Környezeti nevelés - Hírek 2019-07-15

Lezajlott az első lengyel-magyar diákcsere program tábora

2019. július 8-14. között zajlott a „Természetvédelem határtalan - Nemzeti Parkok Barátai-klub” első tábora. 9 lengyel tanulót és 3 kísérőjüket, a 3 győztes magyar csapatból és kísérőikből álló lelkes kis delegáció fogadta. Hétfő este érkeztek vendégeink, akiket egy kis ismerkedős játékkal fogadtunk. A tábor első napjai a Hortobágyi Nemzeti Park megismerésével kezdődtek. Igyekeztünk bemutatni a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágát, de a legalább olyan fontos kultúrtörténeti értékek megismerésére is hagytunk időt. Ezt követően kicsit bővítettük a látottak sorát, a debreceni Déri Múzeum és a Debreceni Állatkert megtekintésével, de ellátogattunk a Tisza-tóhoz is, ahol Európa legnagyobb édesvízi akváriumát tekinthettük meg Poroszlón, majd csónakáztunk is egyet. A hetet az 53. Hortobágyi Lovasnapok programjaival zártuk, ahol a gyerekek még nagyobb bepillantást nyerhettek a hortobágyi pásztorok életébe.

A 3 győztes magyar csapat tagjai, kísérő pedagógusaikkal együtt, augusztus 18-án utaznak a lengyelországi Wolinski Nemzeti Parkba, ahol a lengyel nemzeti park munkatársai és a lengyel csapatok látják majd vendégül az Európai Falufejlesztési Alap Alapítványa által támogatott diákcsere program résztevőit.

Néhány pillanatkép a táborról:

Csikós az első lengyel-magyar diákcsere program táborában Első lengyel-magyar diákcsere program tábora

Első lengyel-magyar diákcsere program tábora Első lengyel-magyar diákcsere program tábora

Első lengyel-magyar diákcsere program tábora Lovaskocsikázás az első lengyel-magyar diákcsere program táborában

Első lengyel-magyar diákcsere program tábora Első lengyel-magyar diákcsere program tábora

Első lengyel-magyar diákcsere program tábora Csónakázás az első lengyel-magyar diákcsere program táborban

Első lengyel-magyar diákcsere program tábora Első lengyel-magyar diákcsere program tábora

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet