Tájékoztatás korlátozott látogathatóságról
Ezúton értesítjük kedves Vendégeinket az alább olvasható, ideiglenes látogatási korlátozásról:
1) A Hortobágy-halastavi tanösvény északi részén található Kondás nevű tóegységnél lévő pallósor és a rajta lévő háromból, kettő betekintőépület (2. és 3.) - egy februári viharkár elhárítása következtében jelenleg is folyó felújítási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra került. A látogatók csak az 1. betekintőig közlekedhetnek!
2) A Kondás-tavi 14 m magas kilátó sem látogatható május közepétől, tekintve, hogy a tartószerkezet anyagának tavaszi átvizsgálását követően derült fény arra a sajnálatos tényre, hogy rovarkártevők károsították annak főbb elemeit. Ennek következtében a szakértők életveszélyesnek minősítették az építményt és az haladéktalanul - a látogatók biztonságának szavatolása érdekében - lezárásra került.
3) Az év első felében még tartanak egy KEHOP pályázatból a tanösvény egyéb fa építményeinek felújítási munkálatai is, aminek következménye további néhány kellemetlenséggel járó korlátozás. Ugyan a vasúti nyomvonal mentén található csatornát átszelő fa hidak már elbontásra kerültek, s helyükre megépültek az új szerkezetek, de azok műszaki átadás-átvételéig a rajtuk való átjárás, s bármilyen használatuk tilos!
A Halastavi-bemutatóterület egésze, s benne a tanösvény nagyobb része - érvényes belépőkártya megváltásával - továbbra is szabadon járható.
A javításokat lehetőség szerint mihamarabb elvégezzük.
A lezárt szakaszokra belépni a korlátozás feloldásáig tilos!
Kérjük türelmüket és megértésüket!