Hortobágy-halastó élővilága

Növényvilág:

Az úszóhínár gazdag vegetációjában jelenik meg tömegesen a rucaöröm, illetve az Európa-szerte szintén ritka sulyom. Érdekes még a sárga virágú rovaremésztő növény, a rence (közönséges rence), a fehérlő viziboglárkák, a békalencsék, a kolokán, a békatutaj, a tündérfátyol és a fehér tündérrózsa is.

Fehér tündérrózsa

Tündérfátyol

Védett ritkaság a páfrányfélék közé tartozó mételyfű. A halastavak vegetációja tulajdonképpen a mocsarak nádszegéllyel övezett nyílt vizes élőhelyeinek felel meg, így növény- és állatfajaik nagy része is közös. A régente rendszeres vízutánpótlást manapság a Hortobágyi Nemzeti Park élőhelyfenntartó és rekonstrukciós programja hivatott pótolni egyes mocsarak esetében.

A nyílt víztől magas falával élesen különül el a nádas, ahol a nád mellett a keskenylevelű gyékény, a sziki vagy tavi káka alkot szinte áthatolhatatlan zöld sűrűséget, melyet csak avirágkáka rózsaszín és a mocsári nőszirom sárga virágai törnek meg. 

Madárvilág:

A hortobágyi halastavak legnagyobb horderejű természetvédelmi értékeit a madarak adják. A Magyarországon eddig megfigyelt 380 madárfaj közül eddig hitelesítetten 325 faj került szem elé a Hortobágyon. Csak magán Hortobágy-Halastón ebből 266 fajt figyeltek meg, amiből 68 költőfaj is egyben. A halastavak legjelentősebb természetvédelmi értékei közé tartoznak a gémtelepek.

Kis kárókatona

                                      

Kanalasgémek

Ezekben a pásztorgém kivételével minden, Európában költő gémfaj (szürkegém, vörösgém, üstökösgém, bakcsó, kis kócsag és nagy kócsag) valamint kanalasgém, batla és kis kárókatona költ. A kanalasgém egyik legjobb európai költőállománya a Hortobágyon, ezen belül is a halastavi nádszigeteken található. Teljes hortobágyi állománya 4-500 pár között mozog. A nagy kócsag állománya a hatvanas években 30 pár alá csökkent az egész országban. Jelenleg csak a Hortobágyon több, mint 800 pár fészkel. Míg a batla állománya ingadozó, 5-25 pár közötti, addig a kis kárókatona állománynövekedése igazi sikertörténet: először 1991-ben költött az egyik halastó nádszigetének fáin (2 pár); állománya az ezt követő években rohamosan emelkedni kezdett, majd 2000-re elérte - négy-öt telepen - a 110-120 párat. Ennek köszönhetően az őszi gyülekezés csúcsán, október végén 840 madár volt megfigyelhető. Valószínűleg a hortobágyi állománygyarapodásnak köszönhető, hogy az elmúlt években az ország több pontján is megfigyelték sikeres költését. A déli  elterjedésű fülemülesitke hazai állományának egyik súlypontja a hortobágyi mocsarakban található, azonban a halastavakon is több tucat pár költ. Számottevő a kis vöcsök, a búbos vöcsök, és az egyetlen, hazánkban költő vadlúdfaj, a nyári lúd növekedőben levő költőállománya is. Az Európa szerte veszélyeztetett cigányréce erős magyar állományának egyik fő szálláshelye a Hortobágy. Nádasokban költ a Hortobágy egyik leggyakoribb ragadozómadara, a barna rétihéja. Gyékényesekben gyakori költőfaj a guvat, míg a kis vízicsibe inkább csak rendszeresnek mondható. A feltöltött tavak rögzült hínárain - főként a tündérfátyol és fehér tündérrózsa levelein - raknak fészket a telepesen költő fattyúszerkők, melyeknek néhány száz páros telepei találhatók a halastavakon. A nádasokban a barkóscinegéken kívül a nádiposzáták több faja igen nagy sűrűségben költ: a már említett fülemülesitkén túl nádi tücsökmadár, foltos nádiposzáta, énekes nádiposzáta és cserregő nádiposzáta, valamint nádirigó. A gátakon őrt álló fűzfákon fészkel a függőcinege.

