Ahol az égbolt is élmény

Ahol az égbolt is élmény

 

 

A Hortobágy Magyarország egyik legkevésbé fényszennyezett területe - a zavaró fények hiánya a természetességnek is szinonímája, s ez az élővilág zavartalanságának is is alapvető feltétele.

A zavaró fényektől mentes nemzeti park látogatói számára az éjszaka több látványosságot is nyújt. Talán a legfontosabb a szabad szemmel is látható csillagok száma. Míg a nagyvárosok központjából csak egy-két tucatnyi, az átlagos településekről pár száz csillag figyelhető meg, a Hortobágy egén közel 2000 fénypontot láthatunk. Azoknak akik még nem találkoztak ezzel a látvánnyal, a csillagokkal teleszórt mennybolt az első meglepetés. Ahogy közeledik a nyár, a Tejút egyre korábban megjelenik az égbolton, és látványos ezüst szalagként látszik a zavaró fényektől mentes területek felett. A Nyilas csillagkép és környéke, a Tejút centrumának iránya különösen látványos a puszta láthatárából kiemelkedve. De a tavaszi-koranyári időszak estéi azért is érdekesek, mert ilyenkor figyelhető meg legjobban naplemente után a nyugati irányban az állatövi fény – a bolygóközi porról szóródó napfény. Kevesen ismerik ma már ezt a jelenséget a fényszennyezés miatt, de a zavaró fényektől nem háborgatott csillagoségbolt-parkokból könnyen megfigyelhető derült időben.

Mindez csak ízelítő a látványosságokból. Több látványos csillagcsoport látszik szabad szemmel is, és már kisebb távcsővel is ködök, csillaghalmazok tucatjait kereshetjük meg. Meghirdetett programjainkon a résztvevőknek a Nemzeti Park szakavatott munkatársai mutatják be a csillagoségbolt-park látnivalóit.
 

A csillagászati programok egyik helyszíne

a Kisvasút Hortobágy-Halastói indítóállomása

 

Csillagászati program a Fecskeház Erdei Iskolában

 

Az erdei iskolai program szerves része a csillagászati ismeretterjesztés, hiszen az esték jobbára kihasználatlanok, és a gyerekeket általában nagyon érdekli ez a téma. Igény szerint felnőtt csoportoknak is szervezünk ilyen programokat.

A hortobágy-mátai helyszín azért is kiváló, mert az erdei iskola fényszennyezés-mentes környezetben áll. Ráadásul ez a terület (mely hazánk egyik legkevésbé fényszennyezett része) tagja a „Csillagoségbolt-parkok” nemzetközi hálózatának, melynek egyik kritériuma, hogy helyszínt kell biztosítani a csillagászattal és a fényszennyezéssel kapcsolatos szemléletformáláshoz is.

Miért fontos és integráns része a csillagászat az erdei iskolai programnak? Talán felesleges külön magyarázni, mégis kiemelnénk: a csillagászat nemcsak érdekes, szép és hasznos időtöltés, hanem ez is kitűnő eszköz ahhoz, hogy visszaállítsuk kapcsolatunkat a természettel, melynek integráns és csodálatos része az éjszakai égbolt, az az égbolt mely sok szempontból meghatározta az előző korok embereinek életét. Ez különösen fontos a Hortobágyon, ahol a pásztorkultúra fontos részét képezte az égbolt ismerete és a csillagokhoz fűződő hiedelmek, mítoszok, népi megfigyelések. A mindenség sok szépségének esztétikai élvezete mellett nagyon fontos, hogy tudjuk helyünket a Világegyetemben, ismerjük meg a csillagászat, ezen legősibb, mégis ma is sok új kihívást hordozó tudomány régi és legújabb eredményeit. Mindezekben különösen fontos a városi fényszennyezett ég alatt élő, mindezen szépségeket már alig ismerő felnövekvő nemzedék szemléletformálása, s ebben felbecsülhetetlen segítséget nyújt a csillagászati programmal gazdagított Erdei Iskola!

A program jelenleg két részből áll: egy kb. egy órás vetítettképes előadás során a gyerekek (vagy a felnőtt érdeklődők) megismerkednek a csillagászattal kapcsolatos alapvető tudnivalókkal, majd az ég alatt bemutatjuk a csillagképeket, elmondjuk a hozzájuk fűződő mítoszokat, megtanuljuk az égi tájékozódást (illetve azt, hogy a földi tér és időbeli orientációt hogy segíti a csillagos ég). Ezután  távcsővel megnézzük a leglátványosabb égi objektumokat (Hold, bolygók, kettőscsillagok, mély-ég objektumok).

A Hortobágy csillagos ege halszemoptikával

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet