlő tudás integrálása, valamint a szervezet folyamatos fejlődését szolgáló, önértékelésen alapuló minőségirányítási rendszer bevezetése.
A projekt eredményeként a stratégia kialakítása által a tevékenységek és folyamatok teljesítménye mérhetővé vált, és további fejlesztési célokat alátámasztó teljesítményindikátorok kialakítására került sor. Optimalizálásra kerültek a belső folyamatok. Tudásmegosztási rendszer került bevezetésre, mely által a szervezeten belüli kommunikáció is hatékonyabbá vált.
A Projekt megvalósulásának eredménye, hogy létrejött egy szervezeti és működési szempontból korszerű, és hatékony megoldás és az azt támogató szervezeti rendszer, aminek közvetlen haszonélvezői a Projekt tárgyát képező folyamatokban érintett szervezetek és egyéb szereplők, közvetetten maga a lakosság széles köre is.
A pályázat azonosító száma: ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0028A projekt címe: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság nemzeti működésének, szervezeti hatékonyságának fejlesztési programja


Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
További információ:
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Cím: 4024 Debrecen, Sumen u. 2.
Telefon: 06-52-529-920
E-mail: hnp@hnp.hu
Honlap: www.hnp.hu
