Varjúbehúzást lestünk meg a Temetőben
Február elsején már jóval alkonyat előtt gyülekezett csapatunk a Debreceni Köztemető főkapujánál.
Célunk egy kellemes sétával összekötött terepmadarászat, majd az azt követő varjúbehúzás megtekintése volt.
Mielőtt elindultunk volna, beszélgettünk a védett vetési varjúról (Corvus frugilegus) és természetvédelmi jelentőségéről, majd konkrétabban a Debrecenben, tradicionálisan a Nagyerdő egyes részein éjszakázó varjúcsapatok szokásairól.
Varjakra várva
(Fotó: Vixathepné Ari Pálma)
Alighogy elindultunk, máris kisebb csapatok szállingóztak be a temető felé, majd akrobatikus pörgő-forgó zuhanásokkal tarkított ereszkedésbe kezdtek.
A fény szerencsére még elégnek bizonyult más madarak keresgéléséhez is, melyben sokat segített a derült, napos idő.
Utunk során cinegecsapatok, léprigók (Turdus viscivorus) és fenyőrigók (Turdus pilaris), kis tarkaharkály (Dryobates minor), vagy éppen felköröző egerészölyv (Buteo buteo) színesítette a sétánkat. A jó időben csuszkák (Sitta europaea) kiáltoztak, erdei pintyek (Fringilla coelebs) rebbentek fel az útról. Megkerestük a temető azon részét is, amely a – táplálékukat jelentő kőrisfák termése miatt – a színpompás süvöltők (Pyrrhula pyrrhula) kedvelt tartózkodási helye. Meg is találtuk őket, sőt többen szép képeket is készítettek a madarakról.
Léprigó és süvöltő
(Fotók: Vixathepné Ari Pálma)
Madarászat a temetőben
(Fotó: Koczka András)
Ekkor azonban már erősen lemenőben volt a Nap, és egyre több varjú és csóka (Corvus monedula) telepedett az öreg tölgyfákra. Kisétálva a krematórium előtti térre, már szembesülhettünk a vetési varjak nagyobb, behúzó tömegeivel. Szerencsénkre, még mielőtt ránk zárták volna a temető kapuit, a varjak a lemenő nap fényében nagy, kavargó csapatokban szárnyra keltek és különösen látványos módon irányba vették tényleges éjszakai alvófáikat.
A rendkívül megkapó látvánnyal eltelve és remélhetőleg jól sikerült képeinkkel tértünk „éjszakai alvóhelyeinkre”.
Szöveg: Koczka András (HNPI)
Képek: Koczka András, Vixathepné Ari Pálma