Hídi vásár

Az országos hírű hídi vásár elválaszthatatlan a kilenclyukú hídtól. A vásárnak nemcsak névadója, hanem szimbóluma is. A jelentős, egykor nemzetközileg is számon tartott magyar vásárok sorába tartozik. Különlegessége: történeti fejlődése és a pusztában tartása.

A hortobágyi hídi vásár a debreceni vásárok egyikeként keletkezett. Debrecen a földrajzilag fontos kelet-nyugati, észak-déli utak kereszteződésénél, gyorsan jelentős vásárhellyé fejlődött. Vásárszabadalmat kapott 1405-ben, majd két év múlva újabb követi. Szilágyi Erzsébet 1466-ban példa nélküli vásárkiváltságot ad Debrecen egyik utcájának, a Mester utcának, alig egy év múlva pedig a Homok, azaz a mai Csapó utcának is. Ekkor már a Piac utcán tartottak vásárt. Mindegyik vásárhelynek meg volt a sajátos árucikk kínálata. A városrendezés során azonban ezeket felszámolták. A debreceni vásárok korai differenciálódása éledt újjá az állatvásárként XIX. század elején létrejött hortobágyi vásárokban.

A hortobágyi vásárok keletkezésének pontos idejét nem ismerjük. Amikor már az írásokban említik, régen meglévő vásárnak tudják, és nem is hídi vásárnak nevezik, mert eredendően nem a híd mellet volt, hanem a "Gulyaszélen". Móricz Pál szerint a hortobágyi pusztán régtől tartottak ún. "Futó-" másként "Betyárvásárokat". Király Ferenc írja: "Évenként kétszer szokott tartatni sokadalom", ti. ahol lovakat és szarvasmarhákat adnak-vesznek. A gulyaszéli vásár szinte észrevétlenül költözött a híd mellé. Először (1825-ben) a lovakat vitték oda, majd 1846-ban már a szarvasmarha vásárt is ott tartották. A debreceni tanács azonban csak 1892-ben döntött a rendszeresített, évenként kétszer tartandó állatvásárról és arról, hogy annak helye, ahol már a korábbi években is tartották, a hídnál legyen.

A hídi vásárok virágkora a XIX. század vége, a XX. század eleje. Országos állatvásár, mely a kereskedelmi miniszter 1931-ben kelt rendelete szerint évente kétszer tartható. A vásár virágkorában az állatvásár mellett már kirakodó vásár is volt. Főleg debreceni mesterek, kalaposok, szűrszabók, csizmadiák, miskolci kádárok, kerékgyártók, debreceni, füredi és mezőcsáti fazekasok, pipások, tiszafüredi nyergesek, szarvasi szőrtarisznyások, felvidéki csengő- és kolompkészítők, mézeskalácsosok és lacipecsenyések kínálták híres áruikat. De árultak itt debreceni ekhós szekeret is. Az eladó szekér rúdját felállították és szalmacsóvát kötöttek rá.

A második világháború előtti években a hídi vásárok elveszítették jelentőségüket, mert a hortobágyi állattartás is átalakult. A háború után pedig jó ideig nem is tartották meg. Majd csak 1960-ban újították fel, de már az állatvásár nélkül, azt ugyanis tiltották a törvények. A vásár felélesztésével az idegenforgalom fellendítését célozták meg a szervezők. Így a vásár kézműipari és népművészeti cikkek árusítását teszi lehetővé. Egyúttal alkalmat ad a pásztorok évenkénti találkozójára is. A pásztorok felvonulása és a "Pásztorfiú" szobrának a megkoszorúzása látványos színfoltja a vásárnak.