Lengyel és magyar gyerekek közös tábora a Pieninek Nemzeti Parkban és környékén
A 2020-2021-es tanévben már harmadik alkalommal került meghirdetésre a Lengyel Falufejlesztési Európai Alap Alapítvány a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság közös pályázati felhívása. A jelentkezési határidőre 6 iskola 13 csapata adta le regisztrációját. Olyan 6-7. osztályos diákok jelentkezését vártuk, akik az érintett nemzeti parkok területén, vagy a nemzeti parkokkal határos, illetve azok környezetében fekvő, max. 35 ezer lakosú településeken működő általános iskolák tanulói.
A projekt célja a lengyel Wolinski Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park környezetében élő fiatal generációjának természettel kapcsolatos tudásának bővítése, valamint azok bevonása különböző tevékenységekbe, melyek segítenek felépíteni a nemzeti park pozitív megítélését, megismerni annak feladatait és szerepét a helyi társadalomban.
A két országban párhuzamos zajlottak a különböző fordulók feladatainak elkészítése. Többek között feladatlapot oldottak meg a gyerekek, majd videót, logót, esszét, ppt-t készítettek, végül pedig egy komplett kirándulást terveztek és elméletben elő is készítették a még versenyben lévő csapatok. A 3. forduló után kihirdettük, hogy az adott országokban ki az a 3 nyertes csapat, aki a főnyereményt, egy 7 napos tanulmányi utat dél Lengyelországba (a lengyel és a magyar gyerekek, valamint felkészítő tanáraik közös tanulmányútja). Ezentúl, az a hat iskola, melyek tanulói a legtöbb pontot elérték a pályázat során, tárgyi nyereményt kaptak 1500 pln összegben, a környezeti neveléssel kapcsolatos iskolai didaktikai eszközök fejlesztésére. Ebben az évben iskolánként 5 db mikroszkópot tudtunk átadni az Alapítvány jóvoltából az Intézményeknek.
2021. augusztus 23-29. között valósult meg a közös tanulmányút. A 7 nap alatt számos élménnyel gazdagodhattak a gyerekek, felnőttek egyaránt a Pieninek Nemzeti Park és környékének területén. A szállásunk Szczawnicában volt. Az esős időjárás sem szegte kedvünket abban, hogy minden programot jó kedvel és lendülettel valósítsunk meg. Megnéztük Nedec és Csorsztin várát.
Eveztünk a Dunajec áttörésen, kerékpároztunk a Csorsztin-víztározó körül.
Számos helycsúcsot megmásztunk, köztük a legmagasabbat, a Három koronát (Trzy Korony), mely tetejéről gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé. Sokat játszottunk és olykor a hegymászós fáradságunkat egy fürdőben pihentük ki.
Szívből köszönjük lengyel partnereinknek a közös munkát, várjuk a folytatást az idei tanévben is.