Igazgatóság - Hírek 2025-07-31


TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK VILÁGNAPJA 

- JÚLIUS 31. -

 



 

Kócsagőr. Madárkapitány. Nyírlápőr. Hogy mi is kapcsolja össze ezen fogalmakat? A hazai természetvédelem indulásának korszaka. A három különös elnevezés mögött a hazai természetvédelem egy-egy mérföldkövét, természeti értékeink megőrzéséért vívott egy-egy sikeres csatáját ismerhetjük meg.

Az első kócsagőr, a Kis-Balaton értékes madárvilágának, köztük a nagykócsagnak a védelmét biztosítani hivatott „közszolgája”, éppen akkor született, amikor alapították a világ első nemzeti parkját. Születésnapja, 1872. március 1., ennél fogva a hazai és a nemzetközi természetvédelem kapcsolódási pontja is. Munkáját teljes foglalkoztatásban, és a mostani természetvédelmi őrökhöz hasonló küldetéssel végezte.

„A hazai természetvédelem következő mérföldkövét még mindig a madarak környékén kell keresnünk. A Madártani Intézet a kis-balatoni kócsagtelep dísztollgyűjtő orvvadászaitól való megvédése után második legfontosabb feladatának a Duna–Tisza közi változatos madárvilág megőrzését, ezen belül kiemelten az illegális tojásgyűjtés megfékezését tekintette. Itt hatósági emberek, csendőrök mellett egyéni önkéntes természetvédők; magángazdálkodók mellett vadásztársaságok is kivették a részüket a feladatból.” – részlet az „Ősláp a határon – Bátorliget és az első nyírlápőrök” című könyvből, Lesku B. – Vass K. – Balogh G., Püski Kiadó Bp. 2025.

Az ország keleti felén, a későbbi Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, 1932-től  Soó Rezső akadémikus kezdeményezésére, majd az Országos Természetvédelmi Tanács intézkedésének köszönhetően az egyedülálló növénytani értékek védelmére, kiemelten a nyírségi lápok védelmére teljes munkaidőben alkalmazott nyírlápőr a mai természetvédelmi őrökéhez hasonló munkát folytatott.

A Nemzetközi Természetvédelmi Őr Szövetség (IRF) 2007-ben nyilvánította július 31-ét a Természetvédelmi Őrök Világnapjává. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az elkötelezett emberekre, akik áldozatos munkájukkal világszerte a hivatásos természetvédelem ügyéért dolgoznak, a munkakör fontosságára az egyik legszebb és legnemesebb feladatot végzők tiszteletére. A természetvédelmi őrök alkalmazását hazai jogszabály először 1962-ben tette lehetővé, majd 1972-ben a Hortobágyi Nemzeti Park alapításával jött létre öt fővel az első Természetvédelmi Őrszolgálat.

A jelenleg közel 250 fős Természetvédelmi Őrszolgálat munkája rendkívül sokrétű. Kiemelt feladatuk a 849 000 hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, a védett növény, állat- és gombafajok, 65 000 nyilvántartott régészeti lelőhely megóvása, károsításának megelőzése, valamint mindezek folyamatos felmérése, nyilvántartása, bemutatása és helyreállítása.

Ha szeretnék megismerni a természetvédelmi őrök munkáját, ajánljuk figyelmükbe a Filmdzsungel Stúdió: „Akcióban a természet őrzői” filmet, mely a Magyarországon dolgozó természetvédelmi őrök mindennapjait mutatja be.



 


További információk a Természetvédelmi Őrszolgálatról ITT olvashatóak. 

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatát honlapunkon ITT mutatjuk be.
 



 

Köszönjük a munkájukat!

Fotó:
Szilágyi Attila

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet