„A ligeterdők tavaszi ébredése” alkotópályázat
Eredményhirdetés
2017-ben egy olyan tavaszi alkotópályázatot hirdetett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, mely a teljes működési területét érintő témát dolgoz fel.
Ezúttal olyan alkotásokat vártunk, melyek hűen ábrázolják a kora tavasszal ébredő természetet, a nyíló virágokat, a telelő helyükről előbújó állatokat. Legyen szó akár a Tisza mentét kísérő ártéri puhafás-ligeterdőkről, vagy akár a magasabb térszíneken előforduló keményfás ligeterdőkről.
Négy korcsoportban hirdettük meg a pályázatot, jelentkezhettek óvodások, általános iskolai alsós és felsős diákok, valamint középiskolások is.
Idén, a megszokottól eltérően nem Hortobágyra, hanem Cégénydányádra vártuk a műveket, s ott bíráltuk el.
Ismét nagyon nehéz dolgunk volt, akár az előző években, mert nagyon sok szép alkotást kaptunk. Mivel az alsós korcsoport volt a legaktívabb, így náluk több pályázó is díjazásban részesült, viszont a középiskolásoknál ezúttal csak egy helyezettet tudtunk hirdetni.
A pályázat eredményhirdetésére május 13-án került sor, Cégénydányádon a Kölcsey-Kende Kastélyban, ahol a megjelentek a díjátadó után az állandó kiállításainkat is megtekinthették.
„A ligeterdők tavaszi ébredése” alkotópályázat díjazottjai:
I. korcsoport: ÓVODÁSOK
1. helyezett: Pallós Flóra (6 éves), Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola, Hajdúszoboszló
2. helyezett: Molnár Dorottya (4,5 éves), Kunszentmártoni ÁMK Óvoda, Kunszentmárton
3. helyezett: Farkas Kende (5 éves), Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola, Hajdúszoboszló
II. korcsoport: ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALSÓSOK
1. helyezett: Szirák Bianka (8 éves), Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola, Hajdúszoboszló
2. helyezett: Szabó Virág (2. osztály), II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI, Hajdúszoboszló
2. helyezett: Lénárt Gabriella (3. osztály), Petőfi Sándor Általános Iskola, Túrkeve
3. helyezett: Dániel Hanna (3. osztály), Eötvös József Általános Iskola és AMI, Vásárosnamény
Különdíjasok: (az alkalmazott technika után)
- Szatmári Emma (1. osztály), Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola, Hajdúszoboszló
- Erdei Farkas Gyula (3. osztály), Petőfi Sándor Általános Iskola, Túrkeve
- Kovács Áron István (3. osztály), Petőfi Sándor Általános Iskola, Túrkeve
III. korcsoport: ÁLTALÁNOS ISKOLA, FELSŐSÖK
1. helyezett: László Tamás (5. osztály), Vénkerti Általános Iskola és AMI, Debrecen
2. helyezett: Szabó Aida (6. osztály), Barcika Art Kft. Gyermekek Háza Kézművesház, Kazincbarcika
3. helyezett: Szabó Bianka (6. osztály), Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola, Hajdúszoboszló
IV. korcsoport: KÖZÉPISKOLÁSOK
1. helyezett: Projkó Angéla (17 éves), Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Hajdúböszörmény