Barkóscinege
 

Mint azt a következőkben látni fogjuk, a halastavaknak a költőfajok adta jelentőségét megközelíti az átvonulóké. Ezt segítik elő a halastó-lecsapolások: a nagy kiterjedésű halastavakból csak úgy lehet kifogni a halat, ha azokban - vagy azokon kívül - kialakítanak egy kis alapterületű, de a tótól mélyebb, úgynevezett halágyat, melybe a halastavak lecsapolásakor belekényszerülnek a halak, és ily módon hálóval kifoghatóak. Lecsapolások alkalmával, melyek főként az őszi madárvonulás csúcsára esnek, felszínre kerül a szervesanyagban, és ezáltal a gerinctelenekben gazdag iszapos tófenék, terített asztalt kínálva az átvonuló madarak tömegeinek.

A lecsapolások következtében igazi európai fontosságú eseménnyé nőtte ki magát a halastavi daruéjszakázás, melynek során akár 55 ezer daru is megfigyelhető egyetlen lecsapolt tóban, ugyanis a darvak éjszakázóhely gyanánt csak zavartalan, nagyobb kiterjedésű vizes élőhelyeket kedvelnek, melyekben sekély víz is található, ugyanis itt nem tudják őket hangtalanul megközelíteni. Itt érdemes megemlíteni, hogy a nyolcvanas évek elején még csak mintegy 3000 daru volt megfigyelhető a vonulás csúcsán - október végén - a halastavi éjszakázások során. Ez a mennyiség a kilencvenes évek első felére elérte a 65 ezres mennyiséget, és ez folyamatosan nő napjainkig. Nem sokkal korábban - a hetvenes évek végén - számolódott fel ismeretlen okból egy komolyabb daru-telelőhely és vonulási út a Fekete-tenger mellékén. Valószínűleg a Hortobágyi-Halastón ezidőtájt beszüntetett vízivadvadászat, a halastó-lecsapolások megfelelő időzítése és a bő táplálékkínálat együttesének megléte alapján dolgozták ki ezt az új vonulási stratégiát a darvak, melynek alapfeltételei már másfél évtizede évről-évre stabilan fennállnak. A nagyobb darucsapatok szeptember első felében érkeznek, majd vagy a komolyabb fagyok beállásáig, vagy november végéig maradnak. Tavaszi vonulásuk jóval dinamikusabb, ilyenkor március és április közepe között vonulnak át, sokszor még rövid pihenőt sem tartva: a költőhelyre elsőként érkező madarak foglalhatják el a legjobb revíreket, tehát költési sikerük is várhatóan nagyobb lesz. A darvak kapcsán végezetül lényeges megemlíteni, hogy az átnyaraló madarak - főként a nem ivarérettek - száma évről-évre nő: 2000-re meghaladta a 600-at. Emellett tudjuk, hogy a költőállomány Európa-szerte gyarapszik, ami a lehetséges jövőbeli költés fényét veti előre.

Darucsapat

A halastavakon megfigyelhető más madármozgalmak is igen látványosak: ilyen a vadlúd-, a réce- és partimadár-vonulás. A vadludak tavaszi vonulásuk során már a jég olvadásával kezdenek visszatérni, és április közepéig zömük el is vonul észak-európai költőhelyeikre. Tavasszal általában jóval nagyobb tömegben vonulnak át a Hortobágyon (max. 200 ezer), mint ősszel (max. 50 ezer). Az átvonuló madarak több, mint 60%-a nagy lilik, a másik két gyakoribb faj a nyári lúd és vetési lúd. Egyre nagyobb számban jelentkeznek vörösnyakú ludak (max. 72-es csapat 2000-ben). A világszerte veszélyeztetett kis lilik számára, melynek állománya sajnos fogyatkozóban van (max. 50-60 példány), a Hortobágy kiváló táplálkozó- és éjszakázóhelyet nyújt.

