Daruvonulás a Hortobágyon - Vezetett túrák a darvak nyomában

Túratípusok és időpontok 2022

Kedves Vendégeink!

Jelentkezések megnyitva: 2022. szeptember 9. 15:53

A 2023 évi túráink várhatóan 2023 szeptember elején kerülnek fel a honlapunkra, addig jelentkezéseket nem fogadunk!

Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember közepétől október végéig különböző hétvégi túrákat szervez a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

Általános tudnivalók, kérjük figyelmesen olvassák el!

  • A programon való részvétel csak ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL biztosított.
  • Az előzetes bejelentkezés kizárólag a cikk alján található GOOGLE ŰRLAP kitöltésével lehetséges. A regisztrációkor kérjük, alaposan ellenőrizzék az adataikat, mivel esetleges programváltozás esetén ezeken tudunk Önökkel kapcsolatba lépni.
  • A túrákhoz saját gépjármű (normál személygépkocsi) szükséges.
  • Csoportokat hétvégén 20 fő felett nem áll módunkban fogadni! Kérjük, érdeklődjön a megadott elérhetőségeken hétköznapi időponttal kapcsolatban.
  • A programokra FOKOZOTT ÉRDEKLŐDÉS JELLEMZŐ, ezért kérjük megértésüket és együttműködésüket a következőkben. 
  • VISELKEDÉSI SZABÁLYOK: viseljenek a terepi környezethez illeszkedő ruházatot, kerüljék az élénk színeket. Vaku használata TILOS. Kérjük, kerüljék a hangoskodást!
  • AJÁNLOTT ESZKÖZÖK, VISELET: kézi távcső, fényképező gép, réteges öltözködés, kényelmes cipő, szúnyogriasztó.
  • A túrákat ROSSZ IDŐJÁRÁS esetén is megtartjuk! Ilyen esetben javasolt a terepi környezethez illeszkedő esőkabát, esernyő választása.
  • A túrákon mindenki saját felelősségére vesz részt!
  • A túrák minimum 10 fő felett indulnak!
  • A természet megfigyelésének élménye a pillanat varázsa, alkalomról- alkalomra változik. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ez nem egy előre megrendezett színházi produkció, itt MAGA A TERMÉSZET A RENDEZŐ, ennek ellenére kollégáink, szakvezetőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az élményt biztosítani tudjuk.

Információ:
Tourinform Hortobágy
Tel.: 52/589-000 • 52/369-140 (hétfő kivételével 9.00-15.45)
E-mail: info@hnp.hu

 

Hortobágy-halastavi darules kisvasúttal

Az  éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintésére kisvonattal visszük vendégeinket. A program a Halászbárka Fogadóközpontban (Hortobágy-Halastó; 33-as főút 67. km-nél letérve Hortobágy-Halastó irányába) a túra díjának kizárólag készpénzben történő megfizetésével és a 2018-ban készült „Darumadár fenn az égen” film vetítésével indul, melyet egy, a darvakról szóló rövid tájékoztató követ. Ezt követően indul a terepi program. Kiutazás a kisvonattal a Kondás-tóig (menetidő kb. 30 perc), ahol az éjszakázásra gyülekező darvak esti behúzását tekintik meg szakvezetővel, majd visszaindulás a kisvonattal.

A túra időpontjai:

  • 2022. szeptember 17. (szombat) 16.30
  • 2022. szeptember 18. (vasárnap) 16.30
  • 2022. szeptember 24. (szombat) 16.30
  • 2022. szeptember 25. (vasárnap) 16.30
  • 2022. október 1. (szombat) 16.00  
  • 2022. október 2. (vasárnap) 16.00
  • 2022. október 8. (szombat) 16.00
  • 2022. október 9. (vasárnap) 16.00
  • 2022. október 15. (szombat) 15.30 
  • 2022. október 16. (vasárnap) 15.30
  • 2022. október 22. (szombat) 15.30
  • 2022. október 23. (vasárnap) 15.30

 

Várható befejezés: napnyugta, a kisvasút sötétedés után kb. fél órával jön vissza, korábbi visszaindulás csak gyalogosan lehetséges a kb. 5 km-re lévő végállomástól.

Ár: 3500 Ft/felnőtt, 2200 Ft/gyerek (3-18 év), 9500 Ft/család (2 felnőtt, 3 gyerek)

A részvételi díjat kizárólag KÉSZPÉNZBEN lehet kifizetni.

Amennyiben a program napján késnének, akkor a Kisvasút Pénztár telefonszámán tudják azt jelezni: 70/334-7574.

 

Négy keréken a darvak nyomában

Az éjszakázó helyeikre húzó darvak megtekintése a nemzeti park területén. A program a túra díjának megfizetésével, mosdózással indul, melyet a darvakról szóló rövid tájékoztató követ. Ezt követően a vendégek szakvezetőt követve saját gépjárművel (normál személyautó elégséges) közelítik meg a terepi helyszínt, amely akár 20-30 km-re található Hortobágy falutól.

