A temetőben vártunk az alkonyati varjúbehúzásra
 

 A varjazós csapat 
 

A már lassan hagyománnyá vált alkonyati varjúbehúzós sétánkat mindig a temetői madarászattal kezdjük.

Így volt ez most is. Ellátogattunk a Debreceni Köztemető kőrisfákkal ültetett részére, ahol megkerestük a táplálkozó, impozáns süvöltőket. Sétánk közben csuszkák, cinegecsapatok, fekete harkály vagy épp léprigó került távcsöveink elé.

Sokat beszélgettünk a Debreceni Nagyerdőről, a téli madarainkról és természetesen a várt vetési varjakról. Szóba került a védett vetési varjak sanyarú múltja is és az, hogy milyen fontos természetvédelmi jelentőséggel bírnak.

Nemsokára elkezdtek szállingózni a Nagyerdei előgyülekezőhelyükre igyekvő varjak. Pajkos csavarokkal, fordulásokkal ereszkedtek az öreg temetői fákra, ahol jól meg tudtuk figyelni viselkedésüket.

Nemsokára már hangos károgástól zengett a temető, ahogy egyre több csapat húzott be a fejünk felett.

A lemenő Nap lilás fényében-a sötétség beállta előtt-a varjak, miután „megbeszélték” egymás közt a nap eseményeit, lassú rajokban elindultak Nagyerdei alvóhelyeik felé. Minket is figyelmeztetett a temetői harang: záróra közeleg, ideje elhagyni a sötétedő és károgástól hangos temetőt.

A legkitartóbbak már a macskabaglyok kísérteties hangja mellett hagyták el esti sétánk színhelyét.

Beszámolónk képekben: 
 

Húznak be a vetési varjak 

Varjúszámlálók 

Az első előgyülekező csapatok

Kedvenceinkkel a háttérben

Előgyülekező vetési varjak naplementekor 

Varjak a Holddal

A krematórium mögötti öreg fák varjakkal 

Búcsú a megfigyelés helyszínétől 

Szöveg és képek:

Koczka András