Turizmus - Hírek 2023-07-04


Napkeltekor és napnyugtakor is jártunk Hortobágyi-halastón
 


Az egyik halastó vízimadarakkal


Elmúlt hétvégén az érdeklődők két természetismereti sétán is részt vehettek a Hortobágyi-halastavi bemutatóterületünkön. A nagy melegre való tekintettel ezeket a túrákat a hajnali és az alkonyati időszakokban bonyolítottuk le.
 



Hajnali madárles


Sétáink során a legszebb fényekkel találkoztunk, mind az ébredező, mind a nyugovóra térő halastavi vadvilág megfigyelése során.
 



Cigányréce fiókáival 
 


Rengeteg élőlényt tanulmányozhattunk. Megcsodáltuk a ragadozó életmódú rence vízfelszínen sárgálló virágait, a fokozottan védett cigányrécét a fiókáival, a kéken csillogó szalakótát vagy épp a nádas felett imbolygó barna rétihéját. Immár mindenfelé fiókákba botlottunk, legyen az szárcsa, vörös vércse, vagy barkóscinege. Már csak hab volt a tortán egy nem túl gyakori pásztorgém találása, melyet a résztvevők első ízben kaphattak távcsővégre.



Bizonyító kép a pásztorgémről 
 



Házi bivalyok fürdőzése
 



Kis kárókatona


Pár órás hajnali és alkonyati sétánk alatt összesen 75 madárfajt sikerült megfigyelnünk.
 


Halastavi madarászok 
 

Szöveg és képek: Koczka András (HNPI)

Nyomtatás
Érdekes tartalmak
Szállás - étkezés

Hortobágy és környéke.

Tudj meg többet
Csomagajánlatok

Utazási irodák számára...

Tudj meg többet
Tájékozódj!

Térképek, hasznos tudnivalók...

Tudj meg többet
Járműbérlés

Kerékpár, szekér, motorcsónak...

Tudj meg többet
Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020 Készült az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Magyarország Kormánya. Befektetés a Jövőbe. Széchenyi 2020
Bezár