Turizmus - Hírek 2023-04-21

 

Felkerestük a hortobágyi túzokokat

 

Április közepén a hajnali gyülekezőt és eligazítást követően autóinkkal indultunk Nádudvar határába, hogy felkeressük és zavarásmentes távolságból, nagy nagyítású spektívek segítségével megfigyeljük a tavaszi puszta egyik legnagyobb természeti látványosságát, a fokozottan védett túzokok (Otis tartda) dürgését.

Lassan, olykor megállva haladtunk, az alkalmasnak ítélt helyeken távcsöveinkkel pásztázva a határt. Nem kellett sokáig keresgélnünk, talán a harmadik megállóhelyünkön sikerült találnunk két túzokkakast, melyeket bár jelentős távolságból, de mindannyian szemügyre tudtunk venni.



Egy fasor takarásában sétáltunk el egy optimálisabb megfigyelőhelyre, ahol hamar feltűnt egy a távolból felénk szálló újabb túzokkakas. Mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy valóban, Európa legnagyobb testtömegű röpképes madarához van szerencsénk. A hatalmas kakas nem messze szállt el csapatunk előtt, majd landolását követően hamar dürgéshez is kezdett. A kifordított szárnyakkal, felfújt torokzacskóval dürgő kakas célja a tojók magához csalogatása.

 

 

Felfedeztünk egy másik, közeli túzokkakast is, amely folyamatosan csipegetve, méltóságteljesen lépdelt a pusztában. Végül az első ízben megfigyelt távolabbi helyen két tyúkot is sikerült megpillantanunk.

Ottlétünk alatt persze nem csak a túzokokra ügyeltünk. Sordélyok (Emberiza calandra) énekeltek, vörösbegy (Erithacus rubecula) ugrott, cigánycsuk (Saxicola rubicola) ült ki a bokorra. Hantmadár (Oenanthe oenanthe) nézelődött a kútkáváról, búbos banka (Upupa epops) röppent előttünk. A levegő pacsirtadaltól volt hangos, míg az úton élénk színű sárga billegetők (Motacilla flava) szedegettek.

 

 

Távozásunkkor már mindegyik túzokkakas dürgött. Messziről fehérlettek a kizöldült, széles tájban, ezzel is tudtunkra adva, hogy a tavasz visszafordíthatatlanul elérkezett.  

A túzok fokozottan védett madárfajunk, természetvédelmi értéke 1.000.000 Ft.

 

Szöveg: Koczka András (HNPI)

Képek: Koczka András, Tóth Sándor

 

Magyarország kiemelkedő művészei, ismert személyiségei osztják meg velünk gondolataikat egy-egy videóüzenetben a pusztáról, a  Pusztán Gondolatok című videósorozatunkban. Havonta megjelenő Kalendárium kisfilmjeink, pedig az 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park természeti értékeit mutatják be. 

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet