8. állomás

A kisvasút végállomása a Festetics Antal megálló, ahol tájékoztató táblákat találunk a hortobágyi halászatról, valamint a tavakon előforduló sirályokról. Az állomás mellett található Kondás Nagytoronyból lehetőségünk nyílik a Kondás-tó zavartalan megfigyelésére. Ez a 470 hektáros tó a Hortobágyi-halastó legnagyobb, és egyben a Hortobágy második legkiterjedtebb halastava. Építésekor még két különálló medencéből állt, de a tavak közgátja már évtizedekkel ezelőtt lepusztult. Felszínét néhány természetes nádsziget mellett két mesterséges költősziget tarkítja. Nyári időszakban kiterjedt tündérfátyol mező borítja, melyet helyenként a sárga virágú vízitök (Nuphar lutea) és a védett, fehér virágú fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) kisebb állományai kísérik. A tóban helyenként tömegesen nő a védett, hazánkban igen gyakori, de Nyugat-Európában veszélyeztetett sulyom (Trapa natans), melynek termése ehető, íze megsütve a gesztenyéhez hasonlít.

 

 

Szintén a kisvasút végállomásától indul egy pallósor, mely a Kondás-tó szélén halad el. A pallósor mentén három betekintő is található, ahonnan elsősorban a pallósor közelében található sirályszigetet életébe nyerhetünk betekintést. A sziget ad otthont hazánk egyetlen sztyeppi sirály (Larus cachinnans) kolóniájának mely közel egy évtizede kezdett el költeni a Hortobágy Egyek-pusztakócsi mocsarak területén, megtelepedett a Hortobágyi-halastavak VII-es és VI-os tavainak gémtelepeinek közelében, majd a Kondás- és VI-os tavak költőszigetein. A fészkelőpárok száma 2012-ben elérte a hetven páras költőállományt. 2003-2005 között a kopár szigeteken több tucatnyi gulipán (Recurvirostra avosetta), küszvágó csér (Sterna hirundo) kezdett el fészkelni dankasirályokkal (Larus ridibundus) vegyesen. A nemzeti park területén költő néhány pár szerecsensirály (Larus melanocephalus) szintén ezen szigeteken telepedett meg.

A lecsapolt, lehalászás alatt álló halastavak különös jelentőséggel bírnak a madárvonulás szempontjából. Az ilyenkor a felszínre kerülő iszaprétegben temérdek gerinctelen állat – főként árvaszúnyog (Chironomidae) lárva – hemzseg, amely fő tápláléka a sokszor ezres tömegben átvonuló partimadaraknak. Tavasszal a pajzsoscankó (Philomachus pugnax) és a nagy goda (Limosa limosa), ősszel pedig a nagy póling (Numenius arquata) és a sárszalonka (Gallinago gallinago) vonul át a Hortobágyon nagy tömegekben. Emellett a sekély tócsákban hemzsegő apróbb halak terített asztalt kínálnak a sirályok olykor tízezres nagyságrendet elérő csapatainak. A csapolt tavak sekély vizű részeiben óriási tömegű plankton nyüzsög, ami több tíz kilométeres távolságból is magához csalogatja a kanalasgémek százait. A pallósoron végigsétálva ismét a gátra érünk, ahol a vadludakról, partfutókról és a darvakról olvashatunk.

A Kondás-tó daruvonulásban betöltött szerepe európai hírű. A darvak (Grus grus) vonulásában a Hortobágy kiemelt jelentőséggel bír, hiszen – feltehetőleg a Fekete-tenger nyugati partvidékén haladó vonulási útvonal eltolódásának köszönhetően – a nyolcvanas évek elején a még mintegy 300-as összlétszámú vonulási csúcs a kilencvenes évek közepétől már 60-80 ezer között mozgott. Ezáltal a Hortobágy, ahol a hazánkon átvonuló darvak 95%-a jelenik meg, Európa egyik legjelentősebb, az úgynevezett „keleti vonulási útvonalnak” pedig legnagyobb állomásozóhelyévé vált. Ennek eredményeképpen választotta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság címermadarául a darut. A darvak napközben elsősorban a learatott kukoricatáblákon szedegetik az elhullott szemeket, naplemente tájékán pedig sekély vizű vizes élőhelyekre szállnak be éjszakázni, ahol a ragadozók nem tudják őket észrevétlenül megközelíteni. Ennél fogva a lecsapolás alatt álló, sekély vizű halastavak kiváló éjszakázóhelyet kínálnak számukra. Közülük a Kondás-tó a legjelentősebb, hiszen itt szinte minden év őszén a csúcsidőszakban 30-50 ezer daru éjszakázik. A Hortobágyon ősszel átvonuló darvak első nagyobb csapatai szeptember közepén jelennek meg, keveredve a még ivaréretlen, a nyarat nálunk töltő madarak mintegy ezres tömegével. A hidegfrontokkal folyamatosan érkező darvak száma október végén lesz a legnagyobb, ami az első, tartósabb, kemény fagyok beköszöntével rohamosan csökken, majd decemberre már csak 1-2, elvonulni képtelen madár látható a pusztákon. Egyes enyhe teleken azonban kisebb csapatok sikeresen áttelelnek. A hazánkon átvonuló, a nemzetközi színes gyűrűs program eredményei alapján Finnországból és a Baltikumból érkező madarak jelenlegi tudásunk szerint Északkelet Afrikában telelnek. Azonban az a jelenség, hogy kisebb csapatok már egyegy januári, néhány napos enyhe időben megjelennek a Hortobágyon, arra utal, hogy egyes telelő csapatok a Földközi-tenger medencéjének északi részén maradnak. Bár a tavaszi vonulás első hulláma már február közepén áthalad hazánkon, a vonulás csúcsa március közepétől április harmadik hetéig tart. A tavaszi vonulás azonban már madárfajokhoz hasonlóan az őszinél jóval ütemesebb, hiszen a darvak ilyenkor igyekszenek minél hamarabb jó minőségű fészkelőhelyet találni. Az utolsó – feltehetőleg a legészakabbi fészkelőterületek felé igyekvő csapatok is eltűnnek május derekára. Ezután már csak az említett átnyaraló madarak kerül távcsővégre. Fontos megjegyezni, hogy a daru európai állománya az utóbbi két évtizedben jelentős erősödésnek indult mind az állománynagyságot, mint az elterjedési területet tekintve. Így a Kárpátoktól északra, Lengyelország déli részén is, de attól közelebb, csehországi halastavak nádasaiban is költ már, 6-700 kilométerre innen. Ez előrevetíti annak lehetőségét, hogy a daru újra költsön hazánkban. Egyelőre azonban nászviselkedésre utaló jeleken kívül újabb fejleményekről nem számolhatunk be.

 

 

A pallósor végpontjától nyugat felé fordulva visszajutunk a Festetics Antal állomáshoz, ahonnan egyenes út vezet a kiindulási ponthoz. A Hortobágyi-halastavak területén egyéb, madármegfigyelésre alkalmas tornyok is találhatók, amelyek nem tartoznak a tanösvényhez. Az összes torony meglátogatása egy egész napos túrát jelent, ezért javasoljuk a túra előzetes, alapos tervezését. Távolságukat a füzetben ismertetett legközelebbi megállóhelyek távolságához képest adjuk meg.

 

---

Kislexikon:

békasírás – a békák akkor hallatják, amikor a vízisikló zsákmányul ejtette őket, de lenyelni még nem tudta)

extenzív halászat – a Hortobágyon alkalmazott extenzív haltenyésztési technológia során a halat három évig nevelik, ekkor éri el a 2-3 kg-os ún. piaci méretet. A helyben előállított ivadékot már néhány napos korában, általában májusban néhány 10 ha-os halastavakba helyezik, ott nevelik október-novemberig, ekkor nagyobb tavakba helyezik őket. Itt a következő őszig vannak, ekkor lehalásszák, és átkerülnek a legnagyobb, több száz hektáros piaci tavakba, ahol nyár végére-őszre érik el az értékesítésre alkalmas méretet.
A Hortobágyi-halastó területén csak piaci halat nevelnek, az általános technológiától eltérő módon a halat két évig tartják, ekkor még nagyobbra, 4-5 kg-os méretűre fejlődik.
A halastavakon tenyésztett halak 70%-át a helyi tájfajtának számító hortobágyi tükrös ponty (Cyprinus carpio), teszi ki.
A halak táplálékának legfontosabb része a tavakban képződő planktonon élő apró rákok, férgek, (Daphnia, Tubifex), és lárvák (Chironomus). Ez a magas fehérjetartalmú táplálék szükséges a jó minőségű, zsírszegény halhús előállításához. annak érdekében, hogy minél nagyobb mennyiség képződjön, a halastavakat istállótrágyával trágyázzák. A halak a gyorsabb növekedés érdekében a nyár folyamán gazdasági abrakot (búza, kukorica, rozs, stb.) is kapnak, ez a táplálékuk kb. 20 %-át adja.
A lehalászás idején a tavak vizét leengedik, ekkor a hal a tó legmélyebb, a halágyba kerül, itt hálóval összehúzzák, szákkal kimerik és elszállítják. A lehalászás után a visszatöltik a tavakat, és hallal telepítik.

függönyháló – a függönyháló a legelterjedtebb madárfogó eszköz, amely a kis és kisebbközepes méretű fajok tudományos célú befogására szolgál. A vékony szálból készült téglalap alakú hálót erősebb vezetőszálakra fűzik fel, két végén rúd feszíti ki. A vezetőszálakon lazán elhelyezkedő háló zsebeket alakít ki, melybe a hálónak repülő madár beleakad.

gémtelep – több gémfaj együttes fészkelése esetén beszélünk gémtelepről. A gémtelep nádban vagy fákon (erdőben) alakul ki. A gémtelepeken társfészkelőként a gém- és íbiszféléken kívül a kárókatonafélék is jelen lehetnek.

Natura 2000-es terület – az Európai Unió által létrehozott összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.

Ramsari terület – a ramsari egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása. Az általa létrehozott 15 „Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékében” minden résztvevő állam legalább egy vadvizes területe szerepel.

özönnövény – az idegenhonos fajok egy része hirtelen és tömegesen képes elterjedni, ezzel rövidebb-hosszabb időre felborítja a korábban kialakult ökológiai egyensúlyt. Hosszabb időtávon egy új egyensúlyi helyzet alakul ki, azonban addigra az özönnövények kiszoríthatnak őshonos fajokat, amelyek kihalhatnak.

teleltető tó – a halastavakon tenyésztett és nevelt halakat a téli időszakban kisebb méretű teleltető tavakba helyezik, ahonnan tavasszal a nagyobb tavakba kerülnek a halak.

vejsze – lassú folyású vizek, nádas tavak, mocsarak, árterek ősi halfogó eszköze. A nádból, vesszőből készült halászeszköz alapvetően két részből állt, a fejből (kürtő) és a szárnyból. Az eszköz a halaknak azt a tulajdonságát használja ki, hogy amikor a halak akadályba ütköznek, annak mentén úszva próbálják azt kikerülni. A vejsze szárnya egy hosszú nádfal, amely mentén a halak egy keskeny résen át a kör alakú vejszefejbe tévednek. A bejárati nyílás úgy van kiképezve, hogy azt a fejrész belső oldalán úszkáló halak elkerüljék. Az így csapdába került halakat bizonyos időközönként hosszú nyelű merítőhálóval szedték ki a halászok.

villanypásztor – az egyes háziállatok adott területen való tartására szolgál. A vezetékkel kialakított karámban magas feszültségű áram fut, mely érintése nem veszélyes, ellenben igen kellemetlen. Működése egyszerű, amikor az állat a földön áll, és hozzáér a karámvezetékhez, akkor záródik az áramkör, és ilyenkor áramütés éri.