Sasok után jártunk a Hortobágyi-halastavon
 

Március elején a „Sasnap” keretein belül az ország legkülönbözőbb helyeiről gyűltünk össze Hortobágy-halastón.

A közös célunk a hatalmas termetű, fokozottan védett rétisassal (Haliaeetus albicilla) való találkozás volt.

A meglátogatni készült terület az országban az egyik legoptimálisabb megfigyelőhely erre a célra.
 

Miután beszélgettünk az élőhelyről és annak természetvédelmi jelentőségéről, elindultunk a szemerkélő esőben, szerencsét próbálni.

Habár az időjárás nem kedvezett a ragadozómadarak megfigyeléséhez, pár száz méter gyaloglást követően már nagy nagyítású spektívben szemlélhettük az egyik hatalmas rétisast, mely egy száraz fa csúcsán kémlelte a környezetét.
 

Nemsokra rá megjelent egy másik példány is. Mindenki megfigyelhette az öreg madár hófehér faroktollait és erős, sárga csőrét.

Gyalogtúránk során természetesen mindenre figyeltünk. A kora tavaszi időben a csatorna partján már sárgállott a martilapu (Tussilago farfara). Ez a gyógyhatású növény kimondottan a nedves, agyagos talajokat kedveli.

A szerencsésebbek rövid időre egy fokozottan védett vidrát (Lutra lutra) is megleshettek.

Libák, récék csapatai, kanalasgémek (Platalea leucorodia) vagy épp a melegedő időben felköröző sasok vonták magukra figyelmünket.

Egy pillanatra meglepődtünk egy sárga színű mezei veréb (Passer montanus) láttán, de hamar kiderült, hogy csak a fűzbarkák közt való kitartó kutakodásának köszönhette alkalmi színezetét.

 A nádi sármányok (Emberiza schoeniclus) hímjei jellegzetes éneküket fújták, barna rétihéja (Circus aeruginosus) vadászgatott a nádas felett, míg fejünk felett darucsapatok húztak át.
 

Sasnapunk igen sikeresnek bizonyult: a sok egyéb madárfaj mellett összesen 8 különböző rétisast tudtunk megfigyelni, emellett kellemesen fárasztó túrát tettünk a Hortobágyi-halastavi tanösvényen.

Szöveg: Koczka András (HNPI)

Képek: Szabó Tünde