2020 évi eredmények

Daruporta szépítő verseny

2020-ban összesen 7 nevezés érkezett daruporta szépítő versenyünkre. A folyamatos rossz idő ellenére minden jelentkező időben őszi díszbe öltöztette portáját, melyet az idei évben 3 tagú zsűri, Dr. Aradi Csaba, Jakab Ádám Hortobágy Község polgármestere, Pásztorné Soós Gabriella a Hortobágyi Nonprofit Kft. képviseletében értékelt. Hálásak vagyunk, hogy a több éve fáradhatatlanul aktív díszítők évről évre törekednek arra, hogy minél kreatívabb elemekkel díszítsék portáikat. Illetve örülünk annak is, hogy minden évben van egy-egy új lelkes jelentkező. Bízunk benne, hogy töretlen lelkesedéssel folytatódik a program a következő években is. Köszönettel tartozunk az önkormányzatnak és Hortobágy számos szolgáltatójának a felajánlott nyereményekért!

Az idei évben a porták az alábbi címeket nyerték el:

A legtermészetesebb anyagfelhasználású daruporta: Baranyai Sándor

A legjobban újrahasznosító daruporta: Melanie Syrbe – Madárkórház

A legélethűbb megvalósítású daruporta: Vas Tibor

A legharmonikusabb daruporta: Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium

A legjobb közösségi összefogásban elkészített  daruporta: Hortobágyi Nyitnikék Óvoda

A legtöbb kreativitással megalkotott daruporta: Dorcsák Krisztina, Haeringné Delnegró Piroska, Könnyű Juliánna

A legjobb új belépő és a közönség kedvence daruporta: Mészáros Józsefné Rozika

 

A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. nevében Sárosi Eleonóra különdíjat adott át a Hortobágyi Nyitnikék Óvoda részére.

Köszönettel tartozunk támogatóinknak:

  • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság,
  • Hortobágy Község Önkormányzata,
  • Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.,
  • Ökotúra Vendégház (Kőhíd-Hortobágy Bt.),
  • Kovács Antal - Dorcsák Krisztina,
  • Hortobágy Nonprofit Kft.,
  • Madárkórház Alapítvány,
  • TerepSzemle Stúdió (Csónaktúra),
  • Baranyai Sándor,
  • Szép György (Pizza Sfera Hortobágy),
  • Bálega János (Bálega Bolt),
  • Vas Tibor (Tibcsi-Gyümcsi),
  • Hortobágyi Kemencés Vendégház (Bac-Korot Szolgáltató Kft.),
  • Hortobágyi Halgazdaság Zrt.,
  • Stop OIL

2020-as év galériája

Baranyai Sándor

Melanie Syrbe – Madárkórház

Vas Tibor

Hortobágyi Petőfi Sándor Általános Iskola és Kollégium

Hortobágyi Nyitnikék Óvoda

Dorcsák Krisztina, Haeringné Delnegró Piroska, Könnyű Juliánna

Mészáros Józsefné Rozika

Gratulálunk a díjazottaknak!

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár