Sasnap a Hortobágyon
Hagyományos kora tavaszi „Sasnapunkat” idén is a Hortobágyi-halastavi bemutatóterületen tartottuk meg.
Indulás előtt elbeszélgettünk az élőhelyről és annak jellegzetes fajairól, természetvédelmi jelentőségéről, majd nekivágtunk a tanösvénynek. Sokfelé megtaláltuk a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) jellegzetes csapásait, nyomait, de idei első földi poszméhünket (Bombus terrestris) is megfigyelhettük.
Egy közeli kilátódomb tetejéről jól beláthattuk az un. „Bivalyos-tó” madarait. Többek között a nemrég érkezett bíbiceket (Vanellus vanellus), kanalas récéket (Spatula clypeata) vagy éppen az elegáns nyílfarkú récéket (Anas acuta) vettük szemügyre távcsöveinkkel, miközben persze fél szemmel az eget figyeltük.
A kellemes, napos időben egyre-másra jelentek meg a ragadozók is. Barna rétihéja (Circus aeruginosus), vörös vércse (Falco tinnunculus), egerészölyv (Buteo buteo) mutatta magát, majd felbukkant az első rétisas (Haliaeetus albicilla) is. Öreg példány volt, az egyik tóparti fa tetején üldögélt, spektíven keresztül jól látszottak jellegzetes bélyegei. Nemsokra rá már összesen öt, a magasban keringő rétisast számoltunk meg. Fejünk felett darvak (Grus grus) húztak át, mialatt kedvünkre tanulmányozhattuk a változatos halastavi, tavaszi madártömeget.
Ilyenkor még a télen jelentős számban nálunk tartózkodó kercerécék (Bucephala clangula), kis bukók (Mergellus albellus), kontyos récék (Aythya fuligula) is szép számmal képviseltetik magukat, de rengeteg nagy lilik (Anser albifrons) is tartózkodott a halastó vizén.
Utunkat folytatva egy parlagi sas (Aquila heliaca) bukkant fel, de hamar el is siklott a tórendszer körüli puszták irányába.
A tanösvény magasleseiről jobban belátva a tájat megfigyelhettük idei első kanalasgémeinket (Platalea leucorodia), libacsapatokat, barkóscinegéket (Panurus biarmicus). Nem messze feketerigó (Tudus merula) keresgélt, a magasban dankasirályok (Larus ridibundus) köröztek, a nádas felett barna rétihéja vadászgatott, sőt egy pézsmapockot (Ondatra zibethicus) is sikerült szemügyre vennünk.
Túránk méltó zárásaként pedig két hatalmas rétisas keringett fel pontosan a magaslesünk felé, szépen mutatva magukat. Pár órás sétánk során így két sasfaj nyolc példányával és további negyvennyolc madárfajjal sikerült találkoznunk.
Képes beszámoló a programról:
1. Beszélgetés az élőhelyről (Fotó: Jenei Éva)
2. Halastavi gát nyári ludakkal (Fotó: Koczka András)
3. A kilátódombon (Fotó: Jenei Éva)
4. Nagy lilikek (Fotó: Koczka András)
5. Barna rétihéja (Fotó: Koczka András)
6. Bütykös hattyú (Fotó: Koczka András)
7. Terepi tájékoztató (Fotó: Jenei Éva)
8. Halastavi madarak (Fotó: Koczka András)
9. Nagy lilik csapat (Fotó: Koczka András)
10. Halastavi sasles (Fotó: Jenei Éva)
11. Darvak (Fotó: Jenei Éva)
12. Libák, récék, szárcsák (Fotó: Koczka András)
13. Parlagi sas a távolban (Fotó: Koczka András)
14. A rétisas és a pajkos sirály (Fotó: Koczka András)
15. Kanalasgémek (Fotó: Koczka András)
16. Feketerigó (Fotó: Jenei Éva)
17. A túra főszereplője a rétisas volt (Fotó: Koczka András)
Szöveg: Koczka András (HNPI)
Képek: Jenei Éva (HNPI), Koczka András (HNPI)


PocketGuide az Ön személyes idegenvezetője.