A túra időpontjai:

  • 2022. szeptember 25. (szombat) 16.30
  • 2022. október 1. (szombat) 16.30
  • 2022. október 2. (vasárnap) 16.30
  • 2022. október 8. (szombat) 16.00
  • 2022. október 9. (vasárnap) 16.00
  • 2022. október 15. (szombat) 15.30
  • 2022. október 16. (vasárnap) 15.30
  • 2022. október 22. (szombat) 15.30
  • 2022. október 23. (vasárnap) 15.30

Várható befejezés: napnyugta, hazaindulás saját járművel.

Ár: 2200 Ft/felnőtt, 1500 Ft/gyerek (3-18 év), 5900 Ft/család (2 felnőtt, 3 gyerek) 
       A programot kizárólag készpénzben van lehetőség kifizetni!

 

Kisvonatos hajnali darules

Több tízezer daru tölti az éjszakát a Kondás-tó lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére kisvonatos túrára invitáljuk vendégeinket hajnali indulással. A kisvonat 4 km-t tesz meg, a Kondás-tóig még 1 km séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása. A túra minimum 10 fő esetén indul.

Találkozó: a Halászbárka Fogadóközpontban (Hortobágy-Halastó; 33-as főút 67. km-nél letérve Hortobágy-Halastó irányába)

A túra időpontjai: 

  • 2022. szeptember 17. (szombat) 4.45
  • 2022. szeptember 18. (vasárnap) 4.45
  • 2022. szeptember 24. (szombat) 5.00
  • 2022. szeptember 25. (vasárnap) 5.00
  • 2022. október 1. (szombat) 5.15
  • 2022. október 2. (vasárnap) 5.15
  • 2022. október 22. (szombat) 5.30
  • 2022. október 23. (vasárnap) 5.30

Várható befejezés: napkelte után

Ár: 3500 Ft/felnőtt, 2200 Ft/gyerek (3-18 év), 9500 Ft/család (2 felnőtt, 3 gyerek)
A programot kizárólag készpénzben lehet fizetni.

 

Hajnali autós darules

Több ezer daru tölti az éjszakát a Hortobágy körüli halastavak lecsapolt medrében, majd napfelkelte után elindul táplálkozó helyeire. Először kisebb, majd egyre nagyobb csapatokban repülnek ki, amely gyönyörű látvány háttérben a napfelkeltével. A kihúzás megtekintésére saját autós (normál személygépkocsi elégséges) túrára invitáljuk vendégeinket hajnali indulással. Autóval kb. 10-15 perces utat teszünk meg burkolt úton a célállomásig, majd onnan még 5-10 perces séta vár a résztvevőkre, így elkerülhető a madarak zavarása. A túra minimum 10 fő esetén indul.

Találkozó: HNP Látogatóközpont (Hortobágy, Petőfi tér 9.)

A túra időpontjai: 

  • 2022. október 8. (szombat) 5.30
  • 2022. október 9. (vasárnap) 5.30
  • 2022. október 15. (szombat) 5.30
  • 2022. október 16. (vasárnap) 5.30

Várható befejezés: napkelte után

Ár: 2200 Ft/fő egységesen
A programot kizárólag készpénzben lehet fizetni.

 

Daruvonulás egyénileg
Ha a fenti túrákon már nincs hely, de a vendégek – akár hétköznap is – szeretnének darvakat megtekinteni, akkor erre a következő helyszíneken van lehetőség egyénileg:

  • Hortobágy-halastavi tanösvény, Kondás-tó:
    A tanösvény megközelítése: 33. számú főút 67. km jelzés közelében gépjárművel Hortobágy-Halastó felé lekanyarodva a Halászbárka Halastavi Fogadóközpontig. Ezt követően a vendégek a halastavak között lévő 5 km hosszú földúton gyalogosan jutnak el a Kondás-tóhoz, ahol naplemente környékén tudják a darvakat megtekinteni. Majd vissza ugyanazon az útvonalon
    A Hortobágy-halastavi tanösvény látogatásához napi vagy heti belépőkártya vásárlása szükséges.
    Belépőkártya váltható:
    Tourinform Hortobágy a Hortobágyi Körszín épületében:
    szeptember-október(kedd-vasárnap): 9.00-16.00
    online: 
    https://hnp.jegy.hu/program/nemzeti-parki-belepokartya-napi-jegy-felnott-116851
    Kaparó csárda (33. számú főút nagyiváni elágazás);
    Halászbárka Halastavi Fogadóközpont (Hortobágy-halastó) 
    szeptember (kedd-vasárnap): 8.00-17.00
    október (kedd-vasárnap): 8.00-17.00
  • Általános információk amatőr és profi fotósok számára
    Fotózás kizárólag a tavak töltéseiről, vagy az igazgatóság tornyaiból, betekintő épületeiből lehetséges. A Kondás-tó északi elbontott töltésére nem lehet bemenni. Semmilyen sátrat, mobil lest (tent, mobile blinde) nem lehet kihelyezni.
    Tilos vakut, vagy egyéb mesterséges fényt használni a fotózás vagy közlekedés során.

    A szervezők HNPI a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet