A temetőben vártunk az alkonyati varjúbehúzásra
A varjazós csapat
A már lassan hagyománnyá vált alkonyati varjúbehúzós sétánkat mindig a temetői madarászattal kezdjük.
Így volt ez most is. Ellátogattunk a Debreceni Köztemető kőrisfákkal ültetett részére, ahol megkerestük a táplálkozó, impozáns süvöltőket. Sétánk közben csuszkák, cinegecsapatok, fekete harkály vagy épp léprigó került távcsöveink elé.
Sokat beszélgettünk a Debreceni Nagyerdőről, a téli madarainkról és természetesen a várt vetési varjakról. Szóba került a védett vetési varjak sanyarú múltja is és az, hogy milyen fontos természetvédelmi jelentőséggel bírnak.
Nemsokára elkezdtek szállingózni a Nagyerdei előgyülekezőhelyükre igyekvő varjak. Pajkos csavarokkal, fordulásokkal ereszkedtek az öreg temetői fákra, ahol jól meg tudtuk figyelni viselkedésüket.
Nemsokára már hangos károgástól zengett a temető, ahogy egyre több csapat húzott be a fejünk felett.
A lemenő Nap lilás fényében-a sötétség beállta előtt-a varjak, miután „megbeszélték” egymás közt a nap eseményeit, lassú rajokban elindultak Nagyerdei alvóhelyeik felé. Minket is figyelmeztetett a temetői harang: záróra közeleg, ideje elhagyni a sötétedő és károgástól hangos temetőt.
A legkitartóbbak már a macskabaglyok kísérteties hangja mellett hagyták el esti sétánk színhelyét.
Beszámolónk képekben:
Húznak be a vetési varjak
Varjúszámlálók
Az első előgyülekező csapatok
Kedvenceinkkel a háttérben
Előgyülekező vetési varjak naplementekor
Varjak a Holddal
A krematórium mögötti öreg fák varjakkal
Búcsú a megfigyelés helyszínétől
Szöveg és képek:
Koczka András