Hortobágyi híres betyárok

A betyárvilág egyik, talán leghíresebb színtere - a "jólábú és fényesszőrű csikókat nevelő, kövér és szilaj marhákat hizlaló, strapabíró, rossz időt is jól viselő igavonó ökröket is fenntartó Kánaán" - a Hortobágy. A betyárok ennek a legendássá vált pásztoréletnek voltak egyrészt a legelesettebb, munkanélküli csavargó szegénylegényei, másrészt emberi magatartás tekintetében a hősei. A betyárvilág a feudális gazdasági viszonyok közepette, a XVII. század második felében az Alföldön teljesedett ki, melynek az 1870-es években a fő csendbiztos Ráday Gedeon vetett véget. Egyik másik betyárt a nép szinte természetfeletti képességekkel ruházta fel, s így valahogyan a pásztortársadalom hiedelemvilágának is lakóivá váltak.

A Hortobágyon gyakran megforduló betyárok közül a leghíresebb Angyal Bandi volt. Tisztességes neve Ónody András (1760-1806), sajószentpéteri nemesi család sarja. A néphit szerint kedvtelésből lett betyárrá. Szervezett csapatával látogatta Hortobágyot és környékét. Híres tette volt a karcagi és mezőtúri állatvásár szétkergetése és megdézsmálása. A hagyomány szép termetéről, bátorságáról és természetfeletti tulajdonságairól szól. Noha közönséges úri betyár volt, alakját hamar övezi legenda. Az "Alföldre menendő Angyal Bandi nótája" című ballada, ponyvairodalmunk első termékeként 1810-ben jelent meg nyomtatásban. Ebből készítette Balog István az első betyárszínjátékot, melyet sokáig játszottak a pesti népszínkörben. A másik jeles betyár Zöld Marci, a bihari betyárok vezére is gyakori vendég a Hortobágyon. Róla is készült ponyva, "A két híres zsiványok Zöld Marci, Betskereki s egyéb társai életének leírása" címmel, mely 1815-20 között jelent meg. A legfiatalabb, a Hortobágyra is átruccanó "futóbetyárt", Bogár (Szabó) Imrét 1862-ben 20 éves korában akasztották fel. A róla szóló betyárballada azonban egyike a legrégibb és legegységesebb betyárballadáknak, melybe neve csak 1881-ben kapcsolódott be, amikor e ballada teljes terjedelmében megjelent. Lehet még a sort folytatni Fábián Pistával, a Szentmargita környéki Sós Pistával, a Nyírségből leruccanó Geszti (vagy Geszten) Jóskával stb.