A látogatók szakvezetéses madarásztúrán 16.30 órától megismerkedhetnek a terület legfontosabb értékeivel, a halastavak élővilágával.
A csillagászati program a madarász túra után, 18:30-kor kezdődik. Az érdeklődők előadást hallhatnak a hortobágyi csillagos égbolt látványosságairól és a pásztorok csillagismeretéről, majd derült idő esetén a szabadban folytatódik a program az aktuálisan megfigyelhető égitestek bemutatásával. A két programrész között van lehetőség mosdó használatra a helyszínen.
Kiemelt szerepet kap a fényesen pislákoló Szíriusz, amelyet a pásztorok Sánta Katának neveztek, és a három kaszáshoz (Orion) kapcsolódó monda is megelevenedik. Az Orion felett, az Ikrek csillagképben a Jupiter ragyog; távcsővel megfigyelhetők a Galilei-holdak és kedvező légkör esetén a bolygó felhősávjai is.
A túra idején a Hold a horizont alatt marad, így zavartalan sötétségben akár a 2,5 millió fényévre lévő Androméda-galaxis is feltűnhet szabad szemmel, távcsőben pedig halvány, kiterjedt foltként látható. A Hortobágy végtelen horizontja alatt a csillagos égbolt különleges, maradandó élményt ígér mindenkinek, akit lenyűgöz a csillagászat.
Helyszín: Hortobágy-Halastó, Halászbárka Fogadóközpont
Program: Madarásztúra 16.30-tól, csillagászati előadás a Halászbárkában 18.30-tól, derült ég esetén távcsöves csillagászkodás 19.00 órától, várható befejezés kb. 20.00 – 20.30 óra között.
Találkozás: 2026. március 7. (szombat) 16.15 – Hortobágyi-halastó, Halászbárka parkoló
Program időtartama: 16:30 – kb. 20:30 (madarásztúra 16.30-tól, csillagos-égbolt előadás 18.30-tól, derült égbolt esetén ráadásképpen távcsöves égbolt kémlelés 19.00 órától)
Részvételi díj: felnőtt, diák, nyugdíjas: 5000 Ft/fő; családi: 16000 Ft/család (2 felnőtt, max. 3 gyerek), mely összeg kizárólag készpénzben fizetendő a program indulásakor. Kérjük, a program gördülékenységének biztosítása érdekében a pontos összeget készítsék elő.
Fontos információk:
- A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely az alábbi Google Űrlap kitöltésével lehetséges. A regisztráció elküldését követően a megadott e-mail címre automatikus visszaigazolást küldünk, amely az űrlap kivonatát tartalmazza
- A program megtarthatóságáról és az esetleges változásokról a programot megelőző napon küldünk tájékoztató e-mailt, ezért kérjük, hogy pontos e-mail címet adjanak meg, és a program előtti nap délutánján figyeljék postafiókjukat
- Az esemény minimum 10 fő jelentkezése esetén indul, és időjárásfüggő
- A terepi csillagászkodás eleme csak derült égbolt esetén kerül megvalósításra


PocketGuide az Ön személyes idegenvezetője.