"Csárdák útja" tematikus útvonal

Utazzunk együtt a „történelem országútján”, a csárdák útján!

 

A „Csárdák útja” tematikus útvonal a régi, Debrecen és Pest közötti állathajtó, kereskedelmi és postaútvonalként is szolgáló Sóúton vezeti végig a látogatókat.

A csárda útvonal nyugati kapuja a Tiszafüred határában lévő, legeredetibb állapotában fennmaradt Meggyes csárda, míg a keleti végén az egykor debreceni földön álló Kadarcsi csárda tornácos épülete található.

Ha a Hortobágyra, a Magyar Pusztára érkezünk, mi is, akárcsak a múlt utazói, a végeláthatatlan fű- és nádtenger vándorai, vagy még inkább vendégei leszünk. A többnapos út közben megszomjazunk, megéhezünk. A puszta étvágyat csinál, finom ételekhez, hűsítő italokhoz, na meg sokszínű látnivalóihoz is.

A csárdák több évszázados falai között napjaink turistái is felfrissülést nyerhetnek, a Hortobágyi csárdában tájjellegű ételekkel csillapíthatják éhségüket.

A Hortobágyi Nemzeti Parkon keresztül keletről nyugat felé haladó tematikus útvonal mentén azonban sok egyéb látnivaló is akad, mint a Szálkahalmi tanösvény vagy Hortobágy községben a  Kilenclyukú híd. A hídon áthaladva, a Hortobágy folyó mentén juthatunk el a Hortobágyi Vadasparkba. Itt érkezünk el egy mozgalmas nap végére.

Másnap új kalandokra indulhatunk. Budapest irányában a Meggyes csárdát és az Egyek-pusztakócsi mocsarak mellett található górési Madárrepatriáló állomást is felkereshetjük.

 

További információ
HNP Látogatóközpont
4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
Telefon: 52/589-000
E-mail: info@hnp.hu

 

 

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár