Terepmadarászat
Terepmadarász programunkon ellátogattunk a Hortobágyi-halastavi tanösvényre, hogy betekintést nyerhessünk a tavaszi, halastavi életbe.
Madarászsétánk előtt beszélgettünk a terület fontos ismérveiről, majd elindultunk, hogy saját szemünkkel vizsgálhassuk meg az elénk kerülő élőlényeket.
Csilpcsalpfüzikék keresgéltek a gát bokrain, fülemülesitkék éneke hallatszott a nádból, függőcinegék szóltak panaszosan a fűzfák lombkoronájából.
A lepkékre is figyeltünk. Elsőként C-betűs lepkék, majd néhány fürge hajnalpír lepke bukkant fel. Később napozó Atalantalepkét, átrepülő nagy rókalepkét láttunk, végül a tanösvény féltve óvott nappali lepkefaja, a farkasalmalepke két példánya is elénk került, az ügyesebbeknek sikerült is pár képet készíteni róluk. A meleg napsütés előcsalta a mocsári teknősöket és a vízisiklókat, de barna varanggyal is találkoztunk.
A vidra csapásának közelében fekete gyalogcincér sétálgatott, majd miután megszaglásztuk a semmihez sem hasonlítható illatú a sziki ürmöt, már a vízimadaraké volt a főszerep.
Kanalasgémek, gólyatöcsök, nyílfarkú récék, nagy pólingok, nyári ludak, nagy kócsagok, szürke gémek és még sorolhatnánk, mi mindent láttunk. Felbukkant két vörösnyakú vöcsök a tó vizén és már megfigyelhettük a kislibákat vezetgető nyári ludakat is. Hatalmas rétisas kavarta fel a madársereget, majd barna rétihéják és egy kékes rétihéja is megjelelnt.
A magaslesekről kényelmesen áttekinthettük a tavakat, míg egyre több fajt könyvelhettünk el a napi megfigyelési listánkra. Egyik oldalon barkóscinegék keresgéltek, másutt nádi sármány reppent, miközben folyamatosan pirregett a nádi tücsökmadár. Kellemesen fárasztó, fajokban gazdag sétában volt részünk.
Túránk képes beszámolója:
.jpg)
Túra előtti tájékoztató és madárles a dombon, a séta első állomásán
Fotó: Jenei Éva
.jpg)
Szürke gém C-betűs lepke
Fotó: Katona Ádám
Hajnalpír lepke Farkasalmalepke
Fotó: Katona Ádám, Jenei Éva
.jpg)
Mocsári teknősök Vízisikló
Fotó: Katona Ádám
.jpg)
Barna varangy Fekete gyalogcincér
Fotó: Katona Ádám, Lövei-Kalmár Katalin
.jpg)
Távcsöves megfigyelés a Bivalyos-tónál Mezei verebek lakta madárodúnál
Fotó: Lövei-Kalmár Katalin
Nyári ludak és nyári ludak fiókáikkal
Fotó: Domby Viktor, Jenei Éva
.jpg)
Kanalas gémek nagy godákkal és "Távcsövön át"
Fotó: Jenei Éva, Lövei-Kalmár Katalin
.jpg)
Dankasirály Nagy goda
Fotó: Jenei Éva, Katona Ádám
.jpg)
A túra állomásai
Fotó: Lövei-Kalmár Katalin
.jpg)
Barkóscinege Nádi sármány
Fotó: Katona Ádám
.jpg)
Terepmadarászat Séta a program végeztével
Fotó: Lövei-Kalmár Katalin, Domby Viktor
Szöveg:
Koczka András (HNPI)
Képek:
Domby Viktor,
Jenei Éva,
Katona Ádám,
Lövei-Kalmár Katalin


PocketGuide az Ön személyes idegenvezetője.