A récevonulás szintén látványos: tavasszal a jégolvadástól május elejéig, majd ősszel augusztus végétől a tavak befagyásáig tart. Úszórécék közül legnagyobb számban - olykor tízezres mennyiségben - tőkés récék és csörgő récék, majd legfeljebb néhány százas csapatokban böjti récék, kanalas récék, nyílfarkú récék, fütyülő récék és kendermagos récékláthatóak. Bukórécék közül barátrécék vonulnak át legnagyobb számban, majd ezután következnek mennyiségben a csak átvonuló kontyos récék és költés után gyülekező cigányrécék. Alkalmi vendégként a vonulás utóján tengeri récék is megjelennek.

Vadlúd tömeg

A partimadár-vonulás dandárja április elejétől május végéig, illetve augusztus közepétől október közepéig tart. A lecsapolt halastavak iszapos medre vonzza őket sokszor több tízezres mennyiségben. Számukra azért nagyon fontos a vonulás közbeni pihenés, táplálkozás a Hortobágyon, mert az északi költőhelyek és a telelőhelyek közti több ezer kilométeres távolság megtételéhez szükséges tápanyagszükségletüket itt kiadósan ki tudják elégíteni. Természetesen ugyanez igaz más átvonuló madárfajokra is. Tavasszal nagy godák és pajzsos cankók alkotják az átvonuló madarak legnagyobb részét, míg ősszel bíbicek, nagy pólingok és havasi partfutók a leggyakoribbak.

A partimadarakhoz hasonlóan az átvonuló sirályok is a lecsapolt halastavakhoz kötődnek elsősorban. A sokszor több tízezres mennyiséget elérő dankasirály-csapatok ezeken a tavakon éjszakáznak, hasonlóan a sárgalábú sirályokhoz. Ez utóbbiak jelentős része napközben is a tómederben tartózkodik és kagylókkal táplálkozik.

Bár a halastavak és gátjaik nem kifejezetten fás élőhelyek, a gátak fasorai mégis kiváló ökológiai folyosóként szolgálnak azon énekesmadár-fajok számára, melyek fás társulásokhoz kötődnek vonulásuk során. Az énekesmadarak közül a seregélyek láthatók legnagyobb számban a halastavakon: októberben több tízezres csapataik éjszakáznak nagy ricsajjal a halastavak nádasaiban.

Egyéb fajok kisebb számban vonulnak át ugyan, de jelenlétük színesíti a halastavak madárvilágát. Késő ősszel a feltöltött tavakon rendszeresen találkozhatunk búvárokkal, hattyúkkal, bukókkal. Nemritkán egy-egy halászsas is szem elé kerül.

A halastavak téli élete egészen más hangulatú: a tavak befagyott jegén sokszor húsznál többrétisast is láthatunk egyszerre halat enni, a be nem fagyó apróbb vízfelületek mellett ilyenkor találkozhatunk leggyakrabban bölömbikával; a zúzmarába öltözött nádszálak között nagyobb barkóscinege- és függőcinege-csapatok keresgélnek.

Vidra

A halastavak legféltettebb emlősállata a vidra, mely szerencsére elfoglalt minden lehetséges élőhelyet, s így állománya több, mint egy évtizede stabil. Bagolyköpet-vizsgálatok tanulsága szerint a halastavak környékén előfordul mezei és vízicickány. A halastavakból ivó törpe és korai denevérrel vonulás közben találkozhatunk. A betelepített pézsmapocok állománya jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben. A halastavi gátakon rendszeresen találkozhatunk hermelinnel, menyéttel, pusztai görénnyel, vörös rókával, vaddisznóval és őzzel. Érdekes módon ezek közül egyedül a hermelin kötődik szorosabban a halastavakhoz, azok gátjain és a nagyobb csatornák partján kívül csak elvétve találkozhatunk velük.