„Szitakötők a levegő akrobatái” alkotópályázat
Eredményhirdetés
2018-ban egy olyan tavaszi alkotópályázatot hirdetett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, mely az év rovarát érintő témát dolgoz fel.
Ezúttal olyan alkotásokat vártunk, melyek hűen ábrázolják a szitkötőket, figyelembe véve akár különleges fejlődésüket, életmenetüket.
Négy korcsoportban hirdettük meg a pályázatot, jelentkezhettek óvodások, általános iskolai alsós és felsős diákok, valamint középiskolások is.
Ismét nagyon nehéz dolgunk volt, akár az előző években, mert nagyon sok szép alkotást kaptunk. Mivel az alsós korcsoport volt a legaktívabb, így náluk több pályázó is díjazásban részesült, viszont a középiskolásoknál ezúttal csak egy helyezettet tudtunk hirdetni.
A pályázat eredményhirdetésére április 28-án került sor a „Szent György - napi Kihajtási Ünnep és Kézműves Vásár – Világörökségünk, a Puszta napján”.
„Szitakötők a levegő akrobatái” alkotópályázat díjazottjai:
I. korcsoport: ÓVODÁSOK
1. helyezett: Szendrei Jázmin Julianna (4,5 éves), Csicsergő Óvoda, Berekfürdő
2. helyezett: Susán Lotti Hanna (6 éves)
2. helyezett: Tőke Zoé (6 éves)
3. helyezett: Fekete Panna (5,5 éves)
3. helyezett: Katona Klementina (8 éves), Tündérkert Óvoda és Mini Bölcsöde, Nagyhegyes
Különdíj: Matyi Kamilla (5 éves), Csillagvár Óvoda, Hajdúböszörmény
Különdíj: Dobi Lelle (6 éves)
Különdíj: Dobi Barbara (6 éves)
Különdíj: Szilágyi Nikol (6 éves)
II. korcsoport: ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALSÓSOK
1. helyezett: Ribiczey Klára Judit (10 éves)
1. helyezett: Nagy Regina (2. osztály)
2. helyezett: Gém Ágnes (8 éves)
2. helyezett: Molnár Lili és Csathó Emese (4. osztály), Debreceni Református Kollégium általános Iskolája, Debrecen
3. helyezett: Szekeres Abibél és Liptai Csenge (4. osztály)
3. helyezett: Kovács Olívia Janka (8 éves)
3. helyezett: Nagy Eszter Sára (10 éves)
Különdíj: Erdei Erika (9 éves) Sári Gusztáv Ált. Isk. és AMI, Kaba
Különdíj: Lakatos Nóra (4. osztály)
Különdíj: Rőth Miklós (9 éves)
Különdíj: Martos Géza (8 éves)
III. korcsoport: ÁLTALÁNOS ISKOLA, FELSŐSÖK
1. helyezett: Szemenyei Sámuel (5. osztály), Vénkerti Általános Iskola és AMI, Debrecen
2. helyezett: Choma Sára Zsófia (6. osztály)
2. helyezett: László Eszter (7. osztály)
3. helyezett: Szakállas Ábel (13 éves)
3. helyezett: Hamar Csenge Erzsébet (8. osztály)
Különdíj: Nemes Petra (6. osztály), Ibolya Utcai Általános Iskola
Különdíj: Bodnár Vanda, Farkas Dominik, Kóródi Hanna Sára, Iglódi Iringó, Ramos Melissza, Szegő Edina, Kállai Barbara (5. osztály)
Különdíj: Janik Viktória (8. osztály), Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és AMI, Ebes
Különdíj: Tóth Diána (14éves)
Különdíj: (7-8. osztály), Debreceni Kinizsi Pál Ált. Isk.
IV. korcsoport: KÖZÉPISKOLÁSOK
Különdíj: Paládi Petra (19 